Lejátszottak bennünket a pályáról

   

Mark Mahon, a japán válogatott szövetségi kapitánya értékelte ekképp a kedd esti felkészülési mérkőzést, és Rich Chernomaz véleményét is elolvashatják.

Mark Mahon a 10. szezonját zárja Japán szövetségi kapitányaként. Vele estek ki az A csoportból 2004-ben, és azóta sem jutottak vissza az elitbe az ázsiaiak. Mióta megszűnt a védettségük a legjobbak között, azon dolgoznak, hogy visszakerüljenek, de valamit mindig elrontanak, pedig a divízió 1 legjobbjaival is állandóan versenyképesek. Egy példa: tavaly legyőzték az A csoportba jutó Ausztriát. A mindig nagyon szimpatikus nyilatkozó kanadai edző ? aki még a meg nem adott szapporói góljuk után is azt nyilatkozta, annak ellenére megérdemelten nyert Magyarország Japán ellen ? ezúttal sem hazudtolta meg magát.

? Mi a véleménye a mérkőzésről?

? Nem tudtuk felvenni a versenyt intenzitásban a magyarokkal. Az egész meccsen többet dolgoztak, mint mi, lejátszottak bennünket a pályáról, nem tudtunk megfelelő ellenfelek lenni.

? A japán csapat híres arról, hogy gyors és az utolsó pillanatig harcol. Mi az oka annak, hogy nem sikerült a gólszerzés?

? Ahogy mondtam is, nem voltunk kellőképpen fókuszáltak a meccsen, és nem volt elegendő energiánk sem. Nagyon nehéz úgy gólt szerezni, ha sem az összpontosítás nem elegendő, sem pedig versenyképesek nem tudunk lenni.

Fotó: Mudra László (MJSZ)


? A világbajnokságon újra megmérkőzik egymással a két válogatott, mit vár attól a mérkőzéstől?

? Mérkőzésről mérkőzésre tekintünk előre. Meg fogunk tenni mindent, hogy minden meccsen a lehető legjobb eredményt érjük el. A világbajnokság 14-én kezdődik, addig még van néhány napunk, hogy összerázódjunk. Remélem, ott már jobbak leszünk, és az utolsó napon, Magyarország ellen a legjobb teljesítményünket tudjuk nyújtani.

? Milyen teljesítményt nyújtott a magyar válogatott kedden este?

? Nagyon jók voltak a magyarok, évek óta nem láttam őket ilyen szervezetten és intenzíven játszani.

Rich Chernomazt nem zavarjuk a világbajnokságig hátralévő egyetlen pihenőnapon. A magyar szövetségi kapitány a Digi Sportnak a következőket nyilatkozta a mérkőzés után: “A szép gólok születéséhez nagyon stabil védőmunka kellett. Nem engedtünk nagy teret a japánoknak, a semleges zónákat végig uraltuk. Elégedett vagyok a látottakkal. Sikerült lelassítani Japán játékát, de ebben nyilvánvalóan ellenfelünk fáradtsága, akklimatizálódása is közre játszott. A válogatott játékosok ezen a meccsen mindent teljesítettek abból, amit tőlük kértem. Jól játszottak, betartották a taktikát, még az ütközéseket is véghez vitték, ahogy vártam. Még van néhány napunk a vb-rajtig, addig igyekszünk tovább javulni, élesedni. Most már egyértelműen a Nagy-Britannia elleni első mérkőzésre koncentrálunk, készülünk a nyitányra. Ők nem annyira gyorsak, mint a japánok, de fizikailag erősebbek, más játékra lesz szükség. Szép győzelmet értünk el Japán ellen, de minden meccs más, ez a felkészülés egy állomása volt, nem érdemes komoly következtetéseket levonni az eredményből. Ugyanakkor örülök, hogy örömet okoztunk a szurkolóknak és növeltük az önbizalmunkat, valamint a várakozást a vb előtt.”

Cimkék: , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum