Az Asiago az olasz bajnok

   

Ladányi Balázsék legyőzője a döntőben is nyert.

A döntő 5. mérkőzésén a Valpellicét verte idegenben az Asiago, 6-5-re, a hosszabbításban, így megnyerte a 2012/13-as olasz bajnokságot. Összesítésben 4-1-re verte ellenfelét. A meccs legjobbja a kanadai csatár, Layne Ulmer volt, aki mesterhármast szerzett, köztük a mindent eldöntő hatodik találatot a ráadás 22. másodpercében. Szintén nagyot alkotott a kanadai-olasz kettős állampolgár, David Borriello, aki az első harmadban duplázott. Mint ismeretes, az Asiago nem végzett túl jó helyen az alapszakaszban, ennek ellenére sikeresen jutott túl a Ladányi Balázzsal felálló Bolzanón, majd a Val Pusterián is, hogy egészen a dobogó legmagasabb fokáig meg se álljon.

Ezzel fennállásának 79 éve alatt negyedik bajnoki címét gyűjtötte be az Asiago. Mindazonáltal a Valpellice sem lehet elégedetlen, hiszen ezüstérme így is a klub történetének legjobb teljesítménye, emellett idén megnyerte az Olasz Kupát is. A bajnokság végeztével jelentős változások várhatók az olasz válogatott keretében, amelyben egyelőre a döntőt játszó két klubtól nem szerepel játékos.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum