Friss igazolások nagy napja

   

Egyetlen gól esett a Boston?New Jersey mérkőzésen, amit a frissen igazolt Jaromír Jágr szerzett. A cseh klasszis mellett Tuukka Rask nyújtott elképesztő teljesítményt, a kapujára tartó 40 lövést hárította. Ez volt finn kapus szezonbeli harmadik hibátlan mérkőzése.

Jágrön és Raskon is túltett azonban Ben Bishop, a Tampa frissen megszerzett kapusa. A volt ottawai hálóőr 45 lövést hárítva ötgólos győzelemre vezette új csapatát a Carolina otthonában. Bishop mellé apró termete ellenére Martin St. Louis nőtt fel, aki három ponttal fejezte be az estét.

Marian Gaborik is kitett magáért új csapatában, a Columbusban. A szlovák szélső győztes góllal és egy gólpasszal tette le a névjegyét a Nashville elleni mérkőzésen. Az összeszokottsággal nem volt probléma a mérkőzésen, mert Gaborik mindkét pontjánál korábbi csapattársa, Brandon Dubinsky gólpasszt jegyzett. Egy mérkőzésből nem lehet sok mindent levonni, de a Jackets szurkolóinak van okuk reménykedni egy playoff-szereplésben.

Csak Alekszandr Ovecskinnek volt sikeres kísérlete a szétlövésben, így a Washington hazai jégen, ha nehezen is de legyűrte a New York Islanderst. A fővárosiak igen fontos két pontot szereztek, ugyanis beérték és megelőzték a Winnipeget a Délkeketi-csoport élén, így automatikusan playoff-résztvevők. Azonban az a furcsa helyzet állt elő, hogy a Capitals vezeti a csoportot és a megszerzett pontokat tekintve nincs az első nyolcban Keleten.

A Philadelphia a Torontóban szerzett győzelmének köszönhetően ismét ötven százalékon áll és kettő pontra került a rájátszást jelentő nyolcadik helytől. A Flyers igazi csapatmunkát mutatott be, tizenegy játékosa is szerzett pontot. A Phillynél nem játszott a frissen megszerzett kapus, a korábbi Calder-győztes Steve Mason aki Ilja Brizgalov tehermentesítésére és/vagy helyére érkezett.

Bajban van a Winnipeg, amely egymás után ötödik vereséget gyűjtötte be és ezáltal elvesztette a playoffhelyét. A Jets ma hajnalban a hárompontos Michael Ryder vezette Montreal ellen hajtott fejet. A hazai jégen játszó Habs továbbra is őrzi minimális egypontos előnyét a Boston ellen az Északkeleti-divízió tetején.

A St. Louis úgy érkezett a Chicagóba, hogy az utolsó hét mérkőzését elbukta a szeles városban, ma hajnalban azonban nyert és ezzel megszakította rossz sorozatát. A Blues kezdőcsapatában ott volt a frissen megszerzett Jay Bouwmeester, aki egy gólpasszal mutatkozott be. A győzelmet ritkán látható szétlövés hozta meg a Zenészeknek, a párbajban ugyanis szokatlan módon hét gól is született, ami bőven az átlag felett van. A mindent eldöntő büntetőt Kevin Shattenkirk értékesítette.

Kulcsfontosságú két pontot tartott otthon a Phoneix, amely a második harmadban több lövést küldött Howard kapujára, mint a maradék 40 percben. A középső játékrészben 20 lövésből három alkalommal találtak a Coyotes játékosai a detroiti kapuba, ami a mérkőzés szempontjából döntőnek bizonyult. Újabb két pontjával a Prérifarkasok két pontra megközelítették a rájátszást.

Niklas Backströmöt, a Minnesota kapusát már a harmadik perc legelején le kellett cserélni, mert ekkor már két góllal vezetett a Los Angeles. A remek kezdés után a bajnok nem is erőltette a támadásokat, a maradék időben mindössze tízszer célozták meg a Wild kapuját és csak a védekezésre koncentráltak. Ennek meg is lett az eredménye, Jonathan Bernier nem kapott gólt és a szezonban először védett százszázalékos mutatóval.

A nap negyedik, egyben utolsó hibátlan teljesítményét a Canucks kapusa, Cory Schneider mutatta be az Edmonton kárára. Az egy góllal és gólpasszal végző Henrik Sedin vezette Canucks győzelmével és a Wild vereségével visszavette az Északnyugati-csoport első helyét a Minnesotától. Az Oilers ezzel szemben a vereségével és a Blues győzelmével fordított utat járt be, a kilencedik helyre esett vissza, azaz kikerült a rájátszó csapatok csoportjából.

2013. április 4.:

Boston?New Jersey 1-0 (videó)
G.: Jágr ill. ?

Toronto?Philadelphia 3-5 (videó)
G.: Kuljomin, Liles, van Riemsdyk ill. Schenn (2), Gagner, Vorácek, Rosehill

Washington?NY Islanders 2-1 (videó)
G.: Green ill. Okposo

Carolina?Tampa 0-5 (videó)
G.: ? ill. Purcell, Pyatt, Aulie, St. Louis, Pouliot

Montreal?Winnipeg 4-1 (videó)
G.: Ryder (2), Gionta, Galchenyuk ill. Burmisztrov

Nashville?Columbus 1-3 (videó)
G.: Klein ill. Wisniewski, Gaborik, Calbert

Chicago?St. Louis 3-4 (videó)
G.: Toews, Staal, Stalberg ill. Cracknell (2), Backes

Vancouver?Edmonton 4-0 (videó)
G.: Bieksa, H. Sedin, Higgins, Kassian ill. ?

Phoenix?Detroit 4-2 (videó)
G.: Stone, Conner, Doan, Hanzal ill. Filppula, Cleary

Los Angeles?Minnesota 3-0 (videó)
G.: Williams (2), Carter ill. ?

NHL

sorsolás
tabella
kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum