Olaszország kerete végleges

   

Tom Pokel olasz szövetségi kapitány kijelölte 20+3 fős világbajnoki keretét.

Daniel Bellissimo, Simon Kostner, Diego Iori sérült, a közel kétméteres bekk, Thomas Larkin pedig az AHL-ben érdekelt még. Igazságtalanok lennénk, ha nem említenénk meg, hogy az olasz válogatott magához képest mértéktartó volt, ezúttal csak 9 honosított tengerentúli játékos szerepel a keretben: 1 kapus (Dennis), 2 hátvéd (Johnson és Sullivan), valamint 6 csatár (Borrelli, DiCasmirro, Iannone, Rocco, Scandella, Sirianni).

A cserekapus mellett 4 hátvéd és 5 csatár maradt a két évvel ezelőtti világbajnokságról, amikor emlékezetes módon, a hosszabbításban maradtunk alul. De a februári olimpiai selejtezőhöz képest is jó néhány változás történt a keretben.

A legmagasabban jegyzett klubban náluk is egy 1992-es születésű csatár játszik (ez a magyar válogatottnál is így van, Hári János a svéd élvonalban szerepel). Diego Kostner a svájci élvonalban hokizik, a Lugano színeiben. A szezonban 57 mérkőzésen 6 gólt lőtt és 8 gólpasszt adott az NLA-ban.

A jó iparos olasz játékosok mellett virtuóz kanadai csatárok adnak ízt a talján szelektnek, Rocco, Sirianni és Scandella az olimpiai selejtezőn is megállta helyét. Ne feledjük, februárban Ausztriától csak egy góllal kaptak ki az olaszok, miközben sokkal többet lőttek kapura, míg a házigazda németeket elverték, ez később Pat Cortináék olimpiai szereplésébe került.

Olaszországi kommentárok szerint a négy vb-felkészülési mérkőzés nem hozta meg a kívánt eredményt, támadásban a csapat kapu előtti játéka és az emberelőnyös felállás messze van a jótól, és Tom Pokel szerint is ezekben az elemekben kell még javulniuk.

Az olasz válogatott pénteken buszozik Budapestre.

Fotó: Mudra László (MJSZ)

Az olasz felnőtt válogatott 2013-as vb-kerete:

Név Szül. év Csapat
Kapusok:
Andreas Bernard 1990 Jukurit (FIN-2)
Adam Dennis 1985 Alleghe
Thomas Tragust 1986 Innsburck (AUT)
Védők:
Andrea Ambrosi 1987 Bolzano
Christian Borgatello 1982 Bolzano
Alexander Egger 1979 Bolzano
Armin Helfer 1980 Val Pusteria
Armin Hofer 1987 Val Pusteria
Trevor Johnson 1982 Valpellice
Stefano Marchetti 1986 Asiago
Daniel Sullivan 1987 Asiago
Támadók:
Anton Bernard 1989 Bolzano
David Borrelli 1981 Asiago
Nathan Di Casmirro 1978 Valpellice
Luca Felicetti 1981 Cortina
Nicola Fontanive 1985 Alleghe
Markus Gander 1989 Bolzano
Patrick Iannone 1982 Van Pusteria
Marco Insam 1989 Bolzano
Diego Kostner 1992 Lugano (SUI)
Vincent Rocco 1987 Alleghe
Giulio Scandella 1983 IK Oskarhamn (SWE-2)
Rob Sirianni 1983 Valpellice

Cimkék: , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
január 22., vasárnap
EBYSL 12:00 RBSMAC 5-0VÉGE
MOL 12:30 FTCBRA 6-2VÉGE
EBJL 15:30 RBSETO 5-1VÉGE
EBYSL 15:40 VASTRK 0-1VÉGE
EBYSL 15:40 ZNOHKB 8-4VÉGE
EBYSL 17:30 SLLAVS 2-0VÉGE
MOL 18:00 BEOTIT 2-0VÉGE
MOL 18:00 MACUTE 4-0VÉGE
EBEL 18:15 AVSVSV 6-2VÉGE
    • M4 SPORT
január 23., hétfő
ECHC 17:00 ZLNMAC 3-7VÉGE
MOL 18:00 BEODAB 1-4VÉGE
MOL 18:00 DHKSCC 4-1VÉGE
    • M4 SPORT
MOL 18:30 MISGAL 12-1VÉGE
január 24., kedd
KHL 13:30 AllStar
    • SPORT 1 (felv.)
U20 18:40 AVSKMH 
január 25., szerda
NHL 01:05 PITSTL 
    • SPÍLER TV
MK 18:30 MISDAB 
U20 18:40 KMHVAS 
MK 19:00 MACDHK 
U20 19:15 DHKMAC 
január 26., csütörtök
U18   KMHMIS 
NHL 02:00 NYRPHI 
    • SPÍLER TV
U18 14:30 PEFAVS 
KHL 17:30 JOKAVT 
    • SPORT 2
U18 17:40 VASETO 
EBYSL 18:10 AVSDMJ 
EBJL 18:40 UTEMAC 
U18 19:30 DHKTVS 
január 27., péntek
NHL 01:00 NJDWSH 
    • SPÍLER TV
NHL 04:30 SJSEDM 
    • SPÍLER TV
U20 15:00 MACMIS 
MOL 18:00 SCCBEO 
EBEL 19:15 AVSOLL 
január 28., szombat
U18   ETOMAC 
U18   PEFDHK 
KHL 10:30 KUNMZA 
    • SPORT 2
EBYSL 12:15 DMJOHC 
EBYSL 13:40 AVSSLL 
U18 13:50 TVSMIS 
U18 14:40 AVSKMH 
MOL 17:00 GALBEO 
MK 17:30 döntő
U18 18:40 VASUTE 
EBYSL 19:40 VSVVAS 
január 29., vasárnap
EBYSL   HCIHKB 
NHL 01:00 AllStar
    • SPÍLER TV
EBJL 13:10 AVSZAS 
EBYSL 13:10 DMJOHC 
EBYSL 13:40 MACZNO 
EBEL 17:30 DECAVS 
EBYSL 17:30 MZAVAS 
EBJL 18:00 UTEDMJ 
NHL 22:00 AllStar
    • SPÍLER TV
január 30., hétfő
EBJL 16:40 VASETO 
MOL 17:30 BRABEO 
MOL 18:00 DABFTC 
    • M4 SPORT
MOL 18:00 DHKUTE 
MOL 18:30 TITBRA 
január 31., kedd
U18 18:30 DHKMIS 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk