A szezon végéig nem küld el játékost a Fehérvár

   

A játékosok kitöltik szerződésüket, Jan Neliba valószínűleg nem marad a csapatnál, 6-7 erős légióssal és 4-5 junior EBEL-essel számol a következő szezonban Ocskay Gábor.

“Nem küldünk el senkit a csapattól a szezonban ? jelentette ki Ocskay Gábor, a Sapa Fehérvár AV19 szakosztály-igazgatója a Jégkorongblognak a hétfői nagy interjú kapcsán. ? A légiósoknak március 31-ig szól a szerződésük, ha önszántukból nem akarnak távozni, akkor addig mindenképpen maradnak. Jövő a fiatal csapatunkba 6-7 nagyon jó légióst szeretnénk szerződtetni, természetesen lesz olyan, aki az idei keretből is kap ajánlatot, Adam Munro mindenképpen idetartozik, de várhatóan többektől is elköszönünk.”

A Nemzeti Sport keddi számában megjelent kiváló interjúban további konkrétumok olvashatók. Mivel Ocskay Gábor is ezt valószínűsíti, nem nehéz megjósolni, hogy Jan Neliba vezetőedzővel nem hosszabbít szerződést a Fehérvár. Öt fiatalt néven nevez, akik a legesélyesebbel az EBEL-kerettagságra: Varga Arnold, Jed Rusk, Tóth Gergő, Kocsis Ferenc és Sárpátki Tamás. A klubvezető úgy tippeli, legfeljebb Sille Tamás vonul vissza a csapat rutinos játékosai közül.

Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)

Szeretné megtartani Sofron Istvánt ? erre 50% esélyt lát ?, akinek lejár a szerződése, de hazahozná mellé Kóger Dánielt, valamint Bartalis Istvánt, ez egy komplett sor lenne a tervek szerint. A személy jellegű kérdéseknél elmondta, Mihály Árpád jövője nagy kérdés, Sikorcin Ladislavval elégedett, Tyler Metcalfe-fal a jövőben is számol.

Amennyiben Munro mégis távozik, az új idénynek neki lehetne szaladni a Bálizs Bence, Rajna Miklós kapusduóval, “de nagy lenne a rizikó”. Továbbra is nagy az érdeklődés az EBEL-iránt, több magyar klubtól hívták játékosok, akik szeretnének bizonyítási lehetőséget kapni nyáron, mert szívesen mennének játszani a Fehérvárba. Nem elképzelhetetlen, hogy számukra tartanak egy nyári kiválasztó tábort.

A csapat állapota iránt nagy felelősséget érez a vezetőség a válogatott miatt is, ezért edzőtáborokkal és edzőmeccsekkel tartanák karban a játékosokat a világbajnokságig. A szakosztály-igazgató a Jégkorongblognak elmondta, 4-5 edzőmérkőzést szeretnének lekötni, ellenfélként szóba jöhet a Ljubljana, körbenéznek Szlovákiában is, de nem zárja ki, hogy erdélyi csapatokkal találkoznak. Természetesen figyelembe veszik Rich Chernomaz szövetségi kapitány meglátásait is.

A Nemzeti Sport-os interjúban hangsúlyosan szerepel, hogy áramvonalasítani kívánja a szakosztály vezetését, és kisebb létszámú, 3-4 fős operatív vezetőséget képzel el a jövőben. Jelenleg 10 tagú ez a csoport, amivel nehéz dolgozni. A világbajnokság után döntenek az új irányról.

Továbbra is kevés a jégidő Székesfehérváron, mert nincs meg a második pálya. És a pénzügyek sem állnak fényesen: “mások ilyenkor már tudják, hová akarnak igazolni, nálunk még a költségvetés sincs meg”. Ráadásul a Volánt mint támogatót teljes egészében elvesztették, még ezt a lyukat is be kell tömni. A feladat tehát nem egyszerű, rengeteg munka vár a Fehérvárra.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum