3 meccs eltiltás Davisonnak

 

Robert Davison nélkül kell megkezdenie az elődöntőt a Salzburgnak, ugyanis a légióst az EBEL fegyelmi testületei a játékvezetői jelentés és a mérkőzés felvételének elemzése alapján három mérkőzésről eltiltották.

A Salzburg-Medvescak meccsen az oldalról érkező Davison ellenfelét üldöző csapattársának besegítve a korongot birtokló Sasa Martinovicot gázolta le. A DOPS határozatának indoklása alapján a korongot birtokló játékosnak a felelőssége, hogy a feje magasan legyen és fel legyen készülve az ütközésekre, de ez nem jelenti azt, hogy olyan ütközésere is fel kell készülnie, amelyeket túlzott keménységgel hajtanak végre, esetleg a jégről elrugaszkodva, vagy amelyek a fejre vagy a nyakra irányulnak.

Davison eredeti mozgása lehetőséget adott volna egy szabályos ütközésre a csípővel, de ahogy Davison elrugaszkodott a jégről közvetlenül az ütközés előtt, ez többé nem volt lehetséges. Ráadásul ez megfosztotta az ellenfelet attól a lehetőségtől, hogy felkészülhessen és megfelelően védhesse magát. Davison cselekedete nem tekinthető két játékos összeütközésének sem, ugyanis a salzburgiak 25-öse akadálytalanul megváltoztathatta volna mozgása irányát, illetve csökkenthette volna a dinamikáját. A megmozdulást veszélyessége, ereje, továbbá az akció alatt elfoglalt testhelyzet miatt meg nem engedett testjátéknak minősítette a DOPS és három mérkőzésről eltiltotta a játékost. Az esetet az alábbi videón tekinthetik meg.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum