Dab.Docler?Ferencváros 2-0

   

A dunaújvárosiak végeztek a Magyar Kupa harmadik helyén.

Az FTC újfent korán megkapta az első gólját, a csütörtöki 35. másodpercbeli gólhoz képest a Dab.Docler a harmadik perc végén szerezte meg a vezetést Szappanos góljával. A kapura lövések alapján kiegyenlített képet mutató találkozón a DAB nem igazán tudott felpörögni, tartotta az eredményt és sikerrel akasztotta meg a ferencvárosi támadásszövéseket. Ha pedig a szerdai formáját mutató védelem nem állt a helyzet magaslatán, Kiss Tamás bizonyította újra, hogy minden helyzetben lehet rá számítani. A második harmad derekán Azari Zsolt góljával kettőre növelte előnyét a Dab.Docler. A Fradiból továbbra is hiányzott az átütőerő, még egy kettős előnyt sem tudtak kihasználni. A harmadik harmadra sem változott sokat a játék képe, DAB láthatóan már inkább csak túl akart lenni idei utolsó mérkőzésén. Mivel Kiss Tamás továbbra is remekelt a kapuban, így az eredmény már nem változott, maradt a 2-0.

Dobos Tamás (Ferencváros-ESMTK): “Nem lehetek elégedetlen a csapattal, beleálltunk becsülettel mindkét kupamérkőzésbe. Sajnos elég rövid volt a kispadunk, sérülések, betegségek miatt, de akik itt voltak, becsülettel megtettek mindent. Le kell vonjuk a szezon tanulságait, amin szükséges, változtatni, javítani az edzésmunkán.”

Stephan Lundh (Dab.Docler): “Megszereztük a bronzérmet, ezzel ma elégedettnek kell lennem. Gratulálok a csapatomnak, sokat sikerült együtt tanulnunk. A jövő héten hazautazom, hogy mit hoz a jövő, az a csillagokban van megírva.”

Dab.Docler

2-0 (1-0, 1-0, 0-0)

Ferencváros-ESMTK

Magyar Kupa, Miskolc, 400 néző. Játékvezetők: Varjú Á., Mayer G., Abonyi A., Vas M.
Kiss T. K Meravy (Szőke)
Lindgren, Kiss D., Galanisz, Szappanos, Kiss Á. 1 Győri, Erdélyi, Roczanov, Kiss G., Berta
Hüffner, Szabados, Somogyi, Gröschl, Vaszjunyin 2 Géczi, Lencsés, Nagy L., Borbás, Revák
Nagy R., Tőkési, Mihalik, Peterdi, Azari 3 Hoffmann, Mestyán, Horváth D., Sijka, Léránt
Papp Cs., Strenk, Papp V., Virág 4
Stephan Lundh E Dobos Tamás
Gólok Idő Típus Gól Passz Passz
1-0 02:51 Szappanos Galanisz Lindgren
2-0 31:08 Azari Mihalik Peterdi
27 Kapura lövések száma 28
8 Kiállításpercek 2

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum