Kupadöntővel zárják a szezont Miskolcon

 

A bérletesen keddtől vehetnek belépőt a miskolci szezont záró Magyar Kupa-meccsekre.

 

Az idén egyedüli pályázóként a Miskolci Jegesmedvék nyerték el a Magyar Kupa megrendezésének jogát. Ennek megfelelően március 27-én, szerdán 18 órától a Debrecen/FTC/Újpest selejtező győztesével játszanak a Macik a döntőbe jutásért. Ez a párharc időközben kétcsapatosra szűkült, hiszen a Debrecen két vereségével már biztosan nem lehet ott Miskolcon. A másik ágon ? a jelenlegi információk alapján ? Dunaújvárosban a Dab.Docler a Sapa Fehérvár AV 19 csapatát fogadja. Másnap, március 28-án, csütörtökön 16 órától a bronzmeccset nézhetik meg a szurkolók a miskolci Jégcsarnokban, 19.30-tól pedig jöhet a döntő (a pontos kezdési időpontról még folynak az egyeztetések, változás lehetséges).

Mivel szövetségi rendezvényről van szó, a kupadöntő két napjára a Miskolci Jegesmedvék által kiadott bérletek nem érvényesek. A jegyárakról itt szerezhet részletes információt, az első nap a legolcsóbb jegy 600 Ft-ba, a legdrágább 1500 Ft-ba fog kerülni, míg a csütörtöki két mérkőzést a legolcsóbb jeggyel 900 forintért, míg a legdrágábbal 2000 forintért tekinthetik meg.

A jegyek árusítása két lépcsőben történik, a Jegesmedve-bérletesek március 12?20. között bérletük bemutatásával vehetik meg jegyüket a ?saját? helyükre. A bérlettel nem rendelkezők március 21-től válthatnak jegyet a még rendelkezésre álló helyekre. A Magyar Kupa felvezetéseként a klub március 26-án, kedden este szurkolói találkozót rendez a Szinvaparkban, ahol ezúttal is egyedi programokra számíthatnak a Maci-fanatikusok. A találkozó pontos kezdési időpontját később teszik közzé.

A klub a tavaly nagy sikerre való tekintettel idén is megrendezi a szezonzáró családi napot. Az időpont március 30, szombaton. Az esemény helyszíne a 2. jégpálya, rossz idő esetén pedig a Generali Arena. További részletek a programmal kapcsolatban szintén később várhatók.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum