Fontos állomás a debreceni hoki számára

   

Pénteken este fél hétkor a Debrecen–UTE mérkőzéssel megkezdődik a Magyar Kupa selejtezője. A hazaiak hosszú idő után játszanak első osztályú ellenféllel tétmeccset.

A debreceniek az aktuális idényt az osztályváltás előkészítésére szánták, ennek érdekében igazoltak légiósokat és indultak a szlovák junior 1. ligában. A vezetők szorgosan jártak ellenfélnézőben MOL ligás mérkőzésekre. Most egy újabb fontos lépés következik, hosszú idő után játszanak első osztályú ellenféllel tétmeccset.

“Komoly erőfelmérés lesz ez csapatunk számára – mondta blogunknak Korcsinszky György, a DHK elnöke. – Megnézzük, hogy a MOL Ligában szereplő csapatokhoz képest a felnőttekkel kiegészített fiatal játékoskeretünk mit tud. Fontos állomás ez csapatunk életében, mert a vezetőedzőnk a két mérkőzés után nyilatkozik a vezetőség felé, hogy a tapasztalatok alapján jövőre hogyan képzelné el a játékoskerettel kapcsolatos változásokat.

Komolyan gondoljuk, hogy a 2013/14-es szezontól csatlakozunk a MOL Ligához. Ennek a folyamatnak lényeges része a Magyar Kupa-szereplés. Éppen ezért meghívtuk a város prominenseit is az UTE elleni mérkőzésre, és nagy létszámú közönséget is várunk.

A felnőtt és a juniorcsapatunk két hete együtt edz. A sikeres szereplésünkre 15-20%-nál nincs nagyobb esély, de egy mérkőzésen bármi lehet jégkorongban is. Nem titok, Vlagyimir Scseglov edző munkájával elégedettek vagyunk, már beszéltünk is az orosz szakemberrel a jövőről. Ő is hajlandónak látszik a munka folytatására, de megegyezés még nincs közöttünk, ez természetesen a jövő évi feltételtrendszer függvénye is.”

Fotó: mfafoto

 

Az ellenfélnél az egyértelmű cél a győzelem az első selejtezőn. “Be szeretnénk jutni a Magyar Kupa négyes döntőjébe, ehhez pedig nyernünk kell Debrecenben – fogalmazott blogunknak Ancsin János, az UTE edzője. – Nem tudjuk, mit várhatunk pontosan ellenfelünktől, de a juniorcsapatukat ismerjük, onnan többen is pályára fognak lépni pénteken is. Annyi már ezen juniormeccsek tapasztalatai alapján is elmondható, hogy csak akkor lehetünk sikeresek, ha nem vesszük félvállról a Debrecent. Sajnos nem számíthatunk mindenkire, Gergely, Virág és Farkas sérült, nélkülük kell megszerezni a három pontot a selejtezőben. Reméljük, jó játékot láthat majd a debreceni közönség.”

Cimkék: , , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
május 18., csütörtök
VB 16:15 RUSCZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:15 USAFIN 0-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:15 CANGER 2-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:15 SUISWE 1-3VÉGE
    • SPORT 1 (23:30)
május 20., szombat
INL 09:00 MSKPHC 5-3VÉGE
INL 10:00 PHCMAC 3-7VÉGE
INL 11:00 MACMSK 2-5VÉGE
INL 12:15 ETOSZE 12-1VÉGE
INL 13:05 SZEROK 0-17VÉGE
INL 13:40 ROKETO 1-3VÉGE
VB 15:15 CANRUS 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:15 SWEFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
május 21., vasárnap
VB 16:15 RUSFIN 5-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:45 CANSWE 1-2 BVÉGE
    • C8 (SPORT 2 22:00)
május 30., kedd
NHL 02:00 PITNSH 
    • SPÍLER TV
június 1., csütörtök
NHL 02:00 PITNSH 
    • SPÍLER TV
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk