Eldől, kik kerülnek a MOL Liga rájátszásába

   

Hétfőn három meccsel véget ér a MOL Liga alapszakasza, továbbra is három csapat versenyez a kiadó két helyért. Az már eldőlt, hogy a Dab.Docler nyerte az alapszakaszt és hogy a Miskolc végzett a második helyen. A 3–4. helyért három csapat küzd. A HSC-nek 83 pontja van és a DAB-ot fogadja, az Érsekújvárnak 82 pontja van és Újpestre látogat, míg a Brassónak szintén 82 pontja van és a Ferencvárost fogadja. Részletesen kifejtjük a lehetőségeket.

Négy közé jut a HSC a többi mérkőzés eredményétől függetlenül, ha nyer, akár rendes játékidőben, akár hosszabbításban vagy szétlövésben. Ha egy pontot szerez, akkor a HSC sikeressége szempontjából a Brassónak két pontnál vagy az Érsekújvárnak egy pontnál többet nem szabad szereznie, hiszen a Brassó ellenében pontazonosság esetén ő a továbbjutó, míg az Érsekújvárral szemben alulmarad. Ha a HSC nem szerez pontot, akkor az Érsekújvárnak sem szabad pontot szereznie vagy a Brassónak nem szabad győznie (a két esetből az egyik feltételnek kell teljesülnie, nem mindkettőnek).

Négy közé jut az Érsekújvár a többi mérkőzés eredményétől függetlenül, ha mindhárom pontot begyűjti. Ha hosszabbításban vagy szétlövésben nyer az UTE ellen, akkor vagy a HSC-nek kell kikapnia a DAB-tól, vagy a Brassó nem szerezhet három pontot az FTC ellen. Ha egy pontot szereznek Robert Spisak tanítványai, akkor a HSC-nek rendes játékidőben kell vereséget szenvednie a DAB-tól, vagy a Brassónak kell veszítenie ahhoz, hogy a ligaújonc bekerüljön a playoffba. Ha hétfőn nem szerez pontot az Érsekújvár, akkor csak abban az esetben jut tovább, ha a Brassó is nulla ponttal végez a Fradi ellen.

A Brassó számára nincs olyan opció, amely a többi mérkőzés eredményétől függetlenül biztosítaná számára az elődöntőbe kerülést, vagyis két riválisa közül legalább az egyiknek pontot vagy pontokat kell veszítenie. Ha a Brassó mindhárom pontot megszerzi az FTC ellen, akkor vagy a HSC kell kikapnia vagy az UTE-nak legalább egy hosszabbítást kiharcolnia az Érsekújvár ellen. Ha a Brassó két pontot szerez, akkor a HSC-nek a rendes játékidőben kell alulmaradnia a DAB-bal szemben, vagy az Érsekújvárnak akár 60 perc alatt, akár hosszabbításban. Ha a Brassó egy pontot szerez, akkor csak abban az esetben juthat tovább, ha az Érsekújvár rendes játékidőben vereséget szenved a Megyeri úton, míg ha nem szerez pontot a Brassó, akkor a többi mérkőzés eredményétől függetlenül nem juthat tovább.

A három csapat egymással szembeni minitáblázatait itt találják.

A HSC−DAB mérkőzés magyar idő szerint délután négy órakor rendezik, az UTE−Érsekújvárt hat órakor, míg a Brassó−FTC-t fél hétkor. A csíkszeredai és a brassói találkozók a magyarországi Digi Sport 2-n tekinthetők meg élőben.

Ezzel kapcsolatos hír még, hogy Bacsó András a budapesti Bujdosó Székely vendéglő tulajdonosa közös szurkolásra várja a Magyarországon élő csíki szurkolókat a HSC–Dab.Docler mérkőzésre. A HSC Csíkszereda vezetősége pedig ezúton is szeretné megköszönni a Magyarországon élő szurkolók maximális támogatását, akik jóban és rosszban mindig a csapat mellett voltak.

Fotó: Mudra László (dabdocler.hu)

Brassó–FTC 6-3

   

Az első harmad végére eldőltek a legfontosabb kérdések a nap közben tét nélkülivé vált mérkőzésen.

Az első 10 percben jól tartotta magát a Fradi, ám az első kiállítást azonnal góllal büntették a vendéglátók a 12. percben. Majd ugyanígy jártak el a második ferencvárosi kiállításnál is a 17. percben. A gólokat Nagy Csaba és Wehrs lőtték. Első azonos létszám mellett elért találatuk sem váratott magára sokáig, egy perccel az első pihenő előtt Bonar góljával már 3-0-ra vezetett a Brassó. A Ferencváros a 28. percben alaposan ráijesztett a hazai szurkolókra, hiszen másfél perc alatt két gólt is lőttek, előbb Géczi, majd Hegyi Ádám Zoltán volt eredményes. De a Brassó hamar visszaállította a háromgólos különbséget, a 29. percben Piszarenkó találatával 4-2-re, majd a 31-ben Antal Zsomboréval 5-2-re vezettek. A Brassó ekkor kapust is cserélt, az egész szezonban kimagaslót nyújtó Polc helyett Fülöp állt be a kapuba. A zöld-fehérek hamar felavatták a frissen beállt hálóőrt, Horváth Dávid ugyanis a 32. percben 5-3-ra módosította az állást. Nem egészen öt perc alatt tehát 5 gól is született a mérkőzésen.

A 45. percben harmadik emberelőnyös találatát szerezte a hazai csapat, Nagy Csaba foglalta keretbe a mérkőzést. A végeredmény később már nem változott, Greg Lindqvist tanítványai 6-3-as győzelemmel búcsúztak a Mol Liga küzdelmeitől.

Erste Liga, Patinoarul Olimpic Brasov, 1300 néző. Játékvezetők: Csomortani, Gergely, Mathe, Butucel.
Polc: 88,9% (Fülöp: 95,7%)
K
Szőke: 82,4% (Meravy)
Wehrs, Hietamaki, Bonar, Zsók, Petres
1
Hrajnoha, Géczi, Mestyán, Berta, Roczanov
Piszarenko, Rawlyk, Nagy Cs., Antal, Virág
2
Erdélyi, Győri, Hegyi Á. Z., Dancsfalvi, Borbás
János, Bálint, Basilidesz, Imecs, Péter R.
3
Lencsés, Bontovics, Horváth, Léránt, Sijka
Mihailescu, Mastaleriu, Borsos, Péter Zs., Fodor Csanád
4
Greg Lindqvist
E
Dobos Tamás
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 11:15 BRA PP Nagy Cs. Petres Piszarenko
2-0 16:52 BRA PP Wehrs Bonar
3-0 18:59 BRA Bonar Zsók Hietamaki
3-1 27:05 FTC Géczi Berta Erdélyi
3-2 28:24 FTC Hegyi Á. Z. Borbás
4-2 28:54 BRA Piszarenko Petres
5-2 30:02 BRA Antal Rawlyk
5-3 31:42 FTC Horváth Sijka
6-3 44:13 BRA PP Nagy Cs. Piszarenko Imecs
34 Kapura lövések száma 41
75 Kiállításpercek 30
Cimkék: , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum