Himnusz furulyaszóval

Néhány órája ért Új-Zélandra a magyar női válogatott, ahol hétfőn kezdi meg a világbajnoki szereplést. Gömöri Csaba szövetségi kapitány nem tudott aludni, máris vb-lázban ég. Így folytatva jó szokását, alapos és tartalmas beszámolót írt. Íme az Aucklendből küldött első kapitányi levél, sok érdekességgel.

“Megérkeztünk. Jó ezt leírni, és átélni még jobb. Nagyon hosszú utazás, rengeteg felszállás, leszállás, átvizsgálás, becsekkolás után itt vagyunk Aucklandben, Új-Zélandon. Voltak pillanatok, amikor úgy éreztem, sosem érünk ide, de egyszer minden utazás célja elérkezik.

De meg kell hagyni, amikor a reptér várójában megláttam a magyar szurkolókat zászlóval, az összes fáradtságom elmúlt. Felemelő érzés a világ túloldalán, ha így várják a csapatot.

És amikor a szállodába értünk és Lacink (így hívják az úriembert) azt kérte, hogy álljunk össze, mert ő szeretné eljátszani furulyán a magyar himnuszt a mi tiszteletünkre, akkor, hát bevallom, meghatódik az ember. Igen, most érkeztünk meg, de mi igazából szeretnénk 14-én kb. 22.30-kor itteni idő szerint megérkezni. Mégpedig az eggyel felettünk lévő osztályba, a divízió 1/B-be, amit mi célul tűztünk ki.

Ehhez persze sok akadályt kell leküzdeni majd, konkrétan ötöt. A szlovéneket, az ausztrálokat, a lengyeleket, a házigazda új ó-zélandiakat és azt gondolom, hogy a legerősebb ellenfelet, Olaszországot.

Velük egyébként együtt utaztunk, fej-fej mellett haladva Dubaj óta, és hol ők előztek meg minket egy-egy kijáraton vagy ellenőrzőponton, hol mi őket. Reméljük, hogy a végén mi érünk be elsőnek a célba jövő vasárnap.

Erre az optimizmusra meg is van minden okunk, hiszen ki merem jelenteni, hogy felkészült, elszánt és várakozással teli a csapatom minden tagja. Ma és még néhány napig küzdünk majd az időeltolódással, de így is profi módon állnak a játékosok mindenhez, betartják a stáb minden kérését.

Fotó: Köles Gábor
Elég ha azt mondom, hogy annak érdekében, hogy könnyebb legyen a jetleget kiheverni, este 21 óráig senki nem aludt el, megvárva az itteni estét, mivel a hozzáértők, az itt élők, ide utazók azt javasolták, hogy így csináljuk.

Szombat reggel egy átmozgató száraz edzéssel kezdünk a festői szépségű szállodánk melletti tónál. Ezután kiadós reggeli, majd egy meglepetéskirándulás vár a lányokra, délben ebéd a tóparton (piknik), szintén egy helyi kedves szurkoló jóvoltából, aki ezzel kedveskedik nekünk. Az ebéd után pihenő, majd irány a jégcsarnok, ahol egyórás intenzív edzést tartunk majd. Onnan vissza a szállóba, vacsora, megbeszélés és alvás a lányok programja.

Én maradok a jégcsarnokban olasz edzést nézni, hiszen fel kell őket térképezni. Azt hiszem, hogy mivel utolsó meccs lesz  a vb-n velük, így jó alaposan fel fogjuk térképezni addigra egymást. Persze ahogy Buci is mondta, térképezhetnek, ha nem fogják a sebességünket bírni. Márpedig erre készülünk.

Az egész világbajnokságot úgy építjük fel, hogy minden meccsen a győzelem mellett lesz egy másik célunk is. Az  pedig az olasz meccsre való felkészülés és a játékunk csiszolása. Mindig minden cserének, a sorok variálásának, annak, hogy ki véd és annak is, hogy ki mennyit játszik, vagy hogy hány sorral, az lesz a lényege, hogy kialakuljon az a játék, amit az olaszok ellen fogunk hokizni. Az egész vb-t ilyen szemmel kell nézni. Sokszor az edzői és a közvélemény nem egyezik, lásd a példát most a férfi válogatott keretszűkítésénél, de egyet ki kell jelenteni.A szurkoló nem úgy gondolkozik, ahogy az edző. Ezért van az egyik a csapat mögött a padon, a másik pedig szintén a csapat mögött, de a lelátón.

Aztán ha minden rendben van, akkor a vb végén együtt tudnak ünnepelni. Buci kollégámmal hetek, hónapok óta mindennap arról beszélünk, hogy adott szitukban kikkel, hogyan oldjuk meg a feladatokat a pályán. Mindenkire szükség van. Mind a 22 játékosra. Arra is, aki a fülén pörgeti a korongot, és arra is, aki 30 másodpercre kerül fel egy meccsen, de akkor azt csinálja, amit kérünk. Hangsúlyoztam  többször, hogy itt, ebben a csapatban nincsenek feketék, meg fehérek, itt mindenki piros-fehér-zöld! És ha így teszünk, akkor legyőzzük a fő rivális Kékeket.

Így kell ezt a vb-t nézni majd (akár élőben is!), minden meccs egy újabb állomás lesz a végső küldetés eléréséhez, a feljutáshoz. Sydney bronza, Maribor ezüstje után Auckland aranyára vágyunk! És amire ezek a lányok vágyni szoktak, azt megkapják, illetve megszerzik maguknak.

Az olasz csapattal hazafelé is együtt repülünk majd Dubajba, egy gépen. Azt akarom, hogy onnan Budapestre menjen az aranygép és Milánóba ezüstgéppel utazzanak tovább. Nehéz lesz, de azt szokták mondani, hogy ha könnyű egy hegycsúcsot megmászni, akkor nem is érdemes elindulni oda. Mi elindultunk?”