Úgy megyünk a jégre, hogy fel akarunk jutni

   

A pihenőnapunk óta eltelt időben már a világbajnokságra hangolódunk. Az első napot még megnyomtuk, de azóta visszavettünk a tempóból, és a fizikai terhelés helyett a taktikai elemek, a könnyebb konditermi feladatok és a videóelemzés szerepelt hangsúlyosabban a programban. Ráhangolódásképpen Godó-blog.

Mondhatjuk, hogy egy hónapos kemény felkészülés végén az utolsó napok a legkönnyebbek.

A szombatunk a költözés jegyében telt. A Jégpalotából átköltöztünk az Arénába, és szálláshelyünket a Margitszigetre tettük át. Már most érezzük, hogy ez nagyon jó döntés volt. Idén nem a Hotel Stadionban lakunk az Aréna mellett, hanem mindentől távol. Remélem, nem ért félre senki, de akármennyire szeretjük is a szurkolóinkat, rájuk inkább a meccsek alatt és után van nagy szüksége a csapatnak, nem előtte.

Ezekben az órákban már nemigen tud egy sportoló másra gondolni, minthogy kezdődjön már végre az az esemény, amelyre heteken át készült. Természetesen úgy kezdődjön, ahogy elképzeltük. Jó játékkal, győzelemmel.

Most már csak az öt ellenfelünkre kell figyelnünk, és arra, hogy az edző kéréséit minél nagyobb mértékben betartsuk. A világbajnokságon azzal lennék elégedett, ha az öt meccsen kihozzuk magunkból a maximumot. Ha nem marad bennünk semmi, akkor akár nagy siker lesz a vége, akár kudarcot jelentő helyezés, a közönség megtapsol minket a végén, ebben biztos vagyok. Ha mindent kipakolunk a zsákból, de nem sikerül nyerni, azt el lehet viselni és el lehet fogadni. Ezen a vb-n is maximalista maradok, de ha a dobogó második fokára felállhatnánk a végén, az felérne egy győzelemmel. A legfényesebb éremnél eggyel mattabbal is megelégednék a végén.

Ezen a vb-n kiderül majd, hogy mire vagyunk elegek. Bárki bármit nyilatkozott eddig erről, mi játékosok úgy megyünk a jégre, hogy fel akarunk jutni a végén. Az első két hely megszerzése a célunk. Egy sportolót, aki évekig készül az eseményre, nem érdekli, hogy esélyes-e, reálisak-e a célok. Mi azért játszunk, hogy nyerjünk. Örülni akarunk a végén, és örömet akarunk okozni fantasztikus szurkolóinknak. 10 éve stabilan a divízió 1-ben játszunk. Soha nem estünk ki, igazából többször is a feljutás küszöbén álltunk. Egyszer sikerült a bravúr, de bízom benne, hogy a jelenleginél van feljebb is a magyar hokinak.

Fotó: Mudra László (MJSZ)

Néhány évvel ezelőtt nagyon keserű volt a szánk íze, amikor a fiatalokról volt szó, az új generációról. Nem látszott, hogy kik fogják követni az ezt az 1975-77-es korosztályt. Tavaly elkezdődött egy folyamat, ami idén folytatódott, és azt kell mondanom, hogy nagyon biztató a fiatalok teljesítménye. Nem csak azokra gondolok, akik bentmaradtak a vb-keretben, hanem az összes olyan játékosra, aki idén velünk dolgozott. Hatalmas potenciál van bennük, és látom, hogy évről évre jobbak lesznek, követhetetlen a fejlődésük. Azok a fiatalok, akik itt vannak a vb-csapatban, maximálisan megérdemlik a csapattagságot, megharcoltak a helyükért.

Látható, hogy milyen jó a versenyhelyzet a válogatottnál, ha a MOL Liga-győztes, magyar bajnokcsapatból egy játékos sem maradt a világbajnokságra. Nagyon őszinte vagyok, nem hittem volna ezt a szűkítések előtt. Láttam több meccset is a rájátszásban, és nagyon tetszett a fejlődés. Most úgy gondolom, hogy lehet, éppen az szolgált a miskolci játékosok javára a válogatott keretnél, hogy hamarabb kiestek, mint a Dab.Docler, és így többet tudtak alapozni, készülni a vb előtt. A dunaújvárosiak egyből a döntő után érkeztek, lehet, hogy fáradtabbak voltak, mint vetélytársaik. Szinte semmit sem tudunk a szűkítésekkel kapcsolatban, mi mi alapján történt, csak azt tapasztaljuk, hogy semmi nincs véletlenül és minden olyan magabiztossággal történik, ami elég önbizalmat és hitet ad ahhoz, hogy vakon kövessük az edzői öltözőből jövő utasításokat.

Ilyen komoly stáb még nem dolgozott a magyar válogatottal. A megszokott 6-8 fős stáb például Japán ellen egy Németországban dolgozó kanadai edzővel egészült ki, aki egyénenként értékelte a játékosokat. Most már tényleg minden csak rajtunk múlik. Nagyon nehéz világbajnokság lesz, de ismét csak dicsérni tudom az új lebonyolítást, öt nagyon izgalmas nap vár ránk. Ahogy látom, 5 válogatott felakar jutni az A csoportba, egyedül az újonc Dél-Korea célja lehet csak a bentmaradás. Nagy lehetőség ez a fiatal játékosainknak, hogy öt ilyen komoly mérkőzésen fejlődhetnek, ha minden jól megy, éveken keresztül, folyamatosan.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
október 20., péntek
KK 13:30 TXUMIS 0-5VÉGE
U20 16:50 SLLKMH 2-3VÉGE
KK 17:30 BRACZB 8-4VÉGE
EL 18:00 DABMAC 3-6VÉGE
EL 18:00 UTEVC2 4-0VÉGE
EBEL 18:30 ZNOAVS 2-3 HVÉGE
EL 18:30 TITFTC 1-2 BVÉGE
U20 20:00 HDJMAC 2-1VÉGE
október 21., szombat
U18 12:30 ZNOAVS 2-7VÉGE
U20 12:40 VSVKMH 5-0VÉGE
KK 13:30 MISCZB 4-1VÉGE
U20 14:45 G99DHK 1-3VÉGE
U20 15:50 SLLMAC 1-3VÉGE
EWHL 17:30 SKPKMH 0-4VÉGE
KK 17:30 BRATXU 4-1VÉGE
U18 18:00 ETOKMH 7-1VÉGE
U18 18:30 MACMIS 5-0VÉGE
U18 19:00 UTEVAS 3-2VÉGE
október 22., vasárnap
U20 09:40 VSVMAC 4-2VÉGE
U18 12:45 VSVKMH 11-0VÉGE
U20 12:50 HDJKMH 4-5VÉGE
EWHL 13:00 KMHNEH 7-0VÉGE
KK 13:30 CZBTXU 2-3 HVÉGE
KK 17:30 MISBRA 3-0VÉGE
EBEL 17:45 AVSEHL 1-4VÉGE
EL 17:50 VC2DAB 0-3VÉGE
EL 18:00 FTCMAC 4-3VÉGE
U20 18:00 VICVAS 0-3VÉGE
EL 18:30 UTETIT 5-2VÉGE
október 24., kedd
U18 18:40 AVSMAC 
október 25., szerda
MK 18:00 FTCTIT 
MK 18:40 VASMIS 
október 26., csütörtök
U18   MISVSV 
U20   ZNOMAC 
EBEL 16:00 RBSAVS 
U18 16:00 PEFDHK 
U18 17:30 SZDGEP 
U20 19:00 UTEAVS 
U20 19:25 KMHDHK 
október 27., péntek
U18 15:40 VASOKR 
U18 17:10 KMHVIC 
EL 17:50 VC2BRA 
EL 18:00 FTCUTE 
EL 18:30 TITMIS 
EL 19:00 MACSCC 
U18 19:10 UTEKAC 
EBEL 19:15 DECAVS 
október 28., szombat
U18 12:40 AVSZNO 
U18 13:10 KMHKAC 
U18 14:00 MACVIC 
U18 16:10 UTEOKR 
U18 16:40 VASOKW 
EWHL 19:00 BOZKMH 
október 29., vasárnap
U20   DHKVIC 
U20   OHCVAS 
U18 10:10 UTEOKW 
EWHL 11:30 BOZKMH 
U20 12:40 MACMIS 
U18 13:10 KMHOKR 
U18 13:40 VASVIC 
U20 15:20 UTEG99 
EL 17:00 DABVC2 
EL 18:00 FTCBRA 
EL 18:30 UTESCC 
EL 19:00 MACTIT 
október 30., hétfő
EL 18:30 TITBRA 
EL 20:00 MISSCC 
    • M4 SPORT
   H I R D E T É S
Partnerünk