Ahogy a legjobbak egymásnak feszülnek

   

Szombat délután kezdődik az U18-as bajnoki döntő, melyet az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorongakadémia és a MAC Budapest vív egymással. Mivel közben a fehérváriak juniorcsapatára két, szerencsére már tét nélküli meccs vár Znojmóban és Linzben, meg kellett osztani a keretet. A MAC pedig eddig nem látott összeállítással készül az ifidöntőre. Az U18-as korosztály krémje fog játszani a bajnoki döntőben, amely Fehérváron szombaton délután fél háromkor kezdődik. A második mérkőzésre másnap 15.40-kor kerül sor a Tüskecsarnokban.

“Az volt a házon belüli döntés, hogy a junior világbajnokságig a juniorcsapatra fordítunk kiemelt figyelmet, aztán pedig az ifikre ? mondta blogunknak Fekti István, a fehérvári akadémia vezetője. ? Ráadásul a magyar bajnokság nagyon fontos nekünk, így természetes, hogy az ifjúsági döntőre komplett csapattal állunk ki. Szerencsére a juniorok már mindent elrendeztek a rájátszásra, így a hétvégi két EBYSL-meccsünk tét nélküli. Három sorral, valamint Rajna Miklóssal és Berényi Balázzsal utaznak, így minden ifjúsági korú játékosunk rendelkezésünkre áll itthon. Nagyon komolyan vesszük a döntőt, annál is inkább, mert a MAC rendkívül erős csapat. Nekik sikerült egyedül legyőzniük bennünket a bajnokságban, és biztos vagyok abban, hogy ők is a lehető legjobb csapatukkal készülnek ellenünk. A válogatott gerincét ez a két csapat adja, így kiélezett, kiegyenlített, izgalmas mérkőzésekre számítok. Örömteli, hogy mára a magyar jégkorong oda jutott, hogy a korosztályos döntőkben csupa nyílt mérkőzés van, ez a fejlődés garanciája. Azért remélem, hogy a juniorok csütörtöki döntőjével ellentétben ezúttal láthatunk majd gólokat is.”

“Az idei bajnokságban 9 csapat indult ? kezdte értékelni a MAC szezonját Majoross Gergely, az ifjúsági csapat vezetőedzője ?, ami szerintem egész jó szám. A baj az, hogy egyelőre még igen nagy a szakadék a mezőny első és második fele között, így a több minőségi mérkőzés érdekében hamar alsó- és felsőházra oszlott a bajnokság. Ha őszinték akarunk lenni, akkor azt kell mondanunk, hogy az elődöntőkig nem igazán játszottunk komoly téttel bíró meccset. Mi azért döntöttünk úgy a szezon előtt, hogy a szlovák U20-as bajnokságban indítjuk az ifjúsági korú játékosaink nagy részét, mert szerettük volna, ha megfelelő mennyiségű és minőségű kihívás elé állhatnak a srácok. Csapatunk nagy része 15-16-17 évesekből állt ebben a sorozatban, így ők komoly fejlődésen tudtak keresztülmenni. A MAC-nál az elsődleges cél az, hogy fejleszteni tudjuk a játékosainkat, és azt gondolom, hogy ez idén a vártnál is jobban sikerült. Persze a sok jó mérkőzés mellett ehhez nagyon sok munkára van szükség, amiben a játékosaink 100 százalékig partnerek. Kiváló a hozzáállás és a munkamorál, ennek köszönhető az, hogy haladunk előre. A szezon első felében még nem sok babér jutott nekünk a szlovák pontvadászatban, de aztán szépen felnőttünk a feladathoz, és végül második magyar csapatként a 10. helyen végeztünk, ami egy ennyire fiatal gárdától kiváló teljesítmény.

A másik nagy hozadéka a szlovákiai indulásnak az volt, hogy mivel az ifi keretünk mintegy fele juniorban játszott, a többiek lehetőséghez jutottak a magyar U18-as bajnokságban. Mindenki a tudásának megfelelő szinten edződhetett, ami a kulcs ahhoz, hogy mindenki motiváltan érkezzen nap, mint nap. Ha túl sok az olyan meccs, ahol egy csapat könnyedén nyer vagy simán kikap, akkor egy idő után érdektelen lesz mindenki. Éppen ezért jövőre is szeretnénk valamilyen erősebb bajnokságban is indulni.

Az ifik döntőjétől óriási küzdelmet várok, nagy harci kedvet mindkét oldalon. Jó lesz látni, ahogy a magyar ifi korosztály legjobbjai egymásnak feszülnek. Sokat készültünk erre a szériára, és biztos vagyok benne, hogy tudásunk legjavát fogjuk nyújtani. Majd meglátjuk, hogy ez mire lesz elég.”

Cimkék: , , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum