Hetényi Zoltán

   

Hetényi Zoltán, aki a héten klubot váltott, egy nagyon bonyolult tranzakció keretében egyszerre két-három csapatot is átugrott, és végül az ECHL-es Orlando Solar Bearsben kötött ki, ahol 97,2%-os teljesítménnyel mutatkozott be.

? A sok cserebere után valójában most melyik klub játékosa?

? Papíron most már a Peoria Rivermenhez tartozom. De van egy külön megállapodás , hogy ha a Milwaukee-nak is szüksége van rám, akkor ők is felhívhatnak az AHL-be. Így valamicskét nőtt az esélyem, mert már 2 AHL-es csapattól is kereshetnek. Most Orlandóban vagyok, szerdán már be is mutatkoztam.

? Mi áll a mostani átigazolása mögött?

? Ez egy üzleti alapú döntés volt a Milwaukee részéről, nem személyes, nem azért történt, mert csalódtak bennem. St. Louisból igazoltak egy hátvédet, aki nagyon jó fizetést kap, és hogy ne legyen lyuk a fizetési sapkában, a Milwaukee-nak 3 játékost kellett cserébe adnia. Szóval a mi hármunk fizetése teszi ki annak az új igazolásnak a fizetését. És hogy tényleg mennyire üzleti alapú ez az egész, és nem csak nem akartak megbántani ezzel hogy ezt mondták, azt jelzi, hogy az itteni első meccsem után egyből hívott Ben Vandorklock, a Milwaukee kapusedzője és Mitch Korn vezetőedző is. Ilyen a hokiélet Észak-Amerikában, sosem lehet tudni, mi lesz holnap. Ezért is kell napról napra bizonyítani, mert a vezetőség minden apró részletre, pluszra odafigyel. A tegnapi meccs pikantériája, hogy az Evansville Icemen volt az ellenfelünk, amely a Peoria Rivermen farmcsapata.

NHL AHL ECHL
Nashville Predators Milwaukee Admirals Cincinnati Cyclones
St. Louis Blues Peoria Rivermen Evansville IceMen
Minnesota Wild Houston Aeros Orlando Solar Bears

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum