Szezont zárt az U15-ös válogatott

 

Az 1998-as születésű játékosokból álló szelekció a Jégpalota Golden Puck tornájával zárta ezt a szezont.

“A 98-asok a serdülőkorosztály fiatalabb évjárata ? kezdte az értékelést Marton Tibor, a korosztály egyik edzője. ? Azzal, hogy a születési évek mentén lehetőségünk nyílt kettéválasztani a serdülő korcsoportot, több fiatalt tudunk bevonni a  fejlesztési programba. A szezon során több mint 60 játékos vett részt a táborunkban. A mostani Golden Puckot is 2 napos táborozás előzte meg. Ez egy 1997?98-as torna volt, mi tehát színtiszta 98-as csapattal indultunk. A felkészülésnek 45 fővel vágtunk neki. A tornán 21 játékos szerepelhetett, 9 klubból. Hozzá kell tennem, hogy két hasonló erősségű csapatot is ki tudtunk volna állítani.

Januárban 2 mérkőzésen könnyedén vertük Szlovéniát, az akkori kerethez képest 7 új játékosnak adtunk lehetőséget. A torna előtt azt a célt tűztük ki a csapat elé, hogy mérkőzésről mérkőzésre jobbak legyünk, egyénileg és ami fontos, csapatként is. Folyamatosan variáltuk a kapusokat, a hátvédpárokat és a csatársorokat, azért, hogy minél több hatás érje a srácokat. 4 csatársorral és 7 védővel játszottunk végig, előnyben és hátrányban is az a sor ment, amelyik épp a soron következett. Fontosnak tartom, hogy mindenki élje át az ilyen szituációkat is. A játékosok viselkedésével, munkájával, nyitottságával elégedett vagyok. A támadóharmadban jól és veszélyesen játszottunk, de a korongkihozatalaink és a védekező harmadban nyújtott játékunkon sok csiszolni való van, és itt mind az 5 mezőnyjátékos védőjátékára gondolok.”

A magyar U15-ös válogatott a csoportban a kassaiaktól, az elődöntőben a Vasastól kapott ki, majd a bronzmérkőzést megnyerte. A Vasas SC a 2., az Erzsébeti Farkasok a 9. helyen végzett.

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum