Megvan az NHL új csoportbeosztása

   

A liga és a tulajdonosok elfogadták a következő  szezontól érvényes új csoport- és konferenciabeosztásokat, amely röviden fogalmazva botrányosra sikeredett.

Az új tervek szerint két konferencia és négy csoport lesz,  ahol az elrendezés elsődleges szempontja a területi elhelyezkedés figyelembe vétele volt, mert nagyok voltak a földrajzi távolságok és az időeltolódások. Ez alapján a Winnipeg átkerült Nyugatra, a Detroit és a Columbus pedig Keletre. Ezzel rögtön két nagy probléma adódik, Nyugaton 14 csapat lesz a keleti 16-tal ellentétben, ráadásul az erőegyensúly jelentősen felborul.

A lebonyolítás elég bonyolult módon zajlik, de röviden ez a menetrend:

Kelet:
5 mérkőzés két saját divízióbeli csapat ellen, 10 meccs
4 mérkőzés öt saját divízióbeli csapat ellen, 20 meccs
3 mérkőzés minden saját konferenciába, de nem saját divízióba tartozó csapat ellen, 24 mérkőzés
2 mérkőzés minden másik konferenciába tartozó csapat ellen, 28 mérkőzés

Nyugat:
5 mérkőzés öt saját divízióbeli csapat ellen, 25 meccs
4 mérkőzés egy saját divízióbeli csapat ellen, 4 meccs
3 mérkőzés minden saját konferenciába, de nem saját divízióba tartozó csapat ellen, 21 mérkőzés
2 mérkőzés minden másik konferenciába tartozó csapat ellen, 32 mérkőzés

Az alapszakasz után a csoportok első három helyezettje automatikusan jut a rájátszásba plusz a két legtöbb pontot szerző csapat a konferenciákból.

Mindezek mellett eltörpül az az apróság, hogy egyelőre mind a konferenciák, mind a divíziók név nélkül állnak. Állítólag a divíziók lehetséges nevei: Greztky, Howe, Orr és Lemieux, ugyanakkor a retro jegyében preferálni lehetne a régi Wales, Cambell, Smyth, Adams, Patrick és Norris neveket is.

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
október 16., hétfő
ROM 17:30 SSCBRA 3-1VÉGE
U18 17:30 SZDSCC 2-19VÉGE
EL 20:00 UTEFTC 4-3VÉGE
    • M4 SPORT
október 17., kedd
U18 18:40 MACSCC 5-6 BVÉGE
U20 20:00 UTEPEF 2-0VÉGE
október 18., szerda
MK 16:00 KMHFTC 1-6VÉGE
U18 17:35 SCCGEP 1-40VÉGE
MK 18:00 DABUTE 3-5VÉGE
MK 19:30 MACTIT 3-0VÉGE
október 19., csütörtök
U18 14:45 DHKMAC INFO
U18 16:00 PEFMIS INFO
U18 17:05 GEPVAS INFO
U20 17:20 ETOAVS 
U18 17:40 AVSSCC INFO
KHL 18:00 LOKNYH 
    • SPORT 2
U18 18:00 ZEGUTE INFO
U18 19:00 SZDETO INFO
U20 19:00 UTEVAS INFO
október 20., péntek
U20   HDJMAC 
U20   SLLKMH 
KK 13:30 TXUMIS 
KK 17:30 BRACZB 
EL 18:00 DABMAC 
EL 18:00 UTEVC2 
EBEL 18:30 ZNOAVS 
EL 18:30 TITFTC 
október 21., szombat
U18   ZNOAVS 
U20   G99DHK 
U20   SLLMAC 
U20   VSVKMH 
KK 13:30 MISCZB 
EWHL 17:30 SKPKMH 
KK 17:30 BRATXU 
U18 18:00 ETOKMH 
U18 18:30 MACMIS 
U18 19:00 UTEVAS 
U18 19:00 UTEVAS 
október 22., vasárnap
U18   VSVKMH 
U20   HDJKMH 
U20   OHCUTE 
U20   VICVAS 
U20   VSVMAC 
EWHL 13:00 KMHNEH 
KK 13:30 CZBTXU 
KK 17:30 MISBRA 
EBEL 17:45 AVSEHL 
    • M4 SPORT
EL 17:50 VC2DAB 
EL 18:00 FTCMAC 
EL 18:30 UTETIT 
október 24., kedd
U18   AVSMAC 
október 25., szerda
MK 18:00 FTCTIT 
MK 18:40 VASMIS 
október 26., csütörtök
U18   MISVSV 
U18   PEFDHK 
U18   SZDGEP 
U20   UTEAVS 
U20   ZNOMAC 
U20 19:25 KMHDHK 
   H I R D E T É S
Partnerünk