A Brassónak a címvédőt is le kell győznie

   

A továbbjutás szempontjából nagyon fontos mérkőzést nyert meg pénteken a Brassó a HSC otthonában. Ahhoz azonban, hogy továbbra is legyen esélye a playoffra, vasárnap a Dab.Doclert is le kell győznie. Márpedig ez a szezonban eddig mindössze egyszer sikerült Greg Lindqvist tanítványainak. Akkor is csak túlórában. Az idén ugyanis eddig hétszer találkozott egymással a két csapat, amelyek során a Brassó mindössze három pontot tudott szerezni. Legutóbb Dunaújvárosban hosszabbításos vereséget szenvedett az erdélyi csapat, míg Brassóban egyszer szintén hosszabbításban győztek. Az is igaz viszont, hogy a Dab.Docler az utóbbi időben messze van csúcsformájától, ráadásul az alapszakasz utolsó erdélyi túrájára nem tartott a csapattal sem Galanisz Nikandrosz, sem Peterdi Imre. Nagy kérdés tehát, hogy vezére nélkül mire lesz képes a csapat. Ha a várakozásoknak megfelelően rendes játékidőben nyernek a hazaiak, akkor pontszámban beérik az Érsekújvárt, míg ha kikapnak, akkor lemondhatnak a rájátszásról. Minden más tudnivaló elolvasható legutóbbi matekozásunkból. Mérkőzés magyar idő szerint 18:30-kor kezdődik, és csak a román Digi közvetíti.

Fotó: Mudra László (dabdocler.hu)

“Fordulók óta ugyanaz a feladatunk, meg kell nyernünk a következő mérkőzésünket – mondta blogunknak Greg Lindqvist, a brassóiak edzője. – A Dab.Docler a liga legjobb csapata, és eddig idén nem is tudtunk három pontot szerezni tőlük egy meccsen. A feladat nem könnyű, de már bebizonyítottuk, hogy tudunk nyomás alatt játszani. Ha győzünk is, akkor is mások kezében van a sorsunk, de szeretnénk, ha elmondhatnánk magunknak, mi megtettük a magunk részét.”

Szilassy Zoltán (Dab.Docler): Ugyanazzal tudom kezdeni, amivel mindig: természetesen a győzelem a célunk Brassóban. Ők az életükért küzdenek már sok forduló óta, nekünk viszont tartóssá kell tennünk a jó formát a playoffra, ki kell egyenesednünk, s hatékony, egyszerű játékot kell játszanunk. Galanisz és Peterdi nem utazott el velünk, az első sorban valószínűleg Mihalik fog centert játszani. A kapuban Sevela kezd.

Brassó–Dab.Docler 6-2

   

Megtette a Brassó mindazt, amit meg kellett tennie ahhoz, hogy életben maradjanak az elődöntős reményei. A MOL Liga vasárnapi játéknapján a toronymagas listavezető Dab.Doclert fogadta, és nyolcadik nekifutásra megszerezte mind a három pontot ellene. A színültig telt brassói csarnokban két védőgóllal kezdődött a találkozó. Előbb a hazaiaktól Nagy Csaba szerzett gólt, majd a harmad felénél a magyar mezőny talán legjobban lövő hátvédje, Tőkési Lajos vette be a brassói kaput. Fél perccel az első szünet előtt azonban Virág Csanád ismét vezetéshez juttatta a hazaiakat. A 25. percben Kiss Dániel hozott össze egy büntetőt, de a brassóiak kihagyták. Ezt követően a dunaújvárosiak 17-ese gyors egymásutánban kétszer is a kiállítás sorsára jutott. A második kiálltása alatt a 30. percben Petres növelte a brassói előnyt.

Fotó: Mudra László (dabdocler.hu)

A kiállításcunami folytatódott, de a brassóiak bőkezűen bántak a lehetőségekkel, újabbb találat nem született a szünetig. A 44. percben aztán egy újabb hazai előnyt ismét Nagy Csaba értékesített. Másfél perccel később Papp Viktor hozta közelebb a vendégeket, de ezzel el is lőtték a puskaporukat. A meccs utolsó 10 percében Petres majd Basilidesz biztosította be a hazai győzelmet, létfontosságú 3 pontot szerzett a Brassó.

Greg Lindqvist, ASC Corona Brassó: “Ma a motiváció legyőzte a minőséget. Nekünk ez egy élni vagy meghalni mérkőzés volt, és nagyon boldog vagyok, hogy a játékosaim betartották a taktikai utasításokat. Ez volt látható  az eredményjelző táblán. Egészen az utolsó pillanatig reménykedünk abban, hogy elérhetjük a rájátszást. A szurkolóink ma este is fantasztikusak voltak. Ha esetleg nem jutunk a MOL Liga rájátszásába, akkor a román bajnokságra fogunk összpontosítani, amely ugyancsak fontos a számunkra.”

Stephan Lundh, Dab.Docler: “Nem könnyű a legjobb játékosaink nélkül játszani. Nagyon motivált csapat ellen léptünk pályára ma este, akik teljes mértékben megérdemelték a győzelmet. Már a rájátszásra is gondolunk, és arra, kiket válasszunk ellenfélül. Hétfőn Csíkszeredában folytatjuk, ahol győzni szeretnénk pont ugyanúgy, mint minden mérkőzésünkön”

Erste Liga, Patinoarul Olimpic Brasov, 1700 néző. Játékvezetők: Csomortani, Lascar, Redai, Butucel.
Polc: 100% (Fülöp)
K
Kiss T.: 100% (Sevela)
Wehrs, Hietamaki, Bonar, Zsók, Petres
1
Lindgren, Kiss D., Pavuk, Papp V., Virág T.
Piszarenko, Rawlyk, Nagy Cs., Antal, Virág Cs.
2
Hüffner, Nagy R., Somogyi, Kiss Á., Gröschl
János, Mastaleriu, Basilidesz, Imecs, Péter R.
3
Chvatal, Tőkési, Azari, Mihálik, Vaszjunyin
Mihailescu, Bálint, Borsos, Péter Zs., Fodor
4
Szabados, Strenk, Papp Cs.
Greg Lindqvist
E
Stephan Lundh, Szilassy Zoltán
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 05:43 BRA Nagy Cs. Bonar
1-1 10:12 DAB PP Tőkési Chvatal
2-1 19:27 BRA Virág Cs. Rawlyk Wehrs
3-1 29:59 BRA PP Petres Rawlyk Piszarenko
4-1 43:09 BRA PP Nagy Cs. Petres Rawlyk
4-2 44:51 DAB PP Papp V. Pavuk
5-2 52:04 BRA PP Petres Piszarenko Antal
6-2 56:43 BRA Basilidesz Bonar
41 Kapura lövések száma 26
12 Kiállításpercek 20
Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum