Az elődöntőhöz képest is várok egy kis pluszt

   

“Amikor az első meccsen két meghatározó játékos is a kispadon találta magát 1-2 harmadon keresztül, elgondolkodott mindenki” ? mondta a MOL Liga-döntő előtt Gál Sándor, aki február elején vette át újra a HSC Csíkszereda szakmai irányítását. 3-0-s érsekújvári sikerrel mutatkozott be, 8-ból 7 meccset megnyert vele az erdélyi csapat, ennél kevesebbel nem jutott volna rájátszásba.

? Minek köszönhető ez a hatalmas javulás?

? Általában minden csapatnál pozitív változást hoz egy edzőváltás, főleg akkor, ha a csapat tudása alatt teljesített a régi edzővel. A fiúk elhitték, hogy tudnak jól hokizni. Erre ebben az idényben is volt példa, de valamiért nem sikerült hosszú jó szériákat produkálniuk. Most elhitték, hogy megy ez is, tudnak folyamatosan jól és eredményesen játszani.

? Miként értékeli az Érsekújvárral játszott MOL Liga-elődöntőt?

? Az első és a harmadik mérkőzés nagyon nehéz volt, egyáltalán nem volt ennyire egyértelmű a párharc, mint amit a 3-0-s végeredmény mutat. Nagyon jó és sportszerű, fegyelmezett csapat a HC Nové Zámky, nem volt ekkora különbség köztünk. Robert Spisak csapata nagyon szimpatikusan csak a hokival foglalkozott, még jelentős hátrányban is az újabb gól elérésére gondolt.

Fotó: HSC Csíkszereda

 

? Mit változtatott a HSC-nél érkezését követően?

? Ahhoz, hogy magasabb teljesítményre legyen képes egy csapat, több játékosra van szüksége. Két szempontból is. Egyrészt a pihenés miatt frissebben tudnak  visszamenni a játékosok a jégre küzdeni. Másrészt van esély arra, hogy konkurencia alakuljon ki. A fiatalok esélyt kaptak megmutatni, vannak olyan jók, mint a légiósok. Ők persze ezt nem hagyhatják, ezért beleerősítenek. Ugyanígy nem akarnak lemaradni tőlük az idősebbek sem. Ha mindenkinek biztos a helye, ha mindig csak az a 2 vagy 3 sor játszik, akkor hamar kényelmessé lesznek a játékosok. Ilyen volt a HSC, amikor átvettem. Aztán amikor az első meccsen két meghatározó játékos is a kispadon találta magát 1-2 harmadon keresztül, elgondolkodott mindenki. Átbeszéltük a kialakult helyzetet, elmagyaráztuk nekik, hogy ők azért vannak a csapatnál, mert húzóembereknek kell lenniük. Partnerek voltak, megértették, az egyik légiós a következő meccsen mesterhármast lőtt, és kétszer annyit dolgoznak, mint addig tették.

? Mit vár a döntőtől?

? Nem lesz egyszerű, sima söpréses döntő. Mi is minden mérkőzésen nyerni szeretnénk. A végső győzelem a célunk. Sorba vesszük a meccseket, mindig csak a következővel foglalkozunk, most még szóba sem kerül a szerdai találkozó, mert a legfontosabb az első meccs. A rájátszás világa más. Egy ilyen szériában meghatározó, hogy bal vagy jobb lábbal kezd egy csapat a sorozatban, nagy jelentősége lehet az első meccsnek. Önbizalmat ad, befolyásolja a csapatok gondolkodását.

? Milyen állapotban van csapata?

? Zavartalan volt a felkészülésünk, egyedül a térdsérülés miatt korában az egész szezonra kidőlt Bíró Ottó hiányzik, rajta kívül sem betegünk, sem sérültünk nincs. Nem akarok titkolózni, mindenki játszik, aki rendelkezésemre áll, és a sorokon sem változtatunk, mert nincs okom. Ahogy eredményesek voltunk az Érsekújvárral szemben, a DAB-bal is úgy kezdjük a párharcot. 20+2 játékossal utaztunk tehát Dunaújvárosba, vasárnap éjfélkor indultunk.

? Milyen döntőre számít?

? Úgy érzem, jó döntő vár ránk. Az elődöntő színvonalához és tempójához képest is várok egy kicsi pluszt, a döntőre mindig sikerül még egy kis tartalékot előszedniük a csapatoknak. A HSC és a DAB a legtöbbször jó iramú, látványos hokit eredményező meccset játszott egymással. Remélem, hogy színvonalas, szórakoztató sorozat előtt állunk. Sportszerű, nagy küzdelemre számítok.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum