Bemutatkoznak a japánok

   

Csütörtök óta Budapesten vannak, és hétfő este a nagyközönségnek is bemutatkoznak a japán válogatott játékosai. A mieinkkel együtt a budapesti divízió 1/A csoportos vb-re készülő ázsiai válogatott a vasárnap a magyarok által legyőzött lengyel válogatott ellen játssza első előkészületi mérkőzését. A játékosok menetből érkeztek az edzőtáborba, csak pár napja fejeződött be az Ázsiai Liga, amelyet a JP MacCallumot is a stábjában tudó Tohoku Free Blades nyert. Ők hat játékossal képviseltetik magukat az előzetes keretben, az ezüstérmes Oji Eagles pedig kilenccel.

A borzasztó gyorsan korcsolyázó csapatban heten is 1990-es, vagy későbbi születésűek, tehát a fiatalos lendület nem hiányzik majd játékukból. A lengyelek számára sem tét nélküli a meccs, az ukrajnai világbajnokság előtt ez lesz az utolsó lehetőség arra, hogy ki-ki megmutassa tudását, az orosz szakvezető ezt követően döntenek a keretszűkítésről. A Jégpalotában 18.10-kor kezdődik a mérkőzés, amelyet ezen a linken követhetnek azok, akik nem tudnak a helyszínen szurkolni.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
augusztus 3., csütörtök
U20   HUN20USA18 
augusztus 10., csütörtök
PRE   ZILSCC 
PRE 18:00 MISMIC 
PRE 18:00 NZÁFTC 
augusztus 11., péntek
PRE   POPSCC 
PRE 17:00 TOPFTC 
augusztus 12., szombat
PRE 19:00 MACVIC 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk