Magyarország?Horvátország 2-1

   

A magyar ifjúsági válogatott önmaga számára nehezítette meg a győzelmet. Sokkal többet támadtunk, jobban hokiztunk, de az első után nem sikerült megszerezni a második gólt. A meddő játék megbosszulta magát, és végül csak az 59. percben tudtuk megnyerni a meccset. De megnyertük, ezzel újabb nagy lépést tettünk a feljutás felé.

A szerda délutáni mérkőzés kemény hangnemben kezdődött, a vb-n ezúttal bemutatkozó Daoda kapusnak is volt egy-két fontos védése, ugyanakkor úgy tűnt, könnyen tudtunk támadást építeni. A mérkőzés hajrájáig csak egyetlen gól született, Szabó Krisztián passzát Godó Dániel váltotta gólra a 9. percben. A későbbiekben is a magyarok domináltak, ám a helyzetek rendre kimaradtak. Közel kétszer annyit lőttünk kapura, de nem voltunk hatékonyak.

A mérkőzés vége felé megbosszulta magát a sok kimaradt lehetőség, öt és fél perccel a vége előtt a copfos Luka Jarcov szólójával egyenlített a torna meglepetéscsapata. A magyar válogatottat szerencsére felpörgette a bekapott gól, magasabb sebességre kapcsoltak a fiúk, aminek eredményeképpen felálltak öt az öt ellen a horvátok harmadában. 58:11-nél az első sorunk belőtte a győztes gólt, egy ügyesen a kapu elé lőtt korongba húzott bele Szaller Márk, a horvát kapus tehetetlennek bizonyult. Ezzel megszerezte a győztes gólt Magyarország U18-as szelekciója, 2-1-re nyertünk. Nagyon fontos volt ez, mert egy esetleges vereséggel kicsúszott volna az irányítás a kezünkből, így viszont egy csütörtöki győzelem is feljutást érhet, meglátjuk.

A játékosoknak bő egy napjuk van regenerálódni, csütörtökön 19 órától a házigazda Észtország ellen lépnek jégre a magyar fiatalok.

Fotó: mfafotó (archív)

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum