Talál-e fogást az Érsekújvár a Miskolcon?

   

A Mol Liga pénteki fordulójának másik mérkőzésén az Érsekújvár a Miskolcot fogadja. A mérkőzés egyik érdekessége, hogy az élmezőnyben nincs még egy csapat, amely ennyire be lenne oltva egy másik ellen, mint a felvidéki ligaújonc a Miskolc ellen. Eddigi hét meccsükből hatszor a borsodi csapat nyert, e hat mérkőzésen még csak pontot sem sikerült rabolnia Robert Spisak mester tanítványainak. Ugyanakkor sok tényező szól amellett, hogy megtörjön a példátlan sorozat. Az első és legfontosabb, hogy az Érsekújvár nagyon nehéz helyzetbe hozhatja magát egy esetleges újabb vereséggel.

A Brassó ugyanis már csak 3 pontra van tőlük, vagyis ha Bonarék nyernek Csíkszeredában és a Miskolc is nyer rendes játékidőben, akkor a Brassó helyzeti előnybe kerül, hiszen neki eggyel több mérkőzése van hátra. Pozitívan megközelítésben ez azt jelenti, hogy ha az Érsekújvár három pontot szerez, akkor már csak az UTÉ-t kell legyőznie ahhoz, hogy a legjobb négy közé kerüljön. Külön motivációs eszközöket tehát nem kell majd keresni a hazai szakvezetésnek.

fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)

Másik oldalról a Miskolc már bejutott a rájátszásba, 88 pontjához már csak egyet kell gyűjteni ahhoz, hogy megszerezze a második helyet, de ha a riválisok időközben pontot hullajtanak, akkor még annyit sem. Tim Kehler csapatának tehát fontosabb, hogy a playoffra koncentráljon és elkerülje az esetleges sérüléseket. Másik oldalról az Érsekújvár a liga egyik legtisztábban játszó csapata, és mi lehetne jobb felkészülés, mint egy magas tempójú, színvonalas mérkőzés, amire az Érsekújvár az egyik legjobb edzőpartner lehet.

Robert Spisak (Érsekújvár): Még két forduló van az alapszakaszból, pénteken a Miskolc, hétfőn az UTE ellen játszunk. Vagyis az év legnehezebb hétvégéjének nézünk elébe, mivel az alapszakasz utolsó hazai meccsét játsszuk itthon. A Miskolc remek csapat, amelyet remek személyiségek alkotnak. Már hosszú évek során bizonyítja, hogy oda tartozik élmezőny élére. Hazai pályán nagy küzdelmet várok, mivel múltkori meccsünket elvesztettük 2-1-re. A napokban arra helyeztük a hangsúlyt a felkészülésben, hogy jó kapus teljesítményből és agresszív védekezésből kiinduló gyors ellentámadásokat tudjunk indítani, amikből gólokat tudunk szerezni. Bízom benne, hogy a közönség szép számban jön össze az alapszakasz utolsó hazai meccsére, és egy színvonalas, gyors, szórakoztató jégkorongmeccset fog látni.

Tim Kehler (Miskolc): Úgy gondolom, hogy egy profi sportolónak mindig a győzelem a célja, ez kellő motiváció. Bár kétségtelen, hogy kényelmes pozícióban vagyunk, míg a még kiadó két playoff helyre három csapat is pályázik. Az egyik lesz pénteken az ellenfelünk. Az Érsekújvár mindig veszélyes ellenfelünk volt, most egészen biztosan nekünk fognak esni, hiszen – a többi eredmény alakulásától függően – akár már holnap bekerülhetnek a rájátszásba. Fel kell tehát készülnünk a várható nagy rohamokra, a védekezésünknek stabilnak kell lennie. Ez a legutóbb sikerült, hiszen csak egy gólt kaptunk. Abban mindenki biztos lehet, hogy nem taktikázunk, teljes erővel fogunk játszani. Néhány játékos kisebb-nagyobb sérüléssel küszködik, így csak pénteken dől el, kire számíthatok.

Érsekújvár–Miskolc 5-3

   

Idén először győzte le a Miskolcot, és nagy lépést tett a legjobb négy közé kerülésért a MOL Ligában az Érsekújvár. A Miskolc ugyanakkor most sem adta könnyen győzelmet.
Hatalmas tétje volt a mai összecsapásnak és sikerült a célt teljesítenie Robert Spisak csapatának. A kilencedik percben szerezte meg a vezetést a hazai csapat, egy emberelőnyös szituációban Hrudik talált a kapuba. Szilágyi a 15. percben egyenlített, sőt, egy érsekújvári kiállítást követően a vezetést is megszerezte a Miskolc, Szirányi Bence lőtte a vezetést jelentő találatot a vendégeknek. Nem sokáig tartott azonban a miskolciak öröme, hiszen három perc múlva már ismét az Érsekújvár vezetett, előbb Hrudik szerezte meg második találatát, majd Ruzicka lövése talált a kapuba a 28. percben. A harmad végén Gyenes nyúlt szerencsétlenül egy koronghoz, így az rossz helyen hagyta el a játékteret, amiért a játékvezetők kiállították a vendégek kapusát. Az Érsekújvár kihasználta az előnyt, így Mamonovs találatával kétgólos előnnyel vonultak a második pihenőre a csapatok. A harmadik harmadban hamar felzárkózott a Miskolc, Fodor 19 másodperc elteltével volt eredményes. Egyenlíteni azonban már nem sikerült. A végeredményt a szintén duplázó Mamonovs állította be az 55. percben, ezzel az Érsekújvár 5-3-ra nyert.

Győzelmük rájátszást érhet az érsekújváriaknak, ehhez hétfőn az UTÉ-t kell legyőznie.

Robert Spisak (Érsekújvár): Nagy nyomás alatt játszottunk, hiszen nem hibázhattunk. A mérkőzésen voltak jó időszakaink, és néha a szerencse is mellénk állt, és végül fontos győzelmet arattunk.

Tim Kehler (Miskolc): Az Érsekújvár győzelmi kényszerben játszott, és látszott is, hogy nagyon hajtottak. Voltak hibák a játékunkban, de a játékosok nagyon akartak. Vasárnap lezárjuk az alapszakaszt és készülünk a rájátszásra.

Erste Liga, Érsekújvár, 368 néző. Játékvezetők: Haszonits, Sós, Soós, Soltész.
Krizan: 92,1% (Zima)
K
Gyenes: 86,5% (Budai K.)
Hrudík, Král, Klobucnik, Stefanka M., Mamonovs
1
Cowan, Atkinson, Fodor, Czuba, Miskolczi
Sucharda, Gabris, Ruzicka, Dobry, Uhnák
2
Orosz, Szirányi, Dubek, Saluga, Popovics
Lehocky, Baron, Barcak, Stefanka O., Mihajlov
3
Gőz, Láda, Nagy K., Szilágyi, Smith
Németh, Tarnóczy, Púchovsky
4
Ritó, Rafaj
Robert Spisak, Miroslav Stefanka
E
Tim Kehler
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 08:24 NZÁ PP Hrudík Stefanka M. Stefanka O.
1-1 14:35 MIS Szilágyi Láda Smith
1-2 24:03 MIS PP Szirányi Fodor
2-2 26:27 NZÁ Hrudík Stefanka M.
3-2 27:15 NZÁ Ruzicka Gabris Uhnák
4-2 37:48 NZÁ PP Mamonovs Stefanka M. Král
4-3 40:19 MIS Fodor Rafaj Ritó
5-3 54:07 NZÁ Mamonovs Mihajlov Stefanka M.
37 Kapura lövések száma 38
10 Kiállításpercek 12
Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
október 16., hétfő
ROM 17:30 SSCBRA 3-1VÉGE
U18 17:30 SZDSCC 2-19VÉGE
EL 20:00 UTEFTC 4-3VÉGE
    • M4 SPORT
október 17., kedd
U18 18:40 MACSCC 5-6 BVÉGE
U20 20:00 UTEPEF 2-0VÉGE
október 18., szerda
MK 16:00 KMHFTC 1-6VÉGE
U18 17:35 SCCGEP 1-40VÉGE
MK 18:00 DABUTE 3-5VÉGE
MK 19:30 MACTIT 3-0VÉGE
október 19., csütörtök
U18 14:45 DHKMAC ÉLŐ
U18 16:00 PEFMIS ÉLŐ
U18 17:05 GEPVAS INFO
U20 17:20 ETOAVS 
U18 17:40 AVSSCC INFO
KHL 18:00 LOKNYH 
    • SPORT 2
U18 18:00 ZEGUTE INFO
U18 19:00 SZDETO INFO
U20 19:00 UTEVAS INFO
október 20., péntek
U20   HDJMAC 
U20   SLLKMH 
KK 13:30 TXUMIS 
KK 17:30 BRACZB 
EL 18:00 DABMAC 
EL 18:00 UTEVC2 
EBEL 18:30 ZNOAVS 
EL 18:30 TITFTC 
október 21., szombat
U18   ZNOAVS 
U20   G99DHK 
U20   SLLMAC 
U20   VSVKMH 
KK 13:30 MISCZB 
EWHL 17:30 SKPKMH 
KK 17:30 BRATXU 
U18 18:00 ETOKMH 
U18 18:30 MACMIS 
U18 19:00 UTEVAS 
U18 19:00 UTEVAS 
október 22., vasárnap
U18   VSVKMH 
U20   HDJKMH 
U20   OHCUTE 
U20   VICVAS 
U20   VSVMAC 
EWHL 13:00 KMHNEH 
KK 13:30 CZBTXU 
KK 17:30 MISBRA 
EBEL 17:45 AVSEHL 
    • M4 SPORT
EL 17:50 VC2DAB 
EL 18:00 FTCMAC 
EL 18:30 UTETIT 
október 24., kedd
U18   AVSMAC 
október 25., szerda
MK 18:00 FTCTIT 
MK 18:40 VASMIS 
október 26., csütörtök
U18   MISVSV 
U18   PEFDHK 
U18   SZDGEP 
U20   UTEAVS 
U20   ZNOMAC 
U20 19:25 KMHDHK 
   H I R D E T É S
Partnerünk