Összeültek a csapatok a MOL Liga-rájátszás előtt

   

A MOL Liga csapatai szombaton ligaülést tartottak, amelyen a rájátszással kapcsolatos részletek pontosítására került sor. Egy fontos részletben a csapatok módosították a szezon elején elfogadott versenykiírást is, és több lényeges kérdést hangsúlyoztak.

 

A rájátszásban ugyanis döntetlen esetén mégsem az előzetesen elfogadott 10 perces hosszabbításban vagy az azt követő büntetőlövésekkel dőlnek el a meccsek, hanem mindaddig játszanak a felek, amíg valaki nem talál a kapuba. Ez 20 perces hosszabbításokban valósul meg. Ezeket a hosszabbításokat 4 a 4 ellen játsszák a csapatok.

Minden mérkőzésen négy játékvezető működik közre, és lesznek gólbírók is. A miskolci jégcsarnokban jelenleg épül ki egy kapunként háromkamerás videógólbíró-rendszer (VSS), amelynek használatát tesztelés céljából a liga engedélyezte a rájátszásban. Mindezek mellett minden olyan mérkőzésen, amelyről lesz televíziós közvetítés, a televíziós társasággal együtt igyekeznek megoldani, hogy a tévékép a játékvezetők rendelkezésére álljon a vitatott esetek eldöntéséhez. Fontos, hogy a videós támogatást csak az IIHF 330-as szabálya szerint lehet használni. Ennek megfelelően a VSS-t csak a játékvezető használhatja , mégpedig kizárólag az alábbi hét eset eldöntésére:

  1. A korong áthaladt-e a gólvonalon.
  2. A korong a hálóba került-e, mielőtt a kapu elmozdult.
  3. A korong a játékidő letelte előtt vagy után került-e a kapuba a harmad végén.
  4. A korongot kézzel irányították-e vagy berúgták-e a kapuba.
  5. A korong hivatalos személyről pattant-e a kapuba.
  6. A korongot a támadó játékos magas bottal ütötte-e meg a keresztvas magassága felett, mielőtt a kapuba került.
  7. Megfelelő idő beállítása a hivatalos órán, feltéve, hogy a játékidő látható a VSS képernyőjén.

A VSS (illetve televíziós visszanézési lehetőség) igénybe vételéről minden esetben a játékvezető dönt. Amennyiben egy csapat úgy ítéli meg, hogy szükséges lenne a VSS használata, de a bírók ezt nem így látják, úgy csapatonként mérkőzésenként egy (1) alkalommal joga van kérni egy (1) eset visszanézését, amennyiben még nem kért időt a mérkőzésen. Ez esetben konkrétan közölni kell a játékvezetővel, hogy mely szituációra és milyen szabálytalansággal kapcsolatban történjen a VSS használata. Amennyiben a vitatott szituációban a csapatnak van igaza, a későbbiekben megmarad a joga az időkérésre, ha viszont nem a visszajátszást igénylő csapatnak van igaza, úgy elvész a csapat joga az időkérésre a mérkőzésen.

Fotó: Mudra László (dabdocler.hu)

 

A csarnokokban telepített kivetítőkön csak a tiszta helyzeteket lehet visszajátszani. Ennek teljesítéséért a pályaválasztó csapat a felelős, megszegése büntetést von maga után.

A liga elvárja a csapatoktól és szurkolóiktól, hogy a mérkőzéseken a szükségesnél nagyobb feszültség ne legyen. Éppen ezért minden nézőtéri rendbontást (például a játékosok köpködése, tárgyak dobálása a játékosok felé vagy a pályára) szigorúan büntetni fog. Ha ilyenek előfordulnak, azzal a szurkolók a saját csapatukat sújtják. Minden ilyen esetet külön kezelnek a jövőben, az esetleges előzményeket nem veszik figyelembe. Hasonlóképpen a liga minden olyan esetet megbüntet, amikor a játékosok, hivatalos személyek a nézőket provokálják. Minden csapat felelős a játékosai, hivatalos személyei viselkedéséért, a pályaválasztó csapat a nézőtér rendjéért is.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum