Ladányi és Vas János befejezte a klubszezont

   

Ladányi Balázs csapata, a Bolzano Foxes 6-2-es vereséget szenvedett a Serie A rájátszásában és ezzel kiesett a további küzdelmekből. A Bolzanónak két gólt sem adtak meg a játékvezetők, egyet mindjárt a mérkőzés legelején, egyet pedig a harmadik harmadban. Ennek ellenére jól kezdtek Ladányiék, hiszen a 4. percben megszerezték a vezetést. Az Asiago azonban másfél percen belül egyenlíteni tudott, és a párharc során nem először a harmad végét is nagyon megnyomta, a 18. percben emberelőnyben volt eredményes, 5 másodperccel a harmad vége előtt pedig még egyszer betalált, így 3-1-gyel mentek első szünetre a csapatok. A második harmadban a hazaiak ott folytatták, ahol az elsőben abbahagyták, a 31. percben már 4-1 volt a javukra. A harmad végén szépített ugyan a Bolzano, ám az utolsó játékrészben újabb két góllal terhelte meg a vendégek kapuját az Asiago, így alakult ki a 6-2-es végeredmény. Ami egyben azt is jelenti, hogy összesítésben 4-2-re nyert az Asiago.

Vas Jánosék otthon kaptak ki a Ligue Magnus rájátszásában, ezzel számukra is véget ért a klubszezon. Pedig nagyon mélyről jöttek vissza, hiszen a három nyert meccsig tartó küzdelemben az Epinal már 2-1-re is vezetett, amikor idegenben sikerült egyenlíteni, így otthon várhatták a mindent eldöntő ötödik mérkőzést. Amelyen ráadásul a vezetést is sikerült megszerezni a hatodik percben. Az Epinal azonban még az első harmadban fordítani tudott, sőt, a mérkőzés felénél már 3-1-re is vezettek. Hiába szépített Vas János négy másodperccel a harmad vége előtt, az Epinal az 58-59. percben két gólt is szerzett, így alakult ki a 2-5-ös végeredmény.

Az Allsvenskan szombati fordulójában a Troja/Ljungby a Södertaljét fogadta. A vendégek 8 perc alatt kétgólos előnybe kerültek, amit Bartalisék a mérkőzés feléig kiegyenlítettek ugyan, ám a harmadik harmadban a Södertalje két percen belül két emberelőnyös gólt is szerezve, végül 4-2-re megnyerte a mérkőzést. A magyar csatár -2-vel zárta ezt a meccset.

A svéd juniorban Hári Jánosék sem jártak sokkal nagyobb szerencsével, hiszen a MODO a HV71 otthonában szenvedett 3-1 arányú vereséget. Hosszú gólcsend vezette be a mérkőzést, hiszen az első gól a 36. percben esett, a MODO emberelőnyben volt eredményes. Még a harmad véége előtt egyeenlített azonban a hazai csapaat, majd a 49. Percben a vezetést is megszerezte. A végén a MODO mindent egy lapra feltéve rohamozott, ám ez megbosszulta magát és az utolsó percben, üres kapura lőtt góllal a HV71 biztosította be győzelmét. Hári pontot nem szerzett, mínusz eggyel zárt.

Az ECHL-ben az Orlando a liga egyik legjobb csapatát, a Readinget fogadta. Sajnos kapusunknak nem sikerült átmentenie kiváló formáját, és a védelem sem zárhatott olyan szorosan mögötte, így 8-3-ra kikaptak. Pedig jól kezdett az Orlando, 2-0-ra is vezetett, és a második harmad végén is csak 3-3 volt az állás. A záró játékrészben azonban nagyon fegyelmezetlenül játszott a hazai csapat, sorra kapták a kiállításokat, amikből a Reading négyszer is eredményes volt. Hetényinek a 49. percben kegyelmezett meg edzője, ekkor már 7-3 volt az állás. A magyar hálóőr 37 lövésből 30-at hárított, ami 81%-os teljesítmény.

Az osztrák-szlovén második ligában a Feldkirch hosszabbításban nyert a Lustenau ellen. Az első harmadban a vendégek szereztek vezetést, amit a 28. percben Fekete emberelőnyben szerzett góljával egyenlített ki a Feldkirch. Ugyan fél perc múlva a vezetést is sikerült megszerezni, azonban az egygólos előny nem tartott ki a meccs végéig, az 54. percben szintén emberelőnyben egalizált a Lusteanu. Jöhetett a hosszabbítás, aminek 4. percében a mindent eldöntő találatot is sikerült megszerezni Fekete Dániel csapatának, 3-2-re nyerve a meccset.

Győzelmének köszönhetően a Feldkirch 38 ponttal az utolsó, hatodik helyen áll a tabellán, az ötödik helyezett Lustenaunak szintén 38. pontja van, de már nem szerezhet több pontot, míg a Slavija Ljubljana a rájátszást érő negyedik helyen áll, 41 ponttal. Vasárnap, az utolsó fordulóban, a Slavija a harmadik helyen álló Bregenzerwaldot fogadja, míg Feketéék a ligát toronymagasan vezető Zell am See otthonába látogatnak. Ha Feketéék nyernek és a Bregenzerwald elveri a Slaviját, akkor pontegyenlőség alakul ki. Ebben az esetben az egymás elleni eredmény számít, amiben a Feldkirch a jobb, tehát ha kedvezően alakulnak az eredmények, akkor még bejuthat a rájátszásba.

Szintén a külföldön játszó magyarokat illető hír, hogy Hentes Kristóf agyrázkódást szenvedett és a múlt évhez hasonlóan, idén is rándulást szenvedett a nyaki izomzata, ezért hiányzik csapata meccseiről. Még bizonytalan, hogy mikor léphet legközelebb pályára.

 

Név Csapat Liga H A P
Bartalis István Troja/Ljungby Allsvenskan
(SWE-2)
10. (14) 45 4 5 9
Fekete Dániel VEU Feldkirch AUT-2 6. (6) 14 4 9 13
Hári János Modo Elitserien
(SWE)
5. (12) 29 0 3 3
Hári János Asplöven Allsvenskan
(SWE-2)
11. (14) 1 0 3 3
Hári János Djurgarden Allsvenskan
(SWE-2)
5. (14) 12 2 4 6
Hentes Kristóf GCK Lions NLB
(SUI-2)
7. (11) 46 5 10 15
Hetényi Zoltán Orlando Solar Bears ECHL 14 2,43 91,3%
Hetényi Zoltán Orlando Solar Bears ECHL 4 2,89 91,5%
Kóger Dániel South Carolina
Stringrays
ECHL 22 5 5 10
Kóger Dániel Bakersfield
Condors
ECHL 33 3 5 8
Ladányi Balázs Bolzano Serie A
(ITA)
3. (10) 13 2 3 5
Szélig Viktor Briancon Ligue Magnus
(FRA)
3. (14) 25 1 8 9
Vas János Dijon Ligue Magnus
(FRA)
5. (14) 31 17 28 45

Cimkék: , , , , , , , , , , , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum