Lengyelország?Japán 2-5

 

A statisztika szerint jóval többet lőttek kapura a lengyelek, mint a japánok, de ezt jóval pontatlanabbul tették, így nem is lehetett más a vége, mint vereség. Az első harmad egyetlen gólját a távol-keletiek érték el, de a második harmad elején hamar egyenlítettek a lengyelek. A második 20 perc aztán nem sikerült túl jól az európai csapatnak. Előbb emberelőnyből újra a japánok szereztek vezetést, majd a félidei kapuscserét követően a rutinos Radzisewski kapus teljesítménye borzolta a szakvezetők idegeit. 6 lövés, 2 bekapott gól és 66%-os teljesítmény volt a mérlege 6 perc elteltével, így jöhetett vissza Kosowski. Mindezek mellé még a kisbüntetések is gyűlte lengyel oldalon, a második szünetre például kettős japán emberelőnnyel térhettek a csapatok. Nem is kellett fél perc sem a szünet után, hogyezt kihasználják, így máris négygólos lett az ázsiai válogatott előnye. Egy góllal még feljebb tudtak kapaszkodni Zaharkin edző tanítványai, de a továbbiakban már az időkérés sem használt. A végeredmény 5-2 Japánnak, kedden este jó lesz velük vigyázni.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum