Újabb fiatal bekk a Fehérvárban

   

A magyar csapat a 10. helyre hajt Ljubljanában, ehhez mindenképpen a rendes játékidőben kell nyerni. Jed Rusk is lejátssza első EBEL-meccsét.

“Azért megyünk a szlovén fővárosba, hogy idén mi hagyjunk kellemetlen emlékeket a ljubljanaiakban ? árulta el a tervet a Jégkorongblognak Énekes Lajos, a Sapa Fehérvár AV19 edzője. ? Ez a szezon utolsó EBEL-meccse számunkra, szeretnénk mindent kiadni magunkból, és győzelemmel búcsúzni. Ez azt is jelentené, hogy egy hellyel előrébb lépünk, ami az elbukott rájátszás után legfeljebb részsikernek lenne tekinthető, de legalább jól zárjuk a szezont.

Egy újabb újoncot vetünk be, miközben az előző mérkőzésen eredményesen debütáló Tóth Gergő is a csapatban marad. Jed Rusk egy szótlan, de kemény srác, aki tekintélyt parancsoló külsővel rendelkezik. Mentalitása példamutató, szeret dolgozni és tud is. A juniorok közötti teljesítményével alaposan megszolgálta, hogy az EBEL-ben is kapjon egy mérkőzést. Példamutatóan dolgozott, és játéka is érdemessé teszi a bemutatkozásra. Tokaji Viktor párjaként számítunk rá Ljubljanában. A hátvédek közül a csuklósérülés miatt 1-2 hetes pihenőre ítélt Pozsgai Tamás és az agyrázkódásgyanúval a legutóbbi meccset is kihagyó Varga Arnold nem játszik pénteken.

Most már teljes erőnkkel a válogatott érdekeit igyekszünk szolgálni, ezért ismét Rajna Miklós kezd a kapuban. 3 bekkpárunk és 4 csatársorunk változatlan marad.”

A Kanadában született kétméteres, mázsa közeli bekk magyar állampolgársággal is rendelkezik, mivel nagyszülei a mai napig Magyarországon élnek. Így is került Székesfehérvárra a fiatalember. Tavaly családlátogatásra érkezett haza a család, ekkor edzéslehetőséget kerestek a quebeci top juniorligáig jutó játékosnak. A Fehérvár befogadta, és az együtt töltött másfél hét alatt bizonyított annyit a fiatalember, hogy erre a szezonra is invitálja a magyar csapat. Ő pedig jött, tanulni és hokizni.

A hírek szerint az Olimpija igencsak tartalékos összeállításban áll fel, de mint az elmúlt években jól megtanulhattuk, ez esetükben semmit sem jelent. Elsősorban hátvéd poszton vannak komoly deficitben, de lassan a három soruk is alig van meg. Ezúttal Brock McBride, Damjan Dervaric, Patrick Coulombe és Andrew Thomas sem áll Bojan Zajc edző rendelkezésére.

A mérkőzést a Sportklub Tv élőben közvetíti.

Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)

Olimpija Ljubjana 19:15

Sapa Fehérvár AV19

Ljubljana, 2013. február 22. Játékvezetők: Gebei, Trilar, Hribar, Kovács B.
Kuhn (Boh) K Rajna (Munro)
Groznik, Cvetek, Z. Pance, Verlic, Hebar 1 Sille, Orbán, Benk, Bailey, Magosi
Grahut, Erman, De Vergilio, Music, D’Alvise 2 Durco, Pratt, Banham, Sikorcin, Novak
Ograjensek, Hocevar, E. Pance, Ankerst, Ropret 3 Horváth, Hetényi P., Kovács Cs., Vas M., Sofron
Pesjak 4 Tokaji, Rusk, Mihály Á., Metcalfe, Tóth G.
Bojan Zajc E Jan Neliba

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum