Nagyon keményen dolgoztunk és nagyon el is fáradtunk

 

Glen Williamson, az magyar ifjúsági válogatott szövetségi kapitánya a tallinni világbajnokságot értékelte. A kanadai szakember azt is elárulta, mi az álma magyarországi edzőként.

A magyar csapat veretlenül, de korántsem fölényesen vívta ki az első helyet, több szoros meccset is játszott. “Bizonyos értelemben a torna azt hozta, amire számítottunk, hiszen már az elutazás előtt is mondtam, sokan kötelezőnek tartják a feljutást, de ezt nem adják ingyen, minden meccsen nagyon meg kell majd küzdeni a győzelemért. Ez így is történt. Nagyon kemény tornán vagyunk túl, amelyen minden csapat nyerni akart, nem volt előre lefutott mérkőzés. Többször is nehéz helyzetből állt fel a csapat” – értékelte a látottakat Williamson.

A szakember kiemelte, hogy a magyar válogatott éppen olyan erényeket mutatott, amelyeket előzetesen a leginkább várt. Ezek közül a legfontosabbnak a tanulási képességet, a példátlanul pozitív csapatszellemet és nem utolsósorban a mérkőzések megnyerésének tudományát említette. Ez véleményünk szerint különösen annak fényében biztató, amit Tim Kehler mondott, a decemberi junior-világbajnokságon a később sorsdöntőnek bizonyuló Japán elleni 7-2-es vereséget követően. A kanadai szakember nem rejtette véka alá csalódottságát, arról beszélt, hogy a magyar jégkorong egyik legnagyobb hibája, hogy hajlamos feladni bizonyos mérkőzéseket.

Nos, Williamson egy korosztállyal lejjebb már nem tapasztalt hasonló problémákat: “Játékosaim végig nagyon koncentráltak, egyetlen pillanatra sem eresztettek le, pedig voltak olyan mérkőzéseink, amelyeken nem minden úgy alakult, ahogy mi szerettük volna. Nagyon elégedett vagyok a teljes szakmai stábbal. A gyerekek is és mi is nagyon keményen dolgoztunk és nagyon el is fáradtunk. Büszke vagyok a csapatra.”

A hogyan tovább kapcsán a szövetségi edző úgy fogalmazott, hogy még csak másfél éve foglalkozik Magyarországon utánpótlással, ami nagyon rövid idő. “Most értékelni kell az eddigieket, és a tapasztalatok beépítésével folytatni tovább azt a fejlesztési programot, amit elkezdtünk. Ennek a korosztálynak egy része feljebb lép, egy részével folytatjuk a közös munkát, és lesznek újak is, akik most kapcsolódnak majd be a programba. De mindenképpen folytatni kell, hiszen egy nagyon összetett terv alapján dolgozunk, ami a jégkorong sok dimenzióját érinti, a taktikai elemektől kezdve a sportpszichológián át az edzőképzésig. Emellett nagyon fontos, hogy az embernek legyen egy álma, egy cél, amiért küzd. A mi álmunk, mint minden sportolóé, az olimpiai részvétel. Ennek érdekében pedig annyit akarunk fejlődni, amennyit csak tudunk és olyan keményen dolgozni, amennyire ez csak lehetséges. A többi már nem csak rajtunk múlik.”

Fotó: iihf.com

Az aranyérmes magyar ifjúsági válogatott játékoskerete:

Név Szül. év Csapat
Kapusok:
Arany Gergely 1996 MAC
Daoda Olivér 1996 Botkyrka (SWE)
Védők:
Garát Zsombor 1997 MAC
Herner Olivér 1996 MAC
Lakatos Levente 1996 MAC
Pados László 1995 Fehérvár
Stipsicz Bence 1997 MAC
Szaller Márk 1996 Fehérvár
Vokla Roland 1996 Fehérvár
Támadók:
Erdély Csanád 1996 Fehérvár
Erőss Zoltán 1995 Kiekko-Vantaa (FIN)
Godó Dániel 1995 Miskolc
Hamvai Szilárd 1995 Fehérvár
Kiss Zsombor 1997 SC Bern (SUI)
Kocsis Ferenc 1995 Fehérvár
Láday Tamás 1996 Fehérvár
Reisz Áron 1995 Fehérvár
Schmál Kristóf 1995 MAC
Szabó Dániel 1995 Fehérvár
Szabó Krisztián 1996 Fehérvár
Tóth Richárd 1995 MAC
Vincze Péter 1995 Fehérvár

Cimkék: , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
március 23., csütörtök
U18 16:40 KMHPEF 3-5VÉGE
március 24., péntek
ROM 17:30 BRASCC 5-4VÉGE
U16 19:40 MACAVS 1-4VÉGE
március 25., szombat
U20 12:15 DHKAVS 5-7VÉGE
U20 18:00 MACVAS 4-0VÉGE
március 26., vasárnap
NHL 04:30 LAKNYR 
    • SPÍLER TV
U16 18:00 AVSMAC 
NHL 23:00 NJDDAL 
    • SPÍLER TV
március 27., hétfő
U18 18:10 UTESCC 
március 28., kedd
U16*   MACAVS 
U18 18:40 SCCUTE 
március 29., szerda
U16*   AVSMAC 
KHL 18:00 LOKSZK 
    • SPORT 2
március 30., csütörtök
KHL 18:00 AKBMMG 
    • SPORT 2
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk