10 év után nyert a Minnesota Dallasban

 

A nap eredménye a 3-2 volt, hét mérkőzésből négyen is ez az eredmény született.

A Boston, ha nehezen is, de büntetőlövések után visszavágott a Torontónak a két nappal ezelőtti vereségért. A Mackók legjobbja Patrice Bergeron volt, aki először kicsikarta a ráadást, majd győztes büntetőt szerzett. Győzelmével a Bruins befogta a Montrealt a Northeast-divízió tetején.

Az Ördögöknél előreláthatóan 3-4 hétig lesz harcképtelen Ilja Kovalcsuk, aki az előző mérkőzésen megsérült. A New Jersey nem tudott átlépni orosz csatára hiányán, kétszer is egyenlített ugyan, de akárcsak a Toronto, végül szétlövés után szenvedett vereséget. Az Ottawa mindent eldöntő találatát Mika Zibanejad ütötte.

Szergej Kosztyicin tanult a hibájából. Néhány napja a Nashville Edmontonban vendégeskedett és fegyelmezetlenségének következtében csapata gólt kapott és vereséget szenvedett. Ma hajnalban fordított felállás mellett játszottak és az orosz csatár jóvátette a hibáját. Kosztyicin egy-egy góllal és gólpasszal vezette győzelemre a Predatorst az Oilers ellenében.

A liga legjobb csapata és a bajnok csapott össze Chicagóban és parádés, emlékezetes meccset hoztak össze. A Blackhawks hiába vezetett háromszor is a mérkőzésen, végül kénytelen volt fejet hajtani a Kings előtt. A Los Angeles igazi csapatmunkát mutatott be, öt góljából Anze Kopitar volt az egyetlen, aki két pontot szerzett.

A csapatkapitányát elvesztő Dallas lemásolta a Chicago teljesítményét, a texasi alakulat is háromszor vezetett hazai pályán és végül vesztesen hagyta el a jeget a Minnesota ellen. A hárompontos Zach Parise vezette Wild a mérkőzés utolsó hét percében döntötte el a mérkőzést, amikor háromszor vette be a Stars kapuját. A Minnesota győzelme azt is jelenti, hogy megszakította 16 mérkőzéses texasi negatív sorozatát és 2003. március 21-e után két ponttal távozhat az American Airlines Centerből.

A nap utolsó 3-2-es mérkőzésén a Detroit mindhárom játékrészben egy gólt ütve szerezte meg a győzelmet Phoenixben. A két hete még biztos rájátszást jelentő helyen álló Coyotesnak zsinórban ez volt a hatodik veresége és jelenleg a Pacific csoport utolsó helyén áll. A Red Wings győzelmének értékét növeli, hogy három góljából kettőt is emberelőnyben szerzett, ami a szezonban nem a csapat erőssége idegenben, sőt ebben a mutatóban éppen ligautolsó.

A hazai pályán egymás után 13 győzelmet szerző Anaheimnél alaposan felfordult a világ, a Ducks ugyanis négy nap alatt zsinórban harmadik vereségét szenvedte el saját közönsége előtt. Most a San Jose volt az illetlen látogató, amely Brent Burns és Joe Pavelski egy plusz egyes teljesítményének köszönhetően távozott győztesen a Honda Centerből. A vereség mellett azonban a hazaiaknak is jutott egy kis jó. Teemu Selanne 1373. mérkőzését játszotta, ezzel a finn játékosok között a legtöbbször lépett jégre az NHL-ben, megelőzve az eddigi csúcstartó Teppo Numinent.

Két további rövid hír, melyből az egyik szintén kapcsolódik az Anaheimhez. A Kacsák leigazolták a szezon befejezéséig a cseh csatárt, Radek Dvorakot. A nap másik igazolása Alekszandr Szjominhoz köthető, az orosz csatár öt évre 35 millió dollár ellenében kötelezte el magát a Carolinához.

2013. március 25.:

Boston?Toronto 3-2 (videó)
G.: Lucic, Bergeron ill. Lupul, Kuljomin

Ottawa?New Jersey 3-2 (videó)
G.: Phillips, Greening ill. Loktyionov, Zidlicky

Chicago?Los Angeles 4-5 (videó)
G.: Frolík (2), Kane, Toews ill. Kopitar, Stoll, King, Toffoli, Brown

Nashville?Edmonton 3-2 (videó)
G.: Kosztyicin, Klein, Mueller ill. Hall, Horcoff

Dallas?Minnesota 4-7 (videó)
G.: Goligoski, Jágr, Daily, Larsen ill. Parise (2), Koivu, Cullen, Brodziak, Heatley, Bouchard

Phoenix?Detroit 2-3 (videó)
G.: Hanzal, Klinkhammer ill. White, Franzen, Dacjuk

Anaheim?San José 3-5 (videó)
G.: Etem, Beauchemin, Perry ill. Burns, Pavelski, Havlat, Sheppard, Boyle

NHL

sorsolás
tabella
kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum