Fehérvár?UTE-Vasas 2-1

   

Harmadszor is rendkívül szoros mérkőzést játszott a juniorok döntőjében a Fehérvár és az UTE-Vasas. Janne Sinkkonen előzetesen olyan meccsre számított, amelyen ismét egy gól dönt, és igaza lett. Abban viszont nem, hogy ezúttal három egyenlő harmadra lesz képes csapata a fehérváriak ellen. Ezúttal a meccs második 20 percében nem tudták tartani a lépést a budapestie ellenfelükkel, és ezen el is ment a meccs. Kiegyenlített első harmad után a másodikban nagy fölényt harcolt ki a Fehérvár, és ennek meg is lett az eredménye. A 26. percben Pillók, a 31. percben pedig emberelőnyben Tóth Gergő szerzett gólt a hazaiaknak. Az utolsó 20 percben visszajöttek a meccsbe a vendégek, a 49. percben előnyben sikerült a szépítés is, Reiter volt eredményes. 57:33-nál előnybe került a Fehérvár, de kölcsönös időkéréseket követően egy perccel a vége előtt az egy emberrel kevesebbel játszó UTE-Vasas így is lehozta kapusát. Gól azonban nem született ebből a helyzetből sem, a Fehérvár 2-1 arányban nyert.

Az utánpótlás-bajnokságok rájátszása:

U20, elődöntők
Fehérvár (1.)?MTK-FTC (4.) 2-0
10-0 7-1
Debrecen (2.)?UTE-Vasas (3.) 0-2
1-2 1-5
U20, döntő
Fehérvár (1.)?UTE-Vasas (3.) 2-1
1-0 B 1-3 2-1

 

U18, elődöntők
Fehérvár (1.)?Miskolc (5.) 3-0
7-2 12-1 18-2
MAC (2.)?UTE-Vasas (4.) 3-0
4-2 3-2 5-1
U18, döntő
Fehérvár (1.)?MAC (2.) 3-0
2-1 B 2-0 6-1

 

U16, elődöntők
MAC (1.)?Csíkszereda (4.) 3-0
8-1 6-2 8-1
UTE-Vasas (2.)?Fehérvár (3.) 1-3
3-4 4-6 8-2 1-2
U16, döntő
MAC (1.)?Fehérvár (3.) 3-2
0-1 B 9-2 3-0 1-2 5-2

 

U14, elődöntők
Fehérvár (1.)?UTE (3.) 2-0
11-0 3-0
Csíkszereda (2.)?MAC (4.) 2-1
3-4 H 6-3 2-1
U14, döntő
Fehérvár (1.)?Csíkszereda (2.) 1-0
3-2 03.20. 03.22. 03.23. 03.25.

Cimkék: , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum