Energikusan, motiváltan, reményekkel tele

   

A 18 éves Nagy Krisztián a MAC-ban nevelkedett, majd két évet a finn ifjúsági és juniorbajnokságban húzott le. Ősszel tért haza, és Miskolcon folytatta pályafutását. Zömök testalkatával is gyorsan feltűnt a MOL Ligában kemény, gyors játéka, fegyelmezett, hatékony játéka, jó védekezése. Ettől függetlenül meglepő volt beválogatása, és még meglepőbb, hogy végül Rich Chernomaz betette azon 12 csatár közé, akire a világbajnokságon is számít.

Lengyelország ellen mutatkozott be a felnőtt válogatottban, a második meccsen, Japán ellen pedig már pontot is szerzett egy gólpassz formájában. Nagy Gergővel és Magosi Bálinttal alkotja a negyedik csatársort.

? Döcögősen indult az év, szeptemberben eljött Finnországból. Hogy talált éppen Miskolcra?

? Igen, sajnos az év elején a felkészülési szezonban egy elég komolyan sérülést szenvedtem, combhajlítóizom részleges szakadást. Ezt nem volt egyszerű kihevernem, de szerencsére Miskolcon megvoltak a jó körülmények ahhoz, hogy meggyógyuljak. Mikor hazajöttem, csatlakoztam a magyar válogatott U20-as keretéhez, ekkor egy néhány napos edzőtáborunk volt, majd az edzőtábor végén Tim Kehler vezetőedző megkérdezte, hogy van-e kedvem a Miskolcban játszani, az ő csapatánál. Mivel nagyon képlékenyek voltak a dolgok a visszautazásommal kapcsolatban, így gondolkodtam, és végül elfogadtam Tim ajánlatát, amely úgy szólt, hogy vegyek részt a csíkszeredai túrájukon, minden elkötelezettség nélkül. Ez alatt a 2 meccs alatt megtetszett a játékom az edzőnek, és úgy döntöttünk közösen, hogy maradok.

? Tim Kehler már az első meccsen az első sorba rakta. Miért?

? Úgy gondolom, hogy ennek a döntésnek két nyomós oka lehetett. Az egyik, hogy Tyler Czuba sérült volt, így hiányzott onnan egy játékos, a másik meg hogy kíváncsi lehetett, milyen típusú játékos vagyok.

? Ez igen meglepő volt, de bizonyított. Minek köszönhetően?

? Igyekeztem az edzői utasításoknak megfelelni, és úgy tűnik, ezt sikerült előnyömre váltani.

? Hamar befogadták a miskolci csapattársak?

? Szerencsémre rajtam kívül több fiatal is játszott a csapatban idén, szóval így könnyebb volt a beilleszkedés. Ezen kívül az is fontos, hogy az idősebb játékosok is nagyon kedvesek és segítőkészek a Miskolcban.

? Honnan tudta meg, hogy várják a felnőtt válogatottban?

? Először Tim Kehler mondta nekem, hogy számít rám Rich Chernomaz a székesfehérvári edzőtáborokban.

? Nagy Krisztián esete példa lehet a többi fiatal számára. Mit tudna mondani, ha kérdeznék, mit kell tenniük a sikerhez?

? A kemény munka áll az első helyen. Ezenkívül nagyon fontos, hogy bármi történik, ne adják fel azokat az álmokat, amiket kitűztek maguk elé, még akkor sem, ha vannak, akik ezért kinevetik őket. Persze az én esetemben minden pont összejött, úgy értem, hogy összességében szerencsém is volt, de itt is, mint minden sportban, a szerencsére egy fontos tényező

? Van személyre vagy sorra szabott feladat a válogatottban, vagy minden sortól ugyanazt várják az edzők?

? Igen, minden sornak megvan a maga külön feladata. Az én soromnak az alapfeladat ellátása mellett fontos a védekezés, és az ellenfél játékának a tördelése.

? Milyen magyar válogatottat láthatunk vasárnaptól szombatig?

? Szerintem az egész csapat nagyon energikusan, motiváltan, és nem utolsósorban reményekkel tele fog pályára lépni a vb összes meccse alatt.

Fotó: Mudra László

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum