Sokan vagyunk, egyre többen

   

Már az első hónapban jelentős eredményeket ért el az Origo és a Jégkorongblog tandemje. Megírjuk a számokat.

Mint azt nyájas olvasóink 5,5 év alatt megszokták, rendszeresen tájékoztatást adunk azon belső dolgainkról, amelyek mást is érdekelhetnek rajtunk kívül. Az utóbbi hetek negatív és megosztó hírei után reményeink szerint tudunk egy olyannal is szolgálni, amelynek mindenki – de legalábbis a túlnyomó többség – velünk tud örülni.

Január 21-én jelentettük be, hogy együttműködési megállapodást kötöttünk az Origóval. Az első teljes közös hónapunk a február volt. A minap megérkezett az erre az időszakra vonatkozó hivatalos webaudit-információ, a benne foglaltak nagy örömünkre felülmúlták előzetes várakozásainkat.

Ezek szerint 2013 februárjában 28 nap alatt 98 779 egyéni látogatónk volt, ők 535 156 alkalommal nyitották meg a Jégkorongblogot, és összesen 1 640 427 oldalt töltöttek le tőlünk. A számok alapján megállapítható, előzetes sejtéseinknek megfelelően komoly szinergia jött létre, a blog több mint duplájára emelte a jégkorongsport olvasottságát az Origón, a vezető hírportál pedig megkétszerezte a Jégkorongblog olvasóinak a számát.

Köszönjük olvasóink eddigi bizalmát és érdeklődését, azon dolgozunk, hogy ezt a jövőben is fenn tudjuk tartani, mi több, ha lehet, növeljük. Hajrá magyar jégkorong!

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
október 20., péntek
KK 13:30 TXUMIS 0-5VÉGE
U20 16:50 SLLKMH 2-3VÉGE
KK 17:30 BRACZB 8-4VÉGE
EL 18:00 DABMAC 3-6VÉGE
EL 18:00 UTEVC2 4-0VÉGE
EBEL 18:30 ZNOAVS 2-3 HVÉGE
EL 18:30 TITFTC 1-2 BVÉGE
U20 20:00 HDJMAC 2-1VÉGE
október 21., szombat
U18 12:30 ZNOAVS 2-7VÉGE
U20 12:40 VSVKMH 5-0VÉGE
KK 13:30 MISCZB 4-1VÉGE
U20 14:45 G99DHK 1-3VÉGE
U20 15:50 SLLMAC 1-3VÉGE
EWHL 17:30 SKPKMH 0-4VÉGE
KK 17:30 BRATXU 4-1VÉGE
U18 18:00 ETOKMH 7-1VÉGE
U18 18:30 MACMIS 5-0VÉGE
U18 19:00 UTEVAS 3-2VÉGE
október 22., vasárnap
U20 09:40 VSVMAC 4-2VÉGE
U18 12:45 VSVKMH 11-0VÉGE
U20 12:50 HDJKMH 4-5VÉGE
EWHL 13:00 KMHNEH 7-0VÉGE
KK 13:30 CZBTXU 2-3 HVÉGE
KK 17:30 MISBRA 3-0VÉGE
EBEL 17:45 AVSEHL 1-4VÉGE
EL 17:50 VC2DAB 0-3VÉGE
EL 18:00 FTCMAC 4-3VÉGE
U20 18:00 VICVAS 0-3VÉGE
EL 18:30 UTETIT 5-2VÉGE
október 24., kedd
U18 18:40 AVSMAC 
október 25., szerda
MK 18:00 FTCTIT 
MK 18:40 VASMIS 
október 26., csütörtök
U18   MISVSV 
U20   ZNOMAC 
EBEL 16:00 RBSAVS 
U18 16:00 PEFDHK 
U18 17:30 SZDGEP 
U20 19:00 UTEAVS 
U20 19:25 KMHDHK 
október 27., péntek
U18 15:40 VASOKR 
U18 17:10 KMHVIC 
EL 17:50 VC2BRA 
EL 18:00 FTCUTE 
EL 18:30 TITMIS 
EL 19:00 MACSCC 
U18 19:10 UTEKAC 
EBEL 19:15 DECAVS 
október 28., szombat
U18 12:40 AVSZNO 
U18 13:10 KMHKAC 
U18 14:00 MACVIC 
U18 16:10 UTEOKR 
U18 16:40 VASOKW 
EWHL 19:00 BOZKMH 
október 29., vasárnap
U20   DHKVIC 
U20   OHCVAS 
U18 10:10 UTEOKW 
EWHL 11:30 BOZKMH 
U20 12:40 MACMIS 
U18 13:10 KMHOKR 
U18 13:40 VASVIC 
U20 15:20 UTEG99 
EL 17:00 DABVC2 
EL 18:00 FTCBRA 
EL 18:30 UTESCC 
EL 19:00 MACTIT 
október 30., hétfő
EL 18:30 TITBRA 
EL 20:00 MISSCC 
    • M4 SPORT
   H I R D E T É S
Partnerünk