Ki javít előbb az előnyös játékán?

   

Ez lehet a következő kulcskérdése a MOL Liga idei döntőjének. Merthogy bármilyen hihetetlen is, de három mérkőzés alatt egy gólt sem lőttek a csapatok a 25 emberelőnyből.

A szombati mérkőzés előtt az volt a fő kérdés, megtöri-e a Dab.Docler csíkszeredai nyeretlenségi sorozatát. Megtörte. Interjúnkban Góga Attila, a HSC kiváló hátvédje így foglalta össze a playoffmérkőzések kulcsát: “Stabil védekezés és könyörtelen előnykihasználás”. Alighanem igaza van, a szombati meccs egyik legfeltűnőbb sajátossága a gyatra előnykihasználás volt. Utánanéztünk, a döntő eddigi három mérkőzésén 50 perc büntetést osztottak ki a játékvezetők, e kiállítások alatt azonban egyetlen gól sem esett, sőt, szombaton Galanisz hátrányból volt eredményes.

Mindez eddig talán azért nem volt annyira feltűnő, mert csapatonként 3-4 kiállítást viszonylag egyszerűbb kibekkelni, de tegnap a HSC 16 percet játszott emberelőnyben, és bár veszélyesebben oldották meg ezeket a szituációkat, mint a DAB a sajátjait, gólt nem sikerült szerezniük. A feladat tehát beharangozónkban megszólaltatott játékosok és szakemberek adott: fűzd szorosabbra a védekezést, növeld a koncentrációt és használd ki az előnyt.

Gál Sándor (HSC Csíkszereda, vezetőedző): Nagyobb odaadás kell a fiúktól. Rajtuk kellett volna legyünk a szombati mérkőzésen is, de csak az eredmény után futottunk. A második bekapott gól nagyon visszavetette a csapatunkat. Abban a ritmusban kell játsszunk, mint a legutóbbi dunaújvárosi mérkőzésen. Molnár Zsolt lebetegedett, így ő már szombaton sem tudott pályára lépni, és valószínű, hogy vasárnap sem fog.

Szőcs Szabolcs (HSC Csíkszereda): Jó mérkőzés volt, amely két egyforma csapat küzdelmét hozta. Sajnos a végén mi kaptuk a gólt, és a Dunaújváros visszavette a pályaelőnyt. Nincs semmi veszve. Ma megyünk tovább, nyernünk kell. Ez egy döntő, minden mérkőzés kiélezett, amelyen az apró dolgok döntenek. A legfontosabb, hogy minél kevesebb hibával játsszunk, hiszen azok végzetesek lehetnek. Emberek vagyunk, mindenki tévedhet, sajnos most így jött ki. Minden mérkőzés más.

Góga Attila (HSC Csíkszereda): Vegyesek az érzéseim, hiszen hiába lőttem két gólt, ez nem volt elég a győzelemhez, pedig kis szerencsével másképp is alakulhatott volna. Minden végig fut a fejben ilyenkor, erre most aludni kell egyet. Nagyon izgalmas meccseink vannak a playoffban, mindenki ezt várta egész évben. Szombaton volt jó pár egyéni hiba mindkét részről, a kapusteljesítmények is ingadoztak, különben csak egy vagy két gól esett volna, nem pedig hét. Nálunk úgy vettem észre, hogy Molnár Zsolt hiánya érződött, valami fertőzést kapott, amitől hasmenése volt, a vasárnapi játéka is kérdéses. Helyette Péter Levente állt be, de ilyenkor nagyon nehéz már ugyanazt a teljesítményt hozni, ezért a második harmad után három centerrel játszottunk és 4 szélső sorral, így nem igazán találták egymást a csatárok. Na de vasárnap még több figyelem kell a kezdésnél, és a védelmen kell javítani, továbbá az emberelőnyös játék hatékonyságán. Stabil védekezés és könyörtelen előnykihasználás – általában ez a kulcsa a sikeres rájátszásnak. Vasárnap más mérkőzés lesz, amit muszáj megnyernünk.

Pavuk Attila (Dab.Docler): Nagyon bántam, hogy nem játszhattam az eltiltásom miatt, bár objektíven nézve a dolgokat, jól jött egy kis pihenő a hátsérülésem miatt. A motivációm még az eddigieknél is nagyobb volt, hisz az edzők bizalmat szavaztak nekem, és a MOL Liga döntőjében nagyon fontos feladatot bíztak rám. Az első két meccs igazi playoffmeccs volt, és a fiúk nagyon jól küzdöttek nélkülem is. A helyzetkihasználásunkkal voltak problémák, de szerencsére ebben javuló tendenciát mutatunk. Szerintem jó, izgalmas meccset játszottunk Csíkszeredában is, és természetesen nagyon örültem a gólomnak. A meccsen kulcsfontosságú volt, hogy a védekezésünk stabil volt, főleg az emberhátrányos szituációkban. Sevela ismét remek formában védett, és tartotta a lelket a csapatban, amikor nyomás alatt voltunk. Az agresszív hokit mindkét csapat jól tudja játszani, csak arra kell figyelni, hogy megtaláljuk azt a pontot, ahol még nem megy át szabálytalanságba egy-egy ütközés.

Fotó: Antal Tamás

HSC Csíkszereda–Dab.Docler 2-3

   

Szombat után vasárnap is hosszabbításban dőlt el a mérkőzés, és ezúttal is a vendég Dab.Docler jött ki jobban a 4 a 4 elleni játékból. Peterdi Imre lőtte a győztes gólt. 3-1-re vezet a 4 győzelemig tartó párharcban a DAB, folytatás szerdán.

Gyors DAB-góllal indult a meccs, Pavuk Attila klasszismegmozdulása után Galanisz Nikandrosz lőtt magabiztosan a tátongó kapuba. Ezt követően meddő csíki támadások jöttek, de a tempó az eddig a rájátszásban megszokottól látványosan elmaradt. A HSC nem igazán volt képes nyomást gyakorolni, a DAB-nak nem volt sürgős, az emberelőnyök pedig továbbra sem mentek. 5 a 4 ellen mindkét csapat ötlettelenül próbálkozott ezen a napon is.

Ahelyett, hogy felpörögtek volna az események, a 2. harmadban tovább csökkent a tempó, kevesebb helyzetet alakítottak ki a csapatok. Újabb csíki előnyök következtek, és Azari Zsolt kiállítása alatt először volt benne a gól a HSC játékában. Ekkor a gólszerzés reményével próbálkoztak többször is, de amikor sikerült gólveszélyig eljutni, akkor Sevela mindent megfogott. A rájátszás álmosan csordogáló szakasza volt ez.

A harmadik harmadban sem tudott mindent egy lapta feltéve támadni a HSC Csíkszereda, de veszélyesebb volt kapura. Kevés számú helyzetei gólveszélyt jelentettek. Peter Sevela azonban ezúttal is fantasztikusan védett. A DAB érthetetlen módon nagyon kényelmesen hokizott, és ez sohasem jó jel. Jól védekezett továbbra is a vendégcsapat és a támadásaikban is volt veszély, de nem pörögtek a kellő hőmérsékleten, és ha a HSC meghúzta a tempót, voltak gondjaik.

A legnagyobb problémát azonban a rengeteg fegyelmezetlenség jelentette, amelyből továbbra is sok kiállítást kaptak az ítéletekkel ezen a napon nem fukarkodó bíróktól. A sokadik ilyet, Pavuk Attila kényszerpihenőjét kihasználták a hazaiak. Nagy István bombáját Sevela még hárította, de a kipattanót Fadrny közelről behúzta. 45 perc elteltével esett újra gól, egyenlítette a HSC Csíkszereda. A meccs 9., a párharc 34. kiállításából született meg az első gól.

Felpörgött a DAB, de a játékvezetők ismét szabálytalanságot láttak náluk. Szappanos ült ki, és a csíkiak ezt is kihasználták. Becze lövését védte Sevela, de ezt a kipattanót Kmit lőtte a kapuba. Eddig 8 dunaújvárosi kiállítás mellett 2 hazait ítéltek a román bírók. S milyen az élet, a következő hazai kis büntetést Tőkési Lajos átlövésgólja annulálta, merthogy zsinórban a harmadik előnyt is kihasználták a csapatok, így a véghajrára 2-2-vel fordult a meccs. Izgalom volt, gól már nem esett, a második csíkszeredai meccsen is jöhetett a hosszabbítás.

Az első sorok nem jutottak dűlőre, a második cserében viszont megszületett a Dab.Docler győztes gólja. Mihalik tanári passzát a hosszú oldalon érkező Peterdi Imre ütötte a kapuba. 3-2 a végeredmény. Mindkét csíkszeredai ráadást a DAB nyerte, ez döntő fontosságú lehet a végénél, hiszen ezzel már 3-1-re vezet a magyarországi csapat.

Az ötödik mérkőzésre szerdán 18.30-kor kerül sor Dunaújvárosban.

Fotó: Antal Tamás

Gál Sándor, HSC Csíkszereda: „Újabb hosszabbításos vereséget szenvedtünk. Bosszantó, főleg úgy, hogy egy olyan mérkőzést nem tudtunk behúzni, amelyen kétszer-háromszor annyi helyzetünk volt mint az ellenfélnek. Ismét rosszul kezdtünk, nem tudom felfogni, hogy miért. Felhívtuk a játékosok figyelmét, hiszen már meccsek óta gyengén kezdünk. Ennek ellenére már az első cserében gólt kapunk. Ez luxus egy ilyen jó csapat ellen, mint a Dunaújváros. Végül valahogy talpra álltunk de a hosszabbításban megint az elején gólt kaptunk.”

Stephan Lundh, Dab.Docler: „Újabb nehéz, kemény mérkőzés volt. Ám mégis csalódott vagyok hiszen a játékvezetők nem voltak a játék színvonalán. Mindkét csapatot sújtották ítéleteikkel. Nyertünk, és ez nagyon kellemes helyzet a számunkra. Nem lehetünk elbizakodottak, hiszen nagyon kicsi a különbség a két csapat között. Szerdán nyerhetünk, mindent megteszünk ezért, de tudjuk, hogy az ilyen mérkőzések a legnehezebbek.”

Szilassy Zoltán, Dab.Docler: Egyértelműen kihoztuk a maximumot ebből
az útból. Minden tiszteletet megérdemelnek ezek a fiúk, azok is, akik a hétvégén jégre léptek és a sérültjeink is. Másodszor nyertünk ráadásban, idegenben, teltház előtt, mindenki a maximumot nyújtotta fejben, szívben és fizikumban egyaránt. Nagyon nehéz dolgunk volt a sok kiállítás miatt, Sevelán óriási volt a nyomás, aki bent volt a pályán, az ilyenkor szintén extraterhelést kap, aki nincs bent, az kiesik a ritmusból, elsősorban ezért nagyon nehéz ennyi hátrányt kivédekezni. A bíráskodás mellett nem mehetek el szó nélkül. Nem az ellenünk befújt ítéletekkel van bajom, azok jelentős része befújható volt. De ez a játékvezetői felfogás, amelyik ennyire engedi a kapálást, csákányozást, a régi román hokit idézte. Én utoljára 20 évvel ezelőtt láttam ilyet errefelé, még amikor a Fradi felnőtt csapatával vagy a magyar junior válogatottal jártunk itt. De ez csak tovább növeli hétvégi teljesítményünk értékét. Most vár ránk egy vacsora, egy hosszú út, aztán kedden fél tízkor edzünk legközelebb. Fontos tudni, hogy a párharcot még nem nyertük meg, szerdán a legnehezebb feladat vár ránk, hiszen mindig az utolsó lépés megtétele a legnehezebb. Ezért fontos, hogy testben és lélekben is fókuszáltak maradjunk, mint mindig a playoff során, most is csak a következő feladatra koncentrálunk.

Erste Liga, Vákár Lajos Műjégpálya, 2100 néző. Játékvezetők: Lascar, Toparceanu, Butucel, Trandafir.
Kozuch: 88,5% (Ruczuj)
K
Sevela: 93,3% (Kiss T.)
Adorján, Góga, Novák, Hurtaj Lubomir, Mihály
1
Lindgren, Kiss D., Pavuk, Galanisz, Szappanos
Kósa, Papp Sz., Péter, Moldován, Fadrny
2
Hüffner, Nagy R., Vaszjunyin, Gröschl, Virág
Nagy I., Flinta, Kmit, Becze, Tranca
3
Szabados, Tőkési, Mihálik, Peterdi, Azari
Molnár Sz., Bors, Molnár Zsombor, Szőcs, Bíró T.
4
Chvatal, Papp Cs., Papp V., Kiss Á., Strenk
Gál Sándor, Hozó Levente
E
Stephan Lundh, Szilassy Zoltán
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 00:39 DAB Galanisz Pavuk Szappanos
1-1 45:55 SCC PP Fadrny Nagy I.
2-1 50:19 SCC PP Kmit Becze
2-2 51:52 DAB PP Tőkési Mihálik
2-3 61:18 DAB Peterdi Mihálik
30 Kapura lövések száma 26
16 Kiállításpercek 16
Cimkék: , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum