Az Avangard-vezérkar belebukott a kiesésbe

 

A tavalyi döntős csapat szezonja nem úgy sikerült, ahogy szerették volna.

Hiába nyerte meg az Avangard a Csernisov-divíziót a KHL 2012/13-as alapszakaszában, a rájátszás második körében meglepően könnyen esett ki a Traktorral szemben. A főcsoport-negyeddöntők során hét mérkőzésen múlták felül a Szibirt, a főcsoport-elődöntőben viszont mindössze három gólt tudtak lőni, azt is csak egy mérkőzésen, így a négy vereségüknél be sem találtak az omszkiak. Emiatt lemondott Alekszandr Sterljagov elnök és Vlagyimir Kapulovszkij ügyvezető igazgató. Utóbbit nagyjából egy évvel ezelőtt, 2012. április 6-án nevezték ki, éppen akkor, amikor az Avangard továbbjutott a Traktor ellen a Gagarin Kupa döntőjébe.

Két név merült fel eddig az ügyvezető igazgatói pozícióval kapcsolatban, Normunds Sejejs négy éven keresztül a Dinamo Rigánál, idén pedig a Lev Prahánál töltötte be ezt a pozíciót, míg a 60 éves Jurij Karmanov a Lokomotivtól érkezne.

Cimkék: ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
március 26., vasárnap
ROM 17:30 SCCBRA 3-4VÉGE
U16 18:00 AVSMAC 3-1VÉGE
március 27., hétfő
U18 18:10 UTESCC 3-2 HVÉGE
március 28., kedd
U18 18:40 SCCUTE 3-8VÉGE
március 30., csütörtök
KHL 18:00 AKBMMG 
    • SPORT 2
U14 18:40 UTEAVS 
március 31., péntek
NHL 02:05 NSHTOR 
    • SPÍLER TV
ROC 15:40 VSVAVS 
ROC 16:10 MISVIC 
április 1., szombat
NHL 01:05 NYRPIT 
    • SPÍLER TV
ROC 15:40 MÜNAVS 
ROC 16:10 MISSLL 
április 2., vasárnap
NHL 01:05 TBLMTL 
    • SPÍLER TV
NHL 04:00 EDMANA 
    • SPÍLER TV
ROC 10:10 OLLAVS 
ROC 13:10 MISRIT 
NHL 21:05 BUFNYI 
    • SPÍLER TV
április 3., hétfő
U14   AVSUTE 
NHL 00:05 CBJWSH 
    • SPÍLER TV
U18 15:30 HUNSLO 
VÁL 19:00 HUNSWE 
április 4., kedd
U18 13:10 HUNSLO 
április 5., szerda
U14   UTEAVS 
NŐI 15:40 HUNSVK 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk