A Vasas gőzerővel keresi az edzőt

   

Szuper Levente több külföldi edzővel is tárgyal, de nem kapkodja el a döntést. A Vasas SC elnöke is támogatja a jégkorongcsapat MOL Liga-indulását és a hokiklub képzési programját.

Szuper Levente, a Vasas HC szakosztályvezetője három hete a jelentette be, hogy a Vasas vissza kíván térni a MOL Ligába. Azóta újabb fejlemények vannak, amelyeket a sportvezető-kapus oszt meg a Jégkorongblog olvasóival:

“Gőzerővel keresem az edzőt. Rengeteg emberrel kell beszélnem, mert nem az internetről, statisztikák alapján szeretnék edzőt hozni a csapathoz. Jelenleg is tárgyalásban állok két edzővel. Ez az első és legfontosabb feladat most, a megfelelő edző kiválasztása. Ezt elsietni nem szabad, mert könnyű melléfogni.

Persze sok utánajárás mellett sem biztos a siker, de mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a két fél – amennyire lehet – letisztázza, hogy mik az igények. Az OHL-ben szerzett tapasztalataimat és a US Collage-rendszert szeretném bizonyos értelemben ötvözni. Egy edzőnek sokkal több feladata volt annál, mint hogy felrajzolja a táblára a feladatokat, levezényelte az edzést, összeállította a csapatot.

Fotó: mfafoto

 

Kezdenek szépen lassan letisztulni a dolgok abban a tekintetben is, hogy konkrétan mik a terveink. Az elképzelés már konkrét arra vonatkozóan, hogy milyen irányban indulunk el gőzerővel együtt. Nem mindig a nevek jelentik a konkrétumokat. Először a struktúrát és a tervet kell összeállítani és utána feltölteni olyan személyi állománnyal, akik ebbe az elképzelésbe beleférnek.

Elnökünkkel, Markovits Lászlóval is egyeztettünk az elképzeléseinkkel kapcsolatban, és a támogatásáról biztosított bennünket. Úgy gondoljuk, hogy a Vasas többi szakosztályának is hasznára válhat ez a kezdeményezés, amire a Vasas vezetése is nyitott. Több köz-, valamint felsőoktatási intézménnyel vettük fel a kapcsolatot a program kialakítása érdekében. Konkrét elképzeléseinkben a dual karrier kialakítását tartjuk a legfontosabb feladatunknak. Ezalatt azt értem, hogy szeretnénk a játékosainknak megadni a lehetőséget arra, hogy játsszanak a felnőttek között, valamint hogy tanulhassanak.

Kétféle oktatást szeretnénk megoldani. Az egyik OKJ-s oktatás lenne, a másik felsőoktatás, azaz főiskolai vagy egyetemi szint. Egyéni tanrend kialakítása a célunk, hogy a srácok a pályán is jó teljesítményt tudjanak nyújtani. Természetesen fokozottan figyelnénk közben a tanulmányi eredményeket is, mert nem célunk az, hogy a helyzettel bárki is visszaéljen. Annyi jó példát látni a nagyvilágban erre a programra. Itthon a vízilabdásaink alkalmazták ezt a megoldást, és most meg lehet nézni őket, példát lehet venni róluk, hogy nem egy olimpiai bajnok vízilabdázónk ma már doktori diplomával bír.

Azokat a srácokat keressük a csapatba, akik szeretnének ebben a rendszerben dolgozni. Számomra egy igazán jó sportoló legyen intelligens, művelt, mert a mai világban nem csak a pályán kell példát mutatni, hanem a pályán kívül is. Itt van a lehetőség arra, hogy a gyerekek játszhassanak egy erős bajnokságban, és ezzel párhuzamosan egy diplomát is szerezzenek. Ha valakiből még jó hokis is lesz és tovább játszik, mi annak is nagyon fogunk örülni, és a diplomáját a karrierje után is tudja majd használni.

Akiből esetleg nem lesz profi hokis, nekünk az is boldogság lesz, mert a srác addigra remélhetőleg már diplomával a kezében indulhat majd neki az életnek, miközben még mindig fiatal. Ki tudja, esetleg pont a jégkorongban fog elhelyezkedni, ezzel is segítve a magyar hoki munkáját. Figyelnünk kell a gyerekekre, hogy milyen módon készítjük fel őket az életre, mert ha már ezt a sportot választották, akkor mi felelősek vagyunk értük. Nekünk nem csak hokizni kell megtanítanunk őket és nem csak a sportkarrierjüket kell segítenünk. Remélem, hogy programunkkal sok fiatal tehetség fejében fog megfordulni a komoly hoki és a komoly tanulmányok közötti párhuzam létrehozása.

Nagyon fontosnak tartom a nyilvánosságot, ezért minden fejleményről folyamatosan tájékoztatni szeretnénk a közönséget.”

Cimkék: , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
május 18., csütörtök
VB 16:15 RUSCZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:15 USAFIN 0-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:15 CANGER 2-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:15 SUISWE 1-3VÉGE
    • SPORT 1 (23:30)
május 20., szombat
INL 09:00 MSKPHC 5-3VÉGE
INL 10:00 PHCMAC 3-7VÉGE
INL 11:00 MACMSK 2-5VÉGE
INL 12:15 ETOSZE 12-1VÉGE
INL 13:05 SZEROK 0-17VÉGE
INL 13:40 ROKETO 1-3VÉGE
VB 15:15 CANRUS 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:15 SWEFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
május 21., vasárnap
VB 16:15 RUSFIN 5-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:45 CANSWE 1-2 BVÉGE
    • C8 (SPORT 2 22:00)
május 23., kedd
NHL 02:00 NSHANA 
    • SPÍLER TV
május 24., szerda
NHL 02:05 OTTPIT 
    • SPÍLER TV
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk