Dinamo másodjára vagy Traktor először?

 

Kezdetét veszi a KHL ötödik döntője.

A Gagarin Kupa 2013-as döntőjébe nyugatról a címvédő Dinamo Moszkva jutott. A fővárosiak kerete nem sokat változott az egy évvel ezelőttihez képest, Jakub Klepist honfitársa, Jakub Petruzalek remekül pótolja, az Amurtól igazolt cseh az idei 13 playoffmeccsen 6 gólt és 7 gólpasszt jegyzett. A Dinamo legnagyobb hiányzója tavalyhoz képest Leo Komarov, a címvédő keretében nincs olyan játékos, aki hozzá hasonló “rosszfiú” lenne. A kapuban ugyanúgy Alekszandr Jerjomenko hozza a bravúrokat, mint egy évvel korábban, egyedül a negyedik SZKA elleni mérkőzésen cserélte le Olegs Znaroks. Az idei rájátszásban viszont van egy felfedezett, Alekszej Szopin 15 találkozón öt gólt lőtt és négy gólpasszt adott, ezzel Petruzalek és Marek Kvapil mögött a harmadik legtöbb találatok jegyzi. A Dinamo az első körben a Slovant söpörte ki, a főcsoport-elődöntőben öt meccsen ütötte ki a CSZKA-t, míg a főcsoportdöntőben a szentpéterváriakat 4-2-es összesítéssel búcsúztatta.

A Traktor tavaly robbant be az élcsapatok közé, 2006-ban jutott vissza az orosz első osztályba, az első három KHL-szezonban legfeljebb a rájátszás első köréig jutott el. A 2011/12-es idényben viszont megnyerte az alapszakaszt és az ezzel járó Kontinens-kupát, a playoffban pedig a főcsoportdöntőben az Avangard verte ki öt meccsen, így bronzérmesek lettek a cseljabinszkiek. Egy évvel később nem nyerték meg az alapszakaszt, a főcsoportot viszont igen, miután drámai párharcban 4-3-ra legyűrték a széria végére elfáradó kétszeres KHL-győztes Ak Barszt. A Traktor keretében sem történt sok változás egy év alatt, megőrizték a csapat magját a cseljabinszkiek, sőt erősödtek is, Andrej Kosztyicinnek csak egy gólja van a playoffban, az viszont a Gagarin Kupa-döntőt érő találat. A csapat vezéregyéniségei közé tartozik Petri Kontiola, a finn center 19 meccsen 17 pontot gyűjtött, de Jan Bulis nyolc gólja is említést érdemel. Jevgenyij Kuznyecov nem hozza tavalyi formáját, a 2012-es rájátszásban 12 találkozón gyűjtött kilenc pontot, idén viszont 19 meccsre volt ehhez szüksége. A másik Traktor-reménység, Valerij Nyicsuskin, akiért az ifjúsági válogatott küzd, egy pont híján hozni tudja Kuznyecov mutatóját, a 18 éves támadó hat góljával a csapat harmadik legeredményesebb játékosa.

Az első négy találkozót a Sport Tv élőben közvetíti, az esetleges ötödik, hatodik és hetedik mérkőzés képernyőre kerülésének időpontja a budapesti divízió 1/A-s világbajnokság miatt bizonytalan. Itt jegyezzük meg, hogy a szlovák Extraliga döntője is vasárnap kezdődik, ezt a sorozatot pedig a Sport M adja élőben.

 

Nyugati-főcsoport, negyeddöntők
SZKA (1.)?Atlant (8.) 4-1
1-0 7-0 1-3 6-1 7-0
CSZKA (2.)?Lev (7.) 4-0
3-2 3-2 3-1 2-1
Dinamo Moszkva (3.)?Slovan (6.) 4-0
5-1 3-2 4-2 3-2
Lokomotiv (4.)?Szeversztal (5.) 2-4
1-2 2-1 2-3 2-3 3-2 1-3
Nyugati-főcsoport, elődöntők
 SZKA (1.)?Szeversztal (5.) 4-0
7-4 4-1 4-0 4-2
 CSZKA (2.)?Dinamo Moszkva (3.) 1-4
0-3 2-1 2-3 1-2 0-2
Nyugati-főcsoport, döntő
   SZKA (1.)?Dinamo Moszkva (3.) 2-4
2-3 2-4 2-4 5-2 2-1 1-5
Keleti-főcsoport, negyeddöntők
Ak Barsz (1.)?Nyeftyehimik (8.) 4-0
 5-1 2-0 2-1 3-2
Avangard (2.)?Szibir (7.) 4-3
5-0 0-1 1-4 5-2 1-0 0-3  2-0
Traktor (3.)?Barisz (6.) 4-3
3-4 3-5 3-1 3-2 5-2 2-4 5-3
Metallurg Magnyitogorszk (4.)?Szalavat Julajev (5.) 3-4
3-4 2-0 1-4 3-2 2-1 4-5 0-2
Keleti-főcsoport, elődöntők
 Ak Barsz (1.)?Szalavat Julajev (5.) 4-3
2-3 0-2 3-0 5-3 4-3 3-4 4-3
Avangard (2.)?Traktor (3.) 1-4
0-5 0-3 0-3 3-1 0-4
Keleti-főcsoport, döntő
 Ak Barsz (1.)?Traktor (3.) 3-4
2-1 3-1 0-1 6-5 1-2 2-3 1-2
Gagarin-kupa, döntő
Dinamo Moszkva (NY, 3.)?Traktor (K, 3.) 0-0
 04. 07 04. 08 04. 11 04. 12 04. 15 04. 17  04. 19

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum