Kóger Dániel gólt és gólpasszt szerzett

 

Az ECHL-ben Kógerék azt az Ontario Reignt fogadták, melynek csapatkapitánya az egy évet Székesfehérváron is lehúzó Derek Couture. Bár a Bakersfield kikapott, Kóger Dániel brillírozott a mérkőzésen. Már a második percben betalált egy emberelőnyt kihasználva. Nem tartott sokáig az öröm, mert a vendégek még abban a harmadban kiegyenlítettek, sőt a másodikban két gólt szerezve 3-1-re elhúztak. Emberhátrányból zárkózott a Bakersfield, de a záró játékrész 7. Percében újra kettőre növelte előnyét az Ontario. A 48. percben a magyar csatár gólpasszának is köszönhetően ismét csak egy gól lett a különbség, azonban a további felzárkózás már nem sikerült, maradt a 4-3-as vendéggyőzelem. A magyar csatár egy góllal és egy assziszttal, valamint plusz egyes mutatóval zárta a mérkőzést.

A francia bajnokság középszakaszában a legjobb nyolc között kiadó négy helyért csatázik nyolc csapat, playoff rendszerben. Vas Jánosék az Epinalt kapták ellenfélnek a három nyert meccsig tartó küzdelemben. Az első két találkozót Dijonban rendezték, az elsőt még pénteken be is húzták Vasék, nem utolsó sorban a magyar csatár három gólpasszának köszönhetően. Szombaton került sor a második összecsapásra, amelyet meglepetésre hosszabbításban az Epinal nyert meg 4-3-ra, így kiegyenlítette a párharc állását és elvette a Dijon pályaelőnyét. Vas János pontot nem szerzett.

A Serie A rájátszásában hazai pályán a Bolzano 2-1-re szépített összesítésben az Asiago elleni harmadik mérkőzésen. Az első harmadban a vendégek szereztek vezetést, amit a hazaiak a második harmad elején mindössze másfél perc alatt lőtt két góljukkal visszavettek. A harmad hátralévő részében kétszer egyenlített az Asiago, utoljára másfél perccel a játékrész vége előtt, így 3-3-mal vonultak pihenőre a csapatok. A harmadik harmadban aztán nem volt kérdés, hogy ki nyeri a találkozót, hiszen két emberelőnyös és egy üres kapus találattal a Bolzano végül fölényesen, 6-3-ra nyert. Ladányi az első hazai gólnál volt első gólpasszos.

A svéd U18-as bajnokságban Hári Norbert csapata, a Djurgarden a HV71-et fogadta. A hazaiak a 14. percben a magyar csatár góljával szereztek vezetést, amit a második harmadban a vendégek előbb kettős előnyből kiegyenlítettek, majd a vezetést is megszerezték a 27. percben. A Djurgarden a második harmad vége előtt három perccel azonban egyenlíteni tudott, így 2-2-es állásnál mehettek pihenőre a csapatok. Háriék sora a 46. és a 49. percben is villant, aminek köszönhetően 4-2-re elhúztak. Hári ekkor két asszisztot vállalt. Az 50. percben egy gólra zárkózott a HV71, majd 9 perccel a mérkőzés vége előtt kapusát is lehozva támadott. Ebből azonban újfent csak a hazaiak szereztek gólt az 52. percben. A végeredményt az 59. Percben állította be a Djurgarden, újabb találatának köszönhetően 6-3-ra nyert. Hári Norbert 1+2-vel zárt, és mivel egyetlen kapott gólnál sem volt jégen, így +/- mutatója is +3 lett. A tabellán a Djurgarden jelenleg az ötödik, négy pont választja el a negyedik helyezett AIK-tól.

 

Név Csapat Liga H A P
Bartalis István Troja/Ljungby Allsvenskan
(SWE-2)
10. (14) 43 4 5 9
Fekete Dániel VEU Feldkirch AUT-2 6. (6) 12 3 8 11
Hári János Modo Elitserien
(SWE)
5. (12) 29 0 3 3
Hári János Asplöven Allsvenskan
(SWE-2)
11. (14) 1 0 3 3
Hári János Djurgarden Allsvenskan
(SWE-2)
5. (14) 12 2 4 6
Hentes Kristóf GCK Lions NLB
(SUI-2)
7. (11) 46 5 10 15
Hetényi Zoltán Orlando Solar Bears ECHL 13 2,43 91,3%
Kóger Dániel South Carolina
Stringrays
ECHL 21 5 5 10
Kóger Dániel Bakersfield
Condors
ECHL 32 3 5 8
Ladányi Balázs Bolzano Serie A
(ITA)
3. (10) 10 2 2 4
Szélig Viktor Briancon Ligue Magnus
(FRA)
3. (14) 25 1 8 9
Vas János Dijon Ligue Magnus
(FRA)
5. (14) 28 16 28 44

Cimkék: , , , , , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum