A forma élesítése folyik

   

Japánnal játssza második, egyben utolsó vb-felkészülési mérkőzését a válogatott. Rich Chernomaz a lengyel meccs után belenyúlt két csatársorba. Két hét híján két év után visszatér a válogatott kapujába Hetényi Zoltán, és ezúttal Sille Tamás is szerepet kap a védelemben.

“Leginkább arra leszek kíváncsi, mire jut a csapatom a japánok gyorsasága ellen ? mondta blogunknak Rich Chernomaz, a magyar válogatott szövetségi kapitánya. ? Úgy vélem, nagyobb ellenállásba ütközünk, mint a lengyelek ellen. A forma élesítése folyik, azt várom, hogy a mutatott játékunkban is javulunk. Nem lesz könnyű a japánok elleni játék, gyorsak, jól korcsolyáznak, kiemelt szerepe lesz tehát az ütközéseknek, amelyekkel le kell lassítanunk őket.

Néhány apróbb változás lesz a keretben. A kapuban Hetényi kap lehetőséget, a védelemben pedig Sille. Hogy utóbbi kinek a helyére kerül, azt még nem döntöttem el, a dunaújvárosi meccshez képest egy valaki pihenni fog a védők közül. A csatárhármasok ugyanazok lesznek, egyetlen változással: Mihály Árpád és Kovács Csaba helyet cserél, előbbi Sikorcin és Benk, utóbbi Hári és Vas János csatártársa lesz.”

A Lengyelországgal játszott meccshez képest tehát így alakulnak a csatársorok:

Ladányi, Bartalis, Sofron
Vas János, Hári, Kovács
Mihály, Sikorcin, Benk
Magosi, Nagy Krisztián, Nagy Gergő

A mérkőzésre 19 órai kezdettel a Jégpalotában kerül sor. A találkozót a Babic Vladimir, Haszonits Miklós, Nagy Attila, Németh Márton négyes vezeti. A Digi Sport 2 élőben közvetíti. Jegyek a helyszínen 1000 és 1500 forintos egységáron kaphatók, szektoroktól függően, azon belül a helyfoglalás érkezési sorrendben történik.

Fotó: Mudra László (MJSZ)

 

Magyarország jelenlegi játékoskerete a 2013-as divízió 1-es világbajnokságra:

Név Szül. év Csapat
Kapusok:
Bálizs Bence 1990 Fehérvár
Hetényi Zoltán 1988 Magyarország
Rajna Miklós 1991 Fehérvár
Szuper Levente 1980 Vasas
Védők:
Gőz Balázs 1992 Miskolc
Horváth András 1976 Fehérvár
Kiss Dániel 1991 Dab.Docler
Pozsgai Tamás 1988 Fehérvár
Sille Tamás 1969 Fehérvár
Szélig Viktor 1975 Briancon (FRA)
Szirányi Bence 1988 Miskolc
Tokaji Viktor 1977 Fehérvár
Vas Márton 1980 Fehérvár
Támadók:
Bartalis István 1990 Troja/Ljungby (SWE)
Benk András 1987 Fehérvár
Hári János 1992 Modo (SWE)
Kovács Csaba 1984 Fehérvár
Ladányi Balázs 1976 Bolzano
Magosi Bálint 1989 Fehérvár
Mihály Árpád 1980 Fehérvár
Nagy Gergő 1989 Miskolc
Nagy Krisztián 1994 Miskolc
Sikorcin Ladislav 1985 Fehérvár
Sofron István 1988 Fehérvár
Vas János 1984 Dijon (FRA)

Cimkék: , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum