Szociális munkát vállal Hetényi Zoltán

   

Szociális munkát vállal, többek között ily módon szeretné helyre hozni hibáját Hetényi Zoltán, a magyar jégkorong-válogatott kapusa, akit március 17-én szexuális zaklatás és rendbontás vádjával rövid időre őrizetbe vettek az Egyesült Államokban, írta az MTI.

Miután a Magyar Jégkorong Szövetség hétfőn úgy határozott, hogy a játékos részt vehet a világbajnoki felkészülésben, az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiadott csütörtöki közleményben a hálóőr úgy fogalmazott: mindent megtesz annak érdekében, hogy a szurkolók és a szövetség megelőlegezett bizalmát megszolgálja.

“Mindezek mellett továbbra is fenntartom, hogy egy sportolónak, így nekem sem megengedhető ez a viselkedés. Célom, hogy teljesítményemmel az ország és a csapat hasznos tagjává válhassak” – olvasható Hetényi közleményében. A 25 éves sportoló hozzátette: a felkészülés alatt szabadidejében önkéntes munkát vállal fogyatékos- vagy idősotthonban. “Ezzel szeretném hibámat helyrehozni és a fiatalabb sporttársaim számára is jó példával elől járni. Húsvét előtt bizonyára sokan megértik, hogy van bűn, bűnhődés és megbocsájtás.”

A Gwinnett Daily Post című lap a múlt hét keddjén közölte, hogy az Orlando Solar Bears csapatában játszó Hetényi egy duluth-i bárban erősen ittas állapotban fogdosott egy pincérnőt, illetve Amerika-ellenes és rasszista megjegyzéseket tett, mígnem a személyzet a földre teperte. Az újság megszerezte az incidensről készült rendőrségi jegyzőkönyvet, eszerint Hetényi őrizetbe vétele után, megbilincselve a rendőrautóban is dühöngött, köpködött. Az eset után az East Coast Hockey League-ben (ECHL), azaz a harmadik osztályban játszó Orlando Solar Bears jelezte: szerződést bontott a kapussal, és erről értesítette az American Hockey League-ben (AHL) szereplő és Hetényi másodosztályra vonatkozó játékjogával rendelkező Peoria Rivermen együttesét is.

Hetényi tagadta a vádakat, korábbi közleményében pedig jelezte: reménykedik, hogy megbocsátanak neki, s biztos benne, hogy a tárgyaláson tisztázni fogják. Hozzátette, “végtelenül sajnálja”, hogy felelőtlenül viselkedett, szégyent hozott magára, a csapatára és legfőképp a hazájára. A divízió I-es budapesti világbajnokság április 14-én rajtol.

Cimkék: ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
március 23., csütörtök
U18 16:40 KMHPEF 3-5VÉGE
március 24., péntek
ROM 17:30 BRASCC 5-4VÉGE
U16 19:40 MACAVS 1-4VÉGE
március 25., szombat
U20 12:15 DHKAVS 5-7VÉGE
U20 18:00 MACVAS 4-0VÉGE
március 26., vasárnap
U16 18:00 AVSMAC 3-1VÉGE
NHL 23:00 NJDDAL 
    • SPÍLER TV
március 27., hétfő
U18 18:10 UTESCC 
március 28., kedd
U18 18:40 SCCUTE 
március 29., szerda
KHL 18:00 LOKSZK 
    • SPORT 2
március 30., csütörtök
KHL 18:00 AKBMMG 
    • SPORT 2
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk