A Chicago egy pontra a rekordtól

 

A Pittsburgh elleni vereséggel “ünnepelte” 53. születésnapját Lindy Ruff. A Buffalót 15. éve irányító mester a franchise történetének legeredményesebb vezetője 571 győzelemmel, 451 vereséggel és 162 döntetlennel, nem mellesleg a jelenlegi edzőket figyelembe véve ő tevékenykedik legrégebben egy csapat mellett. A születésnap tönkretételében a Pens két játékosa, Sidney Crosby és Pascal Dupuis járt az élen, mindketten három-három ponttal zártak.

A Chicago megállíthatatlan, ismét győzött, így 15. mérkőzésén is szerzett legalább egy pontot, és 27 ponttal toronymagasan vezeti a ligát. A 15 meccses sorozat azt jelenti, hogy egy mérkőzéssel lehagyták az 1943/44-es Montrealt, beállították az Edmonton 1984/85-ből származó statisztikáját, és már csak egy diadalra vannak az Anaheim 16 mérkőzéses 2006/07-es csúcsától. Ha mindehhez hozzávesszük, hogy a Montreal, Edmonton, Anahiem trió bajnok lett, elmondhatjuk, hogy egy ilyen szezonkezdet igazán jó ómennek számít.

Nagyot küzdött a NY Rangers hazai pályán a kettő pontért a Washington ellen. A vendégek kapusa, Braden Holtby egészen pazar formában volt, egyedül ő tartotta meccsben a Capitalst. Holtby csak az első két harmadban 35 lövést védett, ám a végén összeesett a nyomás alatt, így a Parkőrök szűk egygólos győzelemnek örülhettek. A fővárosiaknál Mike Ribeiro 400. gólpasszát szerezte.

Újoncok mérkőzését hozta a Minnesota?Detroit találkozó, a hazaiaknál Kuemper,a vendégeknél Mrazek állt a kapuban a kezdéskor. A mérkőzés feléig Mrazek állt jobban, ugyanis csapata kétgólos előnyre tett szert. A Wild a második harmad felénél ébredt, amikor először szépített, majd három perccel később huszonkét másodperc alatt kétszer vette be a vendégek kapuját, végleg megfordítva a találkozót.

0-1 után hiába ütött hármat a Dallas, hármat kapott a záró 20 percben, így vereséget szenvedett hazai pályán a Calgarytól. Pedig a Stars az utolsó 79 mérkőzésén kivétel nélkül szerzett legalább egy pontot, ha vezetett a záró játékrészben, sőt 71-et meg is nyert. A Flames HorakStajanBegin hármasnak köszönhetően fordított, mindhárom játékos első gólját könyvelhette el a szezonban.

A formahanyatlása után kezd visszatalálni a helyes útra a St. Louis. A Zenészek zsinórban harmadik alkalommal győztek, mindháromszor idegenben, most Vancouverből távoztak győztesen. A Blues legjobbja az újonc kapus Jake Allen volt, aki harmadik mérkőzését is megnyerte. Barret Jackman a vendégek hátvédje 613. mérkőzését játszotta a Bluesban, ezzel befogta a hetedik helyen álló Al MacInnist.

A Boston, akárcsak a Rangers, nagyon megszenvedett a két pontért. A Mackók Winnipegből távoztak győztesen, győzelmükkel szorosan tapadnak a keleti konferenciát vezető Pittsburghre. A vendégek legjobbja Brad Marchand volt, aki győztes gólt szerzett és csatár létére öt lövést blokkolt.

2013. február 17.:

Buffalo?Pittsburgh 3-4 (videó)
G.: Hodgson, Vanek, Ott ill. Dupuis (2), Crosby, Martin

Chicago?Los Angeles 3-2 (videó)
G.: Seabrook, Toews, Sharp ill. Richards (2)

Winnipeg?Boston 2-3 (videó)
G.: Burmisztrov, Kane ill. Seguin, Paille, Marchand

Dallas?Calgary 3-4 (videó)
G.: Roussel, Smith, Garbutt ill. Cammalleri, Horak, Stajan, Begin

Minnesota?Detroit 3-2 (videó)
G.: Heatley, Zucker, Mitchell ill. Brunner, Dacjuk

NY Rangers?Washington 2-1 (videó)
G.: Hagelin, Stepan ill. Carlson

Vancouver?St. Louis 3-4 (videó)
G.: Kesler, H. Sedin, Raymond ill. Oshie, McDonald, Berglund

NHL

sorsolás
tabella
kanadai táblázat

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum