Belülről nem tűnt ilyen súlyosnak

   

“Szabályosan akartam ütközni” ? Láda Bálazs a Somogyi Balázzsal történt ütközésről készült videó megtekintése után mondta el véleményét.

“Megnéztem én is a videót, belülről nem tűnt ilyen súlyosnak az eset. Szabályosan akartam ütközni, ezen túl semmilyen szándékosság nem volt bennem, nem szerettem volna sérülést okozni. Azt gondoltam, hogy ellenfelem vagy kifordul, vagy beleáll az ütközésbe. Erre a mozdulatra nem számítottam. Azóta egyébként már felhívtam telefonon Somogyi Balázst, és elnézést kértem tőle.

Sajnálom, ami Somával történt, de bűntudatom nincs, szabályosan mentem oda, könyökömet és vállamat a testemhez szorítottam, botom a jégen volt. A büntetésemet már megkaptam, az 5+20 perces végleges fegyelmivel, arra számítok, hogy szerdán mindketten ott leszünk a jégen.”

Somogyi Balázs is azt említette elsőként, hogy Láda Balázs a meccs után telefonon kereste, megbeszélték az esetet. Ezt követően tájékoztatta a Jégkorongblogot a hétfői vizsgálat eredményéről: “A térdszalagom megnyúlt, a térdkalácsom zúzódott. Az a baj, hogy nagyon be van dagadva a térdem, ezért nem tudom hajlítani rendesen a lábam. Még végleges diagnózist mindig nem lehet mondani, de nem lesz nagy gond, remélem. Nem tudom megmondani, mennyit kell kihagynom, de abban bízom, hogy nem heteket. Már ma jégre mennék szívem szerint, de ezt egyelőre nem tehetem.”

A vasárnap MOL Liga-elődöntőben a miskolci Láda Balázs ütközött a DAB-os Somogyi Balázzsal, minek következtében utóbbi térdsérülést szenvedett. A vétkes végleges fegyelmivel büntették. Mivel sérülés történt és végleges fegyelmi ítélet született, az ügyben a fegyelmi bizottság is vizsgálódik majd, szerdáig el kell döntenie, hoz-e további szankciókat Láda Balázzsal szemben. Az esetről készült videót itt tekinthetik meg.

Fotó: Mudra László (dabdocler.hu)

Cimkék: , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum