Három újonc a magyar?lengyelen

 

A divízió 1/A csoportos világbajnokságra készülő magyar válogatott az egy osztállyal lejjebb, az 1/B-ben érdekelt Lengyelországgal játssza első felkészülési mérkőzését. A lengyelek jó óment jelentenek számunkra, hiszen a szapporói csoda előtt is játszottunk velük, és akkor is Dunaújvárosban.

Lengyelország izmos kerettel érkezik, de érződik, hogy az orosz szakvezetők keresnek új embereket a régiek mellé. Nem kis feladat vár rájuk sem, hiszen Ukrajnával kell majd megvívniuk a feljutásért. Azt mondhatjuk, első edzőmeccsnek ideális ellenfelek lehetnek. A második számú kapusuk korábban még nevezve sem volt, és hiányzik egy-két alapember, például a Bundesliga 2-ben játszó bekk, Borzecki, valamint a csatárok közül Laszkiewicz. Alapvetően egy rutinos gárda lesz az ellenfelünk, amely Zabolotny kapuson kívül még egy újonccal áll fel, a GKS Katowice csatárreménysége, a 21 éves Mateusz Bepierszcz sem volt még válogatott.

Ne feledjük, egy újoncot Magyarország is avat, Nagy Krisztián szintén első válogatott meccsét játssza.

Eddig 45-ször találkozott egymással a két ország válogatottja, az ezredfordulóig egyértelműen a lengyel hoki volt a jobb, ez nem csoda, hiszen ők hosszú éveken át az A csoportban játszottak. A 70-es évek elején háromszor is 5. helyen végeztek az A csoportban, de még 1992-ben is 12.-ek voltak. Legutóbb 2002-ben játszottak az elitben, és onnantól folyamatosan a süllyedésük, jelenleg a harmadosztályban küzdenek.

Nagyot fordult tehát a kocka, tétmérkőzésen először 2005-ben fogtuk meg őket, Debrecenben 1-1-et játszottunk, legközelebb 2010-ben találkoztunk vb-n, Ljubljanában 6-0-ra mostuk le őket a jégről. Az utóbbi évtizedben a barátságos meccseket is uraljuk, legalábbis amikor nem a B csapatunkkal állunk ki. Ez év februárjában játszott utoljára a két csapat egymással, a lengyelországi Tychyben Ladányi Balázs és Sikorcin Ladislav góljával 2-1-re nyertünk.

A mérkőzést a Gebei Péter, Kincses Gergely, Németh Márton, Pálkövi Botond négyes vezeti. A 17 órakor kezdődő találkozót a Digi Sport 2 élőben közvetíti.

Magyarország jelenlegi játékoskerete a 2013-as divízió 1-es világbajnokságra:

Név Szül. év Csapat
Kapusok:
Bálizs Bence 1990 Fehérvár
Hetényi Zoltán 1988 Magyarország
Rajna Miklós 1991 Fehérvár
Szuper Levente 1980 Vasas
Védők:
Gőz Balázs 1992 Miskolc
Horváth András 1976 Fehérvár
Kiss Dániel 1991 Dab.Docler
Pozsgai Tamás 1988 Fehérvár
Sille Tamás 1969 Fehérvár
Szélig Viktor 1975 Briancon (FRA)
Szirányi Bence 1988 Miskolc
Tokaji Viktor 1977 Fehérvár
Vas Márton 1980 Fehérvár
Támadók:
Bartalis István 1990 Troja/Ljungby (SWE)
Benk András 1987 Fehérvár
Hári János 1992 Modo (SWE)
Kovács Csaba 1984 Fehérvár
Ladányi Balázs 1976 Bolzano
Magosi Bálint 1989 Fehérvár
Mihály Árpád 1980 Fehérvár
Nagy Gergő 1989 Miskolc
Nagy Krisztián 1994 Miskolc
Sikorcin Ladislav 1985 Fehérvár
Sofron István 1988 Fehérvár
Vas János 1984 Dijon (FRA)

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum