Legalább a két felkészülési mérkőzésen szeretnék játszani

   

Nem igazán számítottam rá ? mármint Nagy Richárd, a Dab.Docler bekkje a válogatott behívóra. Márpedig kedden Rich Chernomaz irányításával megkezdi a világbajnoki felkészülést. A Bp. Starsban nevelkedett 21 éves hátvéd a MOL Liga-rájátszásra érte el élete csúcsformáját, és elöl-hátul mutatott sorozatos jó teljesítményének köszönhetően bekerült a 30 fős keretbe.

? A 30-as keretben az egyetlen olyan játékos, aki korábban még semmilyen felnőtt játékoskeretben nem fordult meg. Számított a behívóra és mondtak-e előzetesen valamit, hogy mi alapján került be?

? Nem igazán számítottam rá, bár Stephan Lundh és Szilassy Zoltán szólt, hogy képben vagyok, elképzelhető, hogy meghívnak a bő keretbe. Aztán a kerethirdetés előtt telefonált Imre Lajos, az email címemet kérte, hogy hová küldheti a hivatalos meghívót.

? Miből áll majd a felkészülési program, kapott-e már bármilyen előzetes instrukciót?

? Semmi személyre szabott dolog nem hangzott el egyelőre. Megkaptam a programot, eszerint kedden kezdünk egy megbeszéléssel, majd pedig edzünk egyet a Jégpalotában. Gondolom, a míting után már okosabb leszek, majd szépen sorban fogom a gyakorlatban is megtudni, hogy kitől mit várnak, kinek mi lesz a feladata.

Fotó: Mudra László (dabdocler.hu)
? Stephan Lundh többször dicsérte, hogy több fiatal játékostársával együtt sokat fejlődött idén a DAB-ban. Ezt így látja? Mit gondol, mi volt ennek az oka, és miben fejlődött a legtöbbet?

? Nagyon örülök, ha ezt az edzőim is így értékelik, mert szerintem is történt előrelépés. Tavaly túlnyomórészt a farmcsapatban játszottam, nem nagyon kaptam lehetőséget, hogy bizonyítsak a felnőttek között is. Idén ez alaposan megváltozott, éreztem, hogy Stephan megbízik bennem, és igyekeztem is élni a lehetőséggel, illetve meghálálni a bizalmat. Hogy miben változtam a legtöbbet? Előtte hajlamos voltam túlizgulni bizonyos dolgokat és helyzeteket. Talán ez az izgalom múlt el vagy csökkent leginkább, aminek több oka is van. Egyrészt az edzők és a társak is bíztak bennem, ami nagyon fontos a kellő önbizalomhoz, másrészt azért idősebb is lettem.

? A Vasassal és a DAB-bal is MOL Ligát nyert. Miben különbözik leginkább a két csapat?

? A legnagyobb különbség talán a játékosok életkorában van, a Vasasban több idősebb és rutinosabb játékos volt, őket többet is játszatták. A DAB fiatalabb csapat, ráadásul különböző okok miatt a védők különben is kevesen lettek, hiszen Jobb Dávid a szezon előtti napokban abbahagyta, Erdélyi Péter, Peter Huba és Marek Chvatal is lesérült, így kényszerből is többet kellett játszanom. És én is kicsit érettebb lettem, legalábbis többen említették ezt.

? Honnan ez a támadó szellem és gólérzékenység?

? Mindig megvolt bennem a fogékonyság erre, csak most tört elő igazán. Stephan biztatott, mondta, hogy szereti az ilyen hátvédeket, akik cseleznek, tartják, vagy felviszik a korongot, és mondta többször, hogy csináljam ezt, mert jól megy nekem.

? Mik az elvárásai önmagával szemben a válogtott kerettagsággal kapcsolatban?

? Szeretnék minél tovább bent maradni a keretben, ha nem is visznek még ki a világbajnokságra, legalább a két felkészülési mérkőzésen szeretnék játszani.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum