40 éve nem látott fordítás Philadelphiában

 

A továbbra is bombaformában lévő Jakub Voracek vezette Philadelphia szenzációs játékkal, egy harmad után három góllal vezetett a Pittsburgh ellen, de végül pont nélkül maradt a pennsylvaniai rangadón. A háromgólos fordítás nem akármilyen dolog a két csapat történetében, a Pingvinek legutoljára 1973. április elsején tudtak ekkora különbséget ledolgozni a Philly ellen. A Pens győzelmének két főszereplője az egyaránt három?három pontig jutó Kunitz, Crosby kettős volt.

55 percig állta a Rangers rohamait Jevgenyij Nabokov a new yorki városi rangadón. Az egyenlítő találatot Rick Nash szerezte, akinek ez volt a szezonbeli nyolcadik gólja. Nash az összes találatát a záró 20 percben szerezte, ami korábban egyetlen egy játékosnak sikerült, mégpedig a jelenlegi csapattársnak Aaron Ashamnak, még a 2003/2004-es szezonban. A mérkőzés végül az extra játékidőben dőlt el, amikor emberelőnyben Marian Gaborik bombázott Nabokov kapujába.

Abszolút ellentétes harmadokat hozott a Carolina?Montreal mérkőzés. A Habs az első és a harmadik harmadban, a Canes a középső játékrészben ütött két?két gólt. A találkozó legjobbja az egyaránt egy gólt és két gólpasszt szerző Prust, Eller duó volt.

A Capitals nagyon bekezdett és nyolc perc után már négygólos előnyre tett szert a Floridával szemben. Ilyen kezdést utoljára 1986. január 21-én láthattak a fővárosban, amikor a North Stars vendégeskedett Washingtonban és Ovecskin még csak négyhónapos volt. A vége óriási verés lett, a fővárosiak meg sem álltak hét gólig, a Wolski, Ovecskin, Ribeiro trió egyaránt 1+2-vel zárta az estét, a vendégek becsületét Jack Skille mentette meg.

53 percig úgy tűnt nem szakad meg a New Jersey hatmérkőzéses negatív sorozata. Aztán az utolsó hat és fél minutumban a Devils kétszer is bevette a buffalói kaput és kiharcolta a hosszabbítást. A lélektani előnnyel az Ördögök a ráadásban még nem, a szétlövésben azonban már tudtak élni, amikor is Clarkson és Elias vette be a vendégek kapuját.

Szergej Bobrovszkij 34 védésének köszönhetően, hosszabbítás után a Columbus meglepetésre legyűrte a jobb erőkből álló Vancouvert. A hazaiak győztes találatát Matt Calvert ütötte 57 másodperccel a vége előtt. Ez volt Calvert pályafutásának első gólja a hosszabbításban.

Hiába szerezte Steven Stamkos 18. gólját a szezonban, hiába vezeti a mesterlövészek listáját, csapata a Tampa az utolsó hét meccséből a hatodikat bukta el. A Lightning ráadásul most hazai pályán maradt alul 2-1-re a Winnipeggel szemben, ahol a legjobb játékos Al Montoya volt, aki 28 alkalommal hárított.

Jimmy Howard, a Detroit kapusa imád az Edmonton ellen játszani. A Red Wings hálóőre utolsó nyolc meccsét kivétel nélkül megnyerte az Oilers ellen, és mindössze 11 gólt kapott ezeken a találkozókon. Ma hajnalban Howard folytatta pazar sorozatát, a kapujára tartó mind a 22 lövést hárította, és karrierje során 13. alkalommal védett hibátlanul.

1-2 után ébredt a St. Louis Phoenixben, és ha már felébredt akkor el is húzta a Coyotes nótáját. 6-2 után 25 másodperccel a vége előtt Yandle gólja csak szépségtapasz volt. A legjobban David Perron muzsikált, aki négy gólpasszt osztott ki idegenben. Hasonlóan kiemelkedő teljesítményre közel 10 éve nem volt példa, akkor Doug Weight szolgálta ki négyszer a társait, milyen meglepő, éppen a Phoenix ellen.

A Dallas másolta a St. Louist. Akárcsak a Blues, a Stars is 1-2 után ébredt, csak éppen Los Angelesben és ha már felkelt gurított is egy négyest. Jagr kétszer treffelt, megszerezve karrierje 673.és 674. gólját. Jagr mindössze négy egységnyire van az 1000 gólpassztól és a harmincra az 1700 ponttól. Brenden Morrow 243. gólját szerezte a Stars mezében, ezzel befogta a második helyen lévő Jere Lehtinent és már csak a 434 találatos Mike Modano van előtte.

2013. március 7.:

Boston?Toronto 4-2 (videó)
G.: Seguin (2), Bergeron, Krejci ill. Kadri, McClement

New Jersey?Buffalo 3-2 (videó)
G.: Henrique, Elias ill. Vanek, Flynn

NY Islanders?NY Rangers 1-2 (videó)
G.: Grabner ill. Nash, Gaborik

Philadelphia?Pittsburgh 4-5 (videó)
G.: Vorácek (2), Rinaldo, Timmonen ill. Kunitz (2), Dupuis, Neal, Kennedy

Washington?Florida 7-1 (videó)
G.: Erskine, Wolski, Carlson, Ribeiro, Ovecskin, Fehr, Perreault ill. Skille

Carolina?Montreal 2-4 (videó)
G.: Staal, Bowman ill. Prust, Gorges, Eller, Subban

Columbus?Vancouver 2-1 (videó)
G.: Umberger, Calvert ill. H. Sedin

Tampa Bay?Winnipeg 1-2 (videó)
G.: Stamkos ill. Tangardi, Little

Detroit?Edmonton 3-0 (videó)
G.: Kindl, Emmerton, Abdelkader ill. ?

Phoenix?St. Louis 3-6 (videó)
G.: Moss, Doan, Yandle ill. Berglund (2), Stewart, Nichol, Sobotka, Pietrangelo

Los Angeles?Dallas 2-5 (videó)
G.: Lewis, Carter ill. Jágr (2), Eakin, Morrow, Roussel

NHL

sorsolás
tabella
kanadai táblázat

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum