Nagyon mély benyomásokat tettek rám

   

Hétről hétre egyre több előrelépést tapasztalok, és a játékosok általános állóképessége is egyre jobb. Szombaton például nagyon nagy terhelést kaptak, ehhez képest a vasárnapi egymás közötti meccsen az eddigi legjobbat mutatták, és az iram is most volt a legnagyobb ? Rich Chernomaz, a válogatott szövetségi kapitánya a közel egy hónapos közös munkát értékelte a Jégkorongblognak.

“Elégedett vagyok a játékosok hozzáállásával, megértették, a kemény munka azért szükséges, hogy a világbajnokságon a legjobb teljesítményt tudják mutatni” ? kezdte a beszélgetést egy gyors összefoglaló mondattal Rich Chernomaz, aki aztán bőségesen kibontotta a fontos részleteket.

A kanadai szakember szerdán és csütörtökön a Fehérvárt vezeti edzőként a Magyar Kupában. A magyar élvonallal tétmérkőzésen testközelből most ismerkedhet meg mélyebben. Előzetes ígérete alapján ezt követően hirdeti ki azt a 28 fős játékoskeretet, amellyel jövő kedden megkezdi a közvetlen vb-felkészülést a Jégpalotában. A két MK-meccs alapján van esélye még bárkinek arra, hogy bekerüljön a keretbe, illetve egyáltalán hogyan áll a 28-as keret kialakításával?

“Amikor elkezdtem a munkát a válogatottnál, az volt a célom, hogy minél több játékosnak megadjam a lehetőséget arra, hogy megmutassa, mit tud. Így a jelöltek beleszagolhatnak abba, mire van szükség ezen a szinten ahhoz, hogy valaki érvényesülni tudjon. Természetesen még nem volt lehetőségem mindenkit megnézni, a dunaújvárosi játékosok eddig a bajnoki kötelezettségeik miatt egyetlen felkészülési szakaszban sem vettek részt. Őket a Magyar Kupát követően, a végső felkészülés első szakaszában szeretném megnézni.

Április 2-án fordul a célegyenesbe a világbajnoki felkészülés, és április 9-éig 28 játékossal tervezzük az edzőtábort. 3 kapust, 10 védőt, 15 csatárt hívunk meg, majd a Japán elleni mérkőzést követően szeretnénk kihirdetni a végleges vb-keretet.”

Rich Chernomaz már az első sajtótájékoztatóján jelezte, a legkevesebb problémája a csatársorok kialakításával lesz, ott kell mennyiségű minőségi játékos áll rendelkezésére. Éppen ezért ezúttal a másik két posztról kérdeztük külön is.

A kapuskérdésről

“Meglehetősen sok kapust néztünk meg. Fontos, hogy mindenki lássa, mik a követelmények a válogatottnál, milyen felkészülésre van szükség. Néhányan bár nagyon tehetségesek, de még nem tartanak ott, hogy ezen a világbajnokságon szerepet kaphassanak. Többek között azért sem, mert év közben a klubjuknál nincs lehetőségük arra, hogy kapusedzővel, speciális edzésprogram szerint készüljenek. Ezért is volt nagyon fontos, hogy a válogatottnál Gary Clark speciális kapusedzéseket is tartott. Nagyon jó munkát végzett, videóelemzésekkel, egyéni értékelésekkel is segítette a kapusok munkáját és az én munkámat is. Ebből azok is sokat tanulhatnak, akik most nem készülnek majd tovább velünk.

Szuper Levente az elmúlt egy évben csapat nélkül volt, így neki bele kell rázódnia a munkába. A közös munka alatt egyre erősebb lett, nagyon keményen dolgozott, meglehetősen jó formát mutatott. Nála figyelembe kell venni, hogy újra fel kellett vennie a ritmust, hozzá kellett szoknia a kemény munkához. Eközben ? ahogy ilyenkor lenni szokott ? elérkezett egy holtpont, ez éppen a mostani hétvégére esett, de biztos vagyok abban, hogy ezt hamar maga mögött hagyja.

Hetényi Zoltán esetében a kérdés az, hogy a közelmúlt eseményei után milyen mentális állapotban van. El kell tudnia viselnie a terhet, képesnek kell lennie a feladatára koncentrálni. Ráadásul minderről meg is kell tudni győznie a szakvezetést. Jók a képességei, de egy ilyen történet mindenkit megvisel.

Velünk van Ágoston Olivér, aki Finnországban védett ebben a szezonban, és jó hírek éreztek róla, meg akarom nézni Rajna Miklóst is, aki eddig a Fehérvár juniorcsapatával küzdött, valószínűleg szerdán, a Dunaújváros ellen csatlakozhat a Fehérvár első csapatához. Természetesen Bálizs Bence is a keretben van, így igazán sok kapus közül kell kiválasztanunk azokat, akik a világbajnokságon bizalmat kaphatnak.

Nagyon fontos, hogy a válogatott felkészülése során mindannyian egy jó kapusedzővel készülhetnek. A kapusposzt kulcskérdés, véleményem szerint elengedhetetlen, hogy a nemzeti csapatnál mindig legyen olyan szakember, aki a kapusok technikai, fizikai és mentális felkészítésének a specialistája.”

A hátvédkérdésről

“A védelemben a legnagyobb problémánk az, hogy vannak idősebb, rutinos játékosok és fiatal, de kissé tapasztalatlan játékosok, viszont szinte teljes mértékben hiányzik a középút, tehát azok a 26-30 éves bekkek, akik gyorsak, erősek és kellően tapasztaltak egyszerre. Kemény edzéseken vagyunk túl, és az a tapasztalatom, hogy kivétel nélkül mindenki odateszi magát, meg akarja mutatni, hogy képes a világbajnoki csapatban helyt állni. Meg akartam adni a lehetőséget a fiataloknak, hogy tapasztalatot szerezzenek, és beleszagoljanak a légkörbe. Meg kell mondjam, nagyon mély benyomásokat tettek rám, kivétel nélkül megpróbálnak élni azzal a lehetőséggel, amit a válogatottal való készülés jelent.

A legfontosabb náluk az, hogy a frissebb, gyorsabb lábakhoz tartozik-e olyan, elsősorban mentális felkészültség, amely segít nekik abban, hogy nagy nyomás alatt is megfelelően tudjanak játszani. A hátvédek felelősségteljes poszton szerepelnek, ezért van az, hogy a kicsit érettebb játékosok eredményesebbek itt. Kell a tapasztalat a felelősség átérzéséhez, idegileg, mentálisan itt nagyobb a teher, mint elöl. Ennek ellenére azt kell mondjam, hogy a hátvédeknél éve óta húzódott az új emberek beépítése a magyar válogatottnál, legalábbis nagyobb számban nem történt meg, Egyszer el kell érkezzen az az idő, amikor azt mondjuk, most az újaknak adjuk meg a bizalmat, mutassák meg, mit tudnak. Nem lehet sokáig halogatni a frissítést. A hátvédek között is van olyan jelölt, akit még nem láttam. Például ilyen Szélig Viktor, aki április elején csatlakozik hozzánk, hiszen csak most fejeződött be számára a szezon, és van egy néhány dunaújvárosi játékos is, aki még szóba jöhet.”

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum