Nagyon készülnek a britek

 

Háromnapos manchesteri világbajnoki felkészülést követően pénteken megérkezett Budapestre a brit válogatott, vasárnapi vb-ellenfelünk.

Az elutazás előtt a játékosok látogatást tettek a Manchester City stadionjában, ahol betekinthettek a labdarúgás egyik krőzusának mindennapjaiba. A jelentős létszámú szurkolótábor által is támogatott csapat stábja a héten újabb legendás egyéniséggel bővült. Csatlakozott a segítő teamhez David Longstaff, aki az őszi olimpiai selejtezőket követően vonult vissza. A sokszoros válogatott játékos feladata elsősorban az ellenfelek megfigyelése lesz a világbajnokságon. A brit szövetség honlapján a magyarok ellen az 50. válogatottságára készülő Danny Meyers beszélt a várakozásokról.

“Nincs kétség, ez egy iszonyúan kemény csoport. Mint mindig, a csapatszellem kiváló, és izgatottan állunk a kihívások elé. Nagyon összeszedettek vagyunk, felkészültünk az előttünk álló hétre.” Az 50. válogatottság előtt visszatekintett az eddigiekre, és a vágyait is megfogalmazta. “Nagy megtiszteltetés elérni az 50. válogatottságot. Büszke vagyok arra, hogy a hazámat képviselhetem. Nyertem már bronzot és ezüstérmet is, rengeteg szép pillanatra emlékszem. Szeretném, ha az éremkollekcióm bővülhetne a jövőben, szeretném a brit válogatottat a lehető legmagasabb szintre segíteni.” A várakozások Nagy-Britanniában is rendkívül nagyok, ennek jele, hogy a válogatott mind az öt mérkőzését élőben nézhetik meg a szigetországban a televízióban, amire korábban sohasem volt példa.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 22., vasárnap
VB 12:30 GBRSLO 3-1VÉGE
VB 16:00 HUNKAZ 0-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 POLITA 1-3VÉGE
április 23., hétfő
VB 16:00 SLOPOL 2-4VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAHUN 2-3VÉGE
    • SPORT 1
április 24., kedd
VB 16:00 KAZGBR 6-1VÉGE
    • SPORT 1
április 25., szerda
VB 12:30 ITAKAZ 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 GBRPOL 5-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 SLOHUN 4-1VÉGE
    • SPORT 1
április 26., csütörtök
VB 19:00 POLHUN 
    • SPORT 1
április 27., péntek
VB 16:00 KAZSLO 
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAGBR 
    • SPORT 1
április 28., szombat
VB 12:30 KAZPOL 
VB 16:00 SLOITA 
VB 19:30 HUNGBR 
    • SPORT 1
Partnerünk