Voracek első mesterhármasa

   

Mindössze három mérkőzést játszottak csütörtök hajnalban az NHL-ben, közülük kiemelkedett a pennsylvaniai rangadó, ahol a Pittsburgh fogadta a Philadelphiát. A végig fordulatos és parázs hangulatú mérkőzés 11 gólt hozott, ami nem meglepő a tavalyi playoffpárharcukat figyelembe véve.

A Pingvinek remekül kezdtek, a nyolcadik percben már kettővel mentek, de a Flyers még az első játékrészben egalizálni tudott egy perc alatt, sőt, a harmadik harmad elején már kettővel a vendégek vezettek. A Pens azonban nem adta fel, ledolgozta a hátrányát, Brandon Sutter egyenlített 123 másodperccel a vége előtt. A mérkőzést végül a nap hőse, a karrierje első mesterhármasát szerző Jakub Voracek döntötte el, aki másfél perccel a vége előtt kihasználta Fleury kapus kapitális hibáját.

A Rob Scuderi és Jeff Carter vezette Los Angeles győzött a Calgary otthonában, így a szezon során először  áll pozitív mérleggel. A siker nem is jöhetett volna jobbkor, mert most óriási lehetőség előtt áll a bajnokcsapat. A következő 16 mérkőzéséből 13-t otthon játszik, azaz egy jó sorozattal kiváló pozíciót tudna biztosítani magának a szezon hajrájában a playoffért folytatott harcban.

Mindössze egyetlen találat döntött az Avalanche?Blues mérkőzésen. A hosszabbítás letelte előtt 17 másodperccel a coloradói David Jones vette be a vendégek kapuját. Ez volt Jones hatodik találata a ráadásban pályafutása során, amivel az Avalanche listáján harmadik helyen áll a kilencgólos Hejduk és a hétgólos Joe Sakic mögött. A hazaiak kapujában Szemjon Varlamov a szezonban második alkalommal maradt hibátlan.

2013. február 20.:

Pittsburgh?Philadelphia 5-6 (videó)
G.: Niskanen, Malkin, Kennedy, Neal, Sutter ill. Vorácek (3), Simmonds (2), Grossmann

Colorado?St. Louis 1-0 (videó)
G.: Jones ill. ?

Calgary?Los Angeles 1-3 (videó)
G.: Brodie ill. Brown, Lewis, Carter

NHL

sorsolás
tabella
kanadai táblázat

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum