Fekete?Fehér 3-3

 

A válogatott második edzőmeccse is jó játékot hozott, Rich Chernomaz elégedett a munkával. A kapitány értékelt, és több fontos döntés is született.

A vasárnapi mérkőzés rövidebb volt a szombatinál, de így is jól szórakozott az a néhány száz néző, aki megtekintette Székesfehérváron. Jó mezőnyjáték folyt a jégen, jó kapusteljesítményekkel megerősítve. A játékosok egyáltalán nem könnyelműsködték el a játékot, láthatóan végighajtották a meccset, amely 3-3-ra végződött.

Fekete: Szuper (Gyenes) ? Hetényi, Horváth, Gőz, Durco, Pratt ? Banham, Vas J., Bailey, Sofron, Ladányi, Novak, Magosi, Miskolczi.

Fehér: Bálizs (Ágoston) ? Orbán, Sille, Pozsgai, Tokaji, Szirányi, Hegyi Á. ? Vas M., Nagy G., Bartalis, Benk, Kovács Cs., Mihály, Nagy K.

Gólok: Bailey, Novak, Banham, illetve Nagy G., Pozsgai, Mihály

Három edzés és egy edzőmeccs utáni levezetés Rich Chernomaz-módra:

Több kérdésben is határozott a válogatott stábja. Véglegesen eldőlt, hogy a világbajnokságon Rich Chernomaz két segédedzője Glen Williamson és Diego Scandella lesz. A felkészülésben azonban két másik edző is részt vesz, mivel Glen Williamson az U18-as válogatottal világbajnokságra készül és megy, amely március 31-én kezdődik. Ezért a szövetségi kapitány Tim Kehlert és Gary Clarkot kérte fel, hogy segítsenek az edzések levezénylésében. Utóbbi elsősorban a kapusokkal foglalkozik majd.

A Magyar Kupa március 28-án ér véget, ekkor nevezi meg Chernomaz azt a 28 játékost, aki április 2-án megkezdi a közvetlen felkészülést a világbajnokságra. 3 kapus és 5 teljes sor, azaz 10 hátvéd és 15 csatár kap meghívót. A felkészülés során a korábban publikált két edzőmérkőzést játssza a csapat, 7-én Dunaújvárosban Lengyelországot fogadjuk, 9-én a Jégpalotában Japánt. A felkészülés bázisa is az utóbbi, budapesti helyszín lesz. Az április 14-én kezdődő vb játékoskeretét várhatóan a második edzőmeccs után jelöli ki a stáb.

Az MJSZ-től kapott sajtóanyagból kiderült, hogy Rich Chernomaz folyamatosan tartja a kapcsolatot a még külföldön lévő légiósok csapatával. Szeretné elérni, hogy Hári Jánost, Hetényi Zoltánt és Kóger Dánielt minél hamarabb hazaengedjék. Hozzá kell tennünk, hogy utóbbi kettőnél még a hazatérés is kérdéses, nem csak az időpont, de bízzunk a legjobbakban.

A szövetségi kapitány nem kerülte meg a Magyar Kupában a Fehérvárnál történő szerepvállalásával kapcsolatos kérdést sem. ?A válogatott gerincét ez az egyesület adja, és a felkészülés szempontjából fontos, hogy a már megtanult szisztémát folyamatosan tudják gyakorolni a játékosok, ne egy másik edző stílusát kelljen felvenniük erre a pár mérkőzésre. Erről természetesen egyeztetés történt a csapatokkal is.”

A hétvégi felkészülés és a két edzőmérkőzés után nyilatkozott az icehockey.hu-nak, Nagy a potenciál a fiatalokban címmel jelent meg az írás. A kanadai tréner összességében elégedett az eddig látottakkal. A fiatalok közül “3-4 játékos már most közel áll ahhoz, hogy a világbajnokságon szerepelhessen, valós esélyük van jelenleg is a végső keretbe kerülésre”. A kapusokkal kapcsolatban elmondta, hogy a visszatérő Szuper Leventének jól ment a védés, a 18 éves Ágoston Olivér pedig nagy jövő előtt áll.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum