A Miskolc felkészült a rájátszásra

 

Tim Kehler vezetőedző “talán egy kicsit” meglepődött svéd kollégája választásán, minek következtében a Dab.Docler a Miskolccal játssza a MOL Liga-elődöntőt. Bízik csapatában, és tudja, a rájátszás más, mint az alapszakasz, ezért nem számít, mekkora lemaradással végeztek az újvárosiak mögött.

“Gondolom, az alapszakaszt vették alapul, hogy milyen eredményeket értek el ellenünk, illetve a többi csapattal szemben ? nyilatkozta a kanadai edző a hivatalos csapathonlapnak. ? Nem is érdemes ezen rágódni, ők voltak a legjobbak az alapszakaszban, választhattak, megtették. Számunkra itt a feladat, nem is kicsi, ezt kell megoldanunk. Közhely, de igaz: ha bajnok akarsz lenni, mindenkit le kell győzni. Teljesen mindegy, hogy az elődöntőben, vagy a döntőben kerülünk össze a DAB-bal, az aranyéremhez mindenképpen felül kell múlni őket.”

Az interjúban Kehler mester is megemlíti, hogy a Miskolc ez évben történelmi tettet hajtott végre, fennállása óta először szerzett pontot Dunaújvárosban. A bajnoki címhez, illetve a MOL Liga-döntőbe kerüléshez ennél is többre lesz szükség, legalább egyszer nyerniük kell idegenben. Ehhez a “lehető legjobb teljesítményre, de talán 101-102 százalékra” lesz szükség.

Fodor Szabolcs csapatkapitány szerint nincs jelentősége annak, hogy a DAB kit választott. “Minden akadályon túl kell lépned, ha győzni akarsz, és csak a következő feladattal kell törődni. Nekünk most ez a DAB, őket kell legyőzni, ha döntőt akarunk játszani.”

Fotó: Mudra László (dabdocler.hu)

Cimkék: , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
szeptember 29., vasárnap
EL 14:30 FTCBRA 3-5VÉGE
ICEHL 15:00 RBSAVS 3-1VÉGE
EL 17:30 FHABJA 2-7VÉGE
EL 17:30 GYEUTE 3-2 HVÉGE
EL 17:30 SCCDEB 0-8VÉGE
EL 18:00 MISDAB 5-3VÉGE
október 4., péntek
EL 17:30 BRAFHA 2-3VÉGE
EL 17:30 GYEDAB 6-1VÉGE
EL 18:00 UTEDEB 1-3VÉGE
EL 18:30 FTCMIS 1-2VÉGE
EL 18:40 BJASCC 4-3VÉGE
ICEHL 19:15 VICAVS 1-4VÉGE
AL 21:00 WRMFTC 2-3VÉGE
október 5., szombat
AL 18:30 OHAZEG INFO
AL 19:00 SZGETO INFO
AL 19:30 SPCLHL INFO
AL 20:30 IKOVAS INFO
október 6., vasárnap
EL 14:30 UTEFTC 
    • M4 SPORT+
ICEHL 16:00 AVSBOZ 
EL 16:30 BRADAB 
EL 17:30 GYEFHA 
EL 18:00 MISSCC 
EL 18:30 DEBBJA 
október 9., szerda
EL 18:30 FTCDAB