A Magyar Kupa döntője következik

   

A szerdai elődöntők után kiderült, hogy az előzetes papírformának megfelelően a délutáni bronzmeccsen a DAB a Fradival, az esti döntőben pedig a Miskolc a Fehérvárral játszik. Nagy kérdés, hogy a szerdai csalódást keltő mérkőzés után mire lesznek képesek a harmadik legjobb magyar csapat játékosai az amúgy is esélyesebb, de a szövetségi kapitány keze alatt láthatóan szárnyakat kapó fehérváriak ellen.

A délutáni mérkőzés kapcsán Stephan Lundh blogunknak elmondta, mindig nagyon fontos, hogy egy csapat győzelemmel fejezze be a szezont, így természetesen a Ferencváros ellen maximális erőbedobással játszanak majd. A szerdai mérkőzés kapcsán főleg a második harmaddal volt elégedetlen, a harmadik harmadban mutatott játékkal annál inkább, még akkor is, ha akkorra már visszavett a Fehérvár. ?Jó lecke volt számunkra a szerdai meccs, az ellenfél nagyon képzett játékosokból áll, mi pedig hajlamosak vagyunk jobbnak látni magunkat annál, mint amilyenek valójában vagyunk, de ez egy ennyire sikeres szezon után valamennyire természetes.? A Ferencváros tisztességgel helyt állt a szintén jóval esélyesebb Miskolc ellen, a vége 3-0 lett. Dobos Tamás vezetőedző szerint látszott csapatán, hogy régen játszott tétmeccset, ami miatt egyrészt korán hátrányba kerültek, másrészt a helyzetkihasználással is akadtak gondjaik. Zöld-fehér szempontból kulcskérdés lehet, hogy ezeken mennyire sikerül javítani a fél ötkor kezdődő, DAB elleni mérkőzésen.

A mai nap fő műsorszáma azonban fél nyolckor kezdődik, szerda után ezúttal a hazaiak akarják majd bebizonyítani, hogy sikerült csökkenteni a különbséget a Mol Liga és az EBEL között. A hazaiaktól több játékos is részt vett a Rich Chermonaz által vezényelt összetartásokon, ők testközelből játszhattak a válogatott ellen, töviről hegyire ismerik a taktikát. Kérdés, hogy ez mekkora előnyt jelent a számukra. Az azonban kétségtelen, hogy ha a Fehérvár ugyanazt a tempót tudja diktálni, mint szerdán, akkor győzelme nemigen foroghat veszélyben. Döntő fontosságú lehet, hogy mennyire sikerül a Miskolcnak szorosra húznia a védekezést, szerdán ezzel gyűlt meg leginkább a DAB gondja. A Miskolc idén játékban nagyot fejlődött, a lebonyolítás okán a szurkolók talán úgy érezhetik, hogy indokolatlanul korán ért véget számukra szezon. A Magyar Kupa döntője kiváló alkalom arra, hogy a közönség és a játékosok méltóképpen búcsúztassák a szezont.

Tim Kehler (Miskolc): Nagyon kemény kihívás elé nézünk az EBEL-csapat elleni mérkőzéssel. A Fehérvárt magasan képzett játékosok alkotják, akik gyorsak, technikásak és kiválóan járatják a korongot. Tökéletes teljesítményre lesz szükség a sikerhez. De a kupa lebonyolítási formája miatt nekünk is megvan az esélyünk, egy meccsen bármi megtörténhet, és mi mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy ezt az esélyt megragadjuk. A keretben nincs változás, ugyanazokkal a sorokkal játszunk, mint szerdán a Fradi ellen.

Rich Chernomaz (Fehérvár): Szerdán a DAB-on már az első harmad után látszott a szezonbeli menetelésükből fakadó fáradtság. A Miskolcot sem ismerem közelebbről, pár játékossal már találkoztam a válogatottban, annyit tudok, hogy Tim kollégám nagyon jó munkát végez, valamint hogy a Miskolc fiatalabb csapat és több idejük is volt pihenni, így energikusabb meccsre számítok. Ugyanazzal a taktikával lépünk pályára, mint a Dunaújváros ellen.

Ferencváros-ESMTK

16.30

Dab.Docler

Magyar Kupa, Miskolc.
Meravy (Szőke) K Sevela (Kiss T.)
Győri, Erdélyi, Roczanov, Kiss G., Berta 1 Lindgren, Kiss D., Pavuk, Galanisz, Szappanos
Mestyán, Lencsés, Nagy L., Borbás, Revák 2 Hüffner, Szabados, Somogyi, Vaszjunyin, Gröschl
Hoffmann, Géczi, Horváth D., Sijka, Dancsfalvi 3 Nagy R., Tőkési, Mihalik, Peterdi, Azari
Léránt 4 Papp Cs., Strenk, Papp V., Virág T., Kiss Á.
Dobos Tamás E Stephan Lundh

 

Miskolci Jegesmedék

19.30

SAPA Fehérvár AV19

Magyar Kupa, Miskolc.
Budai (Gyenes) K Rajna (Bálizs)
Szirányi B., Hegyi Á., Láda B., Fodor Sz., Nagy G. 1 Durco, Pratt, Bailey, Metcalfe, Banham
Atkinson, Cowan, Saluga, Dubek, Tóth A. 2 Horváth A., Sille T., Sofron I., Kovács Cs., Vas M.
Gőz, Nagy K., Szilágyi, Smith 3 Pozsgai, Tokaji, Benk, Mihály Á., Sikorcin
Popovics, Ritó, Miskolczi, Rafaj 4 Hetényi P., Orbán, Hajós, Novak, Magosi
Tim Kehler E Rick Chernomaz

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum