Marek Chvatal játéka kérdéses

   

1-0-ra vezet a Dab.Docler a MOL Liga-döntőben, de még semmi sem dőlt el. Olyannyira nem, hogy szerdán ismét elveheti a HSC Csíkszereda az alapszakaszgyőztes pályaelőnyét. Stephan Lundh dolga tovább nehezedett, ezúttal Marek Chvatal sérült meg.

Pihenni nincs idő, ez minden rendes playoff sajátja. Szerdán következik a második mérkőzés, amelynek tétje, hogy sikerül-e a HSC-nek elvenni a címvédő pályaelőnyét, vagy a DAB utazhat 2-0-s előnnyel Csíkszeredába. A Miskolcnak a második meccset sikerült megnyernie Dunaújvárosban, kulcskérdés tehát, hogy az Acélbikák ezúttal meg tudják-e tartani a koncentrációt és a keddi szinte hibátlan védekezést. Ez annál is nehezebb lesz, mivel folytatódik a dunaújvárosiak pechszériája, az első meccs utolsó másodperceiben ugyanis Becze Tihamér ütközte le a bombaformában játszó Marek Chvatalt, akinek az ütközés következtében kiugrott a válla. A kiváló hátvéd azóta több injekciót kapott, játéka kérdéses. Már eddig is két fontos bekk nélkül ment a DAB, Erdélyi Péter és Peter Huba esett ki a sorból korábban, Victor Lindgren pedig az elődöntők végét hagyta ki, de a döntőre visszatért. Chvatal nélkül hat bekkje maradna a magyarországi csapatnak. Ne felejtsük, Pavuk Attila szerdán tölti le kétmeccses eltiltását, a DAB-ból Somogyi Balázs is hiányzik, míg a HSC-nél mindössze egy játékost kell nélkülözni, Bíró Ottó. Utóbbi két hokis térdsérülés miatt nem játszhat.

A mérkőzés 17.30-kor kezdődik, mindkét országban a Digi Sport 2-n nézhető élőben.

A párharc első meccséről a két csapat fiatal csatárait, Virág Tamást és Tranca Dánielt kérdeztük.

Virág Tamás (Dab.Docler): Nagyon pörgős meccs volt, az elsőtől az utolsó percig. Próbáltuk rájuk erőltetni a saját akaratunkat, amit úgy érzem, sikerült is véghez vinnünk. Peter Sevela pedig orbitális módon védett. Sokat köszönhetünk neki. Igazi MOL Liga-döntőt láthattak azok, akik kint voltak, és azok is, akik otthonról követték az eseményeket. Ahogy Stephan Lundh mondta, ha molekuláira bontjuk a játékot, akkor egy az egy elleni párharcok alakulnak ki a jégen, amit azok nyernek meg, akik jobban akarnak, illetve akik jobban koncentrálnak fejben. Szerdán természetesen újra hazai győzelmet várok. Jó lenne azzal a tudattal utazni Erdélybe, hogy vezetünk 2-0-ra.

Tranca Dániel (HSC Csíkszereda): A maximális akarás hiányzott csapatunk minden játékosától a legjobban, és persze az is látszott, hogy nem ez volt az egyik legjobb mérkőzésünk a szezonban. Ezeken szerdán javítunk remélhetőleg, mert szeretnénk megnyerni a második meccset. Mindenki tisztában van vele, milyen fontosak ezek a mérkőzéseknek, hiszen azért harcoltunk az egész szezonban, hogy ide elérjünk és hogy megnyerjük a döntőt. Voltak jó periódusai a csapatnak a keddi mérkőzésen is, volt is néhány helyzetünk, amiket nem sikerült beütnünk. De akármi is lett a vége, kedden a DAB volt a jobb csapat. Kapusunk jól védett, Stanislav Kozuch jó párszor megmentette a csapatot a góltól, de hát ezért van jó kapusa a csapatunknak.

Fotó: Mudra László (dabdocler.hu)

Dab.Docler–HSC Csíkszereda 1-3

   

A HSC visszavágott a dunaújvárosiaknak a keddi vereségért. Az 1. mérkőzés 2-0-ja után eztúttal a Csíkszereda nyert két góllal. A párharc állása: 1-1, a következő két meccset Csíkszeredában játsszák, szombaton és vasárnap.

Két hatalmas DAB-lehetőséggel indult a meccs, a másodiknál némi hezitálás után Peterdi Imre már a kezét is emelte, de jól érezte, amikor bizonytalankodott a mozdulat megindításával, nem volt bent. A hazaiak jóval kezdeményezőbbek voltak, de az első kiállítás is tőlük jött ezen a meccsen, Hüffnert küldték ki a bírók. Az előnyben egy komoly helyzet alakult ki Sevela kapuja előtt, jól dolgozott a szlovák kapus. A kétperces hátrány végén Galanisz Nikandrosz emlékezetes szólót vezetett, a végén Kozuch hatalmas bravúrral védett a hosszú oldalon mamuttal. Egymást követő két DAB-támadás végén is felment a pumpa egyes játékosokban a kapus környéki harcokban, de kiállítás nem történt. A második meccsen sem esett gól az első húsz percben. Ez a harmad gyengébb hokit hozott, mint egy nappal korábban, kisebb volt a tempó, több a hiba és a mellékzönge.

A folytatásban szerencsénkre feljebb kapcsoltak a csapatok. Először a dunaújvárosiak eszméltek, meghúzták a második harmad elejét, a csíkiak többször beszorultak, és az egész pályás letámadás miatt nehezen jöttek ki a harmadukból akkor is, ha korongot szereztek. De jól oldották meg a feladatot, és ez az aktivitás magukkal ragadta őket is, és jó kis harmad kerekedett. Míg az első harmadban Trancát lökte palánkra egy hazai bekk, úgy ebben a periódusban Virág fejét találta el egy csíki hokis. Mindkét megmozdulás a szükségesnél keményebb volt, ilyeneket az első meccsen nem láttunk, de szerencsére ezúttal is ezek határozták meg a játék képét. A 31. percben aztán megváltozott sok minden. Jaroslav Kmit a rövid saroknál váratlanul ellőtte a korongot, Sevela sem volt erre felkészülve, ezzel vezetést szerzett a HSC. A szlovák válogatott csatár mozdulata egy másik 11-esét idézte, akit szintén jól ismernek Dunaújvárosban.  Több mint 90 perc után megszerezte döntőbeli első gólját a Csíkszereda. Ezt követően három HSC-kiállítás következett. A szimpla fórban a legnagyobb helyzet a hátrányban játszó erdélyiek előtt adódott, de Molnár Zsolt közeli lövését Sevela fogta. A végén több mint egyperces kettős emberelőnyhöz jutottak Galaniszék, de csak egy jó távoli Tőkési-lövésre futotta. 1-0-s vezetéssel várhatta az harmadik húsz percet a vendégcsapat.

8-ból 5 hátvéd maradt a DAB-ban, Erdélyi Péter, Peter Huba után a döntő első meccsén az utolsó másodpercben Marek Chvatal is megsérült, így 5-ből csak 3 légióst tudott jégre küldeni Stephan Lundh vezetőedző. A csatárok közül Somogyi Balázs térdsérülés, Pavuk Attila eltiltás miatt nem lehetett a pályán. Érdekesnek ígérkezett a meccs előtt, hogy az utóbbi időben csatár helyett bekként alkalmazott szerb válogatott Szabados Róbert mekkora szerepet kaphat így. Mint kiderült, a második harmadtól erősen számított rá a svéd edző, és kiválóan helyt állt, még támadásra is maradt ereje.

Virág Tamás óriási lövése komoly veszélyt jelentett a HSC kapujára, de Kozuch vagy a vas mentett újra. Lüktető oda-vissza hoki alakult ki, de jól védtek a kapusok újfent. Nagy hiba kellett a második vendéggólhoz. Egy védőharmadban eladott korong után létszámfölény alakult ki a kapu előtt, és bár Sevela elsőre hatalmasat védett, a kipattanót Hurtaj ügyesen továbbította a kapuba. Nagyon nehéz helyzetbe került a Dab.Docler.

Sevela első lehozatala után érett a hazaiak szépítő találata, ami 58:43-nál Szappanos révén meg is született. Azonnal időt kértek a vendégek, másodjára is lekorcsolyázott a Dab.Docler kapusa, ekkor viszont már a csíkszeredaiak találtak be az üres kapura, így 3-1-es vendéggyőzelem született.

Stephan Lundh: A legnagyobb különbség a keddi találkozóhoz képest a védekezésben és a helyzetkihasználásban mutatkozott meg. Jó csapat vagyunk, de a helyzeteinket, ziccereinket nem tudtuk kihasználni. Örülök, hogy Pavuk a harmadik mérkőzésre már visszatérhet, mindig jó, ha minél többen vagyunk. Holnap edzünk, majd pedig este Csíkszeredába indulunk.

Gál Sándor: Elsősorban szeretnék gratulálni a csapatnak, nagyot harcoltak, ma elhittük, hogy megnyerhetjük a mérkőzést. Idegenben nem a legfontosabb szempont a góllövés a mérkőzés elején. Tegnap este elbeszélgettünk, az volt az általános vélemény, hogy kedden hiányzott a tűz, de ma már égett rendesen. Otthon telt ház előtt fogunk játszani, de a mai csak egy győzelem, a MOL Liga megnyeréséhez négy diadalra van szükség.

Fotó: Mudra László (dabdocler.hu)

Erste Liga, Dunaújvárosi Jégcsarnok, 2000 néző. Játékvezetők: Haszonits, Nagy, Abonyi, Soós.
Sevela: 92,5% (Kiss T.)
K
Kozuch: 97,8% (Ruczuj)
Lindgren, Kiss D., Kiss Á., Galanisz, Szappanos
1
Adorján, Góga, Novák, Hurtaj Lubomir, Mihály
Hüffner, Nagy R., Peterdi, Mihálik, Azari
2
Kósa, Papp Sz., Molnár Zsolt, Moldován, Fadrny
Szabados, Tőkési, Vaszjunyin, Gröschl, Virág
3
Nagy I., Flinta, Kmit, Becze, Tranca
Papp Cs., Papp V., Strenk
4
Molnár Sz., Bors, Molnár Zsombor, Szőcs, Bíró T.
Stephan Lundh, Szilassy Zoltán
E
Gál Sándor, Hozó Levente
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 30:57 SCC Kmit Góga
0-2 45:24 SCC Hurtaj Lubomir Adorján Mihály
1-2 58:43 DAB Szappanos Mihálik Galanisz
1-3 59:44 SCC Becze Kmit
45 Kapura lövések száma 40
6 Kiállításpercek 8
Cimkék: , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum