55 lövés kellett a győzelemhez

 

Óriási mérkőzésen, a sírból visszahozva szakította meg hatmeccses nyeretlenségi sorozatát a Tampa. A záró harmadban először Stamkos szépített, majd Teddy Purcell a végső dudaszó előtt 11 másodperccel egalizált. A fejben teljesen széteső Panthers nem bírta el a nyomást a hosszabbításban, ahol Benoit Pouliot adta meg a kegyelemdöfést. A vereséggel a Florida zsinórban harmadik alkalommal maradt alul, mindháromszor hosszabbításban, amivel beállította az NHL-rekordot.

Ünnepséggel kezdődött a kanadai rangadó az Air Canada Centreben, ahol a Maple Leafs köszöntette az 50 évvel ezelőtti Stanley Kupa-győztes csapatot. A parádé igazán feldobta a hazaiakat, és meglepően sima győzelmet arattak az Ottawa felett. A Maple Leafs kapusa, Ben Scrivens 34 védést bemutatva elkönyvelhette karrierje első hibátlan mérkőzését.

Meglepetésre simán alakult az Islanders–Devils mérkőzés is, ahol a Keleti-konferenciát vezető vendégek kaptak egy sima ötöst. A Szigetlakóknál Matt Moulson és John Tavares egyaránt négy pontot termelt, ám a hazaiaknál a nap hőse mégis az utóbbi játékos lett, mivel megszerezte karrierje negyedik mesterhármasát.

A Flyers a mérkőzés felénél mindössze hat kapura lövésnél járt, ilyen játék mellett nem csoda, hogy simán kikapott Montrealban. A Canadiensben ezzel szemben igazi csapatmunka zajlott, négy játékos is két pontot szerzett, Peter Budaj pedig egy lövés kivétellel könnyedén hárította a vendégek próbálkozásait.

Viktor Fasthra elfogytak a jelzők. Az Anaheim kapusa nyolcból nyolcat nyert, ma hajnali áldozata a Nashville volt szétlövésben. A svéd kapus a nyolc győzelem mellett 1,78 gólt kap mérkőzésenként és 93,3 százalékkal véd. Ilyen teljesítmény mellett gyakorlatilag alig érdemel említést, hogy Szergej Kosztyicin karrierje 100. gólpasszát szerezte, illetve hogy a büntetőpárbajban a győztes gólt Corey Perry ütötte.

A harmadik harmadban Martin Hanzal két gólja döntötte el a Phoenix–Columbus találkozót. A cseh csatár még egy gólpasszt is jegyzett, így elévülhetetlen érdemeket szerzett a Blue Jackets elleni győzelemben. Hanzal mellett meg kell említeni Keith Yandlet is, aki szintén három pontot kapart össze három gólpassz formájában.

1986-ban a Gretzky vezette Oilers 55 lövéssel terhelte meg a North Stars kapuját. Ma hajnalban a hazaiak új franchise rekordot felállítva 56 lövéssel rommá lőtték az Avalanche kapuját. Ha azt mondtuk, hogy a Tampa a sírból hozta vissza a meccset, akkor kijelenthető, hogy az Olajosok a pokol legmélyebb bugyraiból. A Colorado hiába vezetett 3-0-ra, majd 4-1-re, kapusa, Szemjon Varlamov a mérkőzés második felére összezuhant az edmontoni rohamoktól és öt gólt kapott 23 perc alatt. A hazaiak legjobbja az EbereleHemsky, Hall trió volt, akik összesen nyolc pontot és 19 lövést tettek a győzelembe.

2013. február 16.:

Toronto–Ottawa 3-0 (videó)
G.: McLaren, Bozak, Liles ill. –

Montreal–Philadelphia 4-1 (videó)
G.: Gallagher, Desharnais, Plekanec, Bourque ill. Briere

NY Islanders–New Jersey 5-1 (videó)
G.: Taveres (3), Moulson, Grabner ill. Zidlicky

Florida–Tampa Bay 5-6 (videó)
G.: Matthias, Skille, Smithson, Huberdeau, Kopecky ill. Stamkos (2), Pouliot (2), Killorn, Purcell

Nashville–Anaheim 2-3 (videó)
G.: Legwand, Weber ill. Beleskey, Maroon

Phoenix–Columbus 5-3 (videó)
G.: Hanzal (2), Moss, Vrbata, Chipchura ill. Boll, Calvert, MacKenzie

Edmonton–Colorado 6-4 (videó)
G.: Eberle (2), Eberle (2), Nugent-Hopkins, Hemsky ill. McLeod, Duchene, McGinn, Mitchell

NHL

sorsolás
tabella
kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
november 15., szerda
U18 14:40 UTEMIS 3-1VÉGE
U20 15:00 DHKVAS 5-4 BVÉGE
U20 15:30 PEFMAC 0-6VÉGE
U20 17:55 MISKMH 2-5VÉGE
MK 18:00 UTEKMH 4-3VÉGE
U18 18:00 ZEGSCC 1-10VÉGE
U18 19:00 ETOVAS 6-2VÉGE
U18 19:00 MACAVS 5-2VÉGE
U18 19:00 ZNOKMH 16-1VÉGE
november 16., csütörtök
U18 18:00 ZEGSCC 1-5VÉGE
U20 18:40 MACZNO 4-2VÉGE
U18 19:00 SZDPEF 1-3VÉGE
november 17., péntek
U20 15:40 EHLETO 4-3 HVÉGE
U20 15:40 RBSAVS 3-5VÉGE
KK 16:00 NOMMIS 1-2 BVÉGE
EL 17:30 BRASCC 3-2VÉGE
EL 18:00 UTEMAC 3-2VÉGE
EL 18:30 TITVC2 4-1VÉGE
U20 18:55 KMHUTE 8-4VÉGE
EBEL 19:15 VICAVS 0-1VÉGE
KK 20:00 RITGRN 2-0VÉGE
november 18., szombat
U20 12:40 RBSETO 3-0VÉGE
EWHL 13:00 KMHSAV 2-0VÉGE
U18 13:40 AVSUTE 3-6VÉGE
KK 16:00 GRNMIS 1-2 HVÉGE
U20 16:00 HCIAVS 1-2 HVÉGE
U18 16:10 VASZNO 2-10VÉGE
U18 16:40 KMHMAC 1-10VÉGE
U18 17:20 ETOMIS 8-5VÉGE
KK 20:00 NOMRIT 3-1VÉGE
november 19., vasárnap
U20 09:40 EHLAVS 
U20 09:40 HCIETO 
DEBL 12:30 KMHGEP 
U20 14:40 VASG99 
U20 15:00 ZNODHK 
KK 16:00 GRNNOM 
EL 17:00 SCCBRA 
EBEL 17:30 VSVAVS 
EL 18:00 FTCVC2 
U20 19:00 VICUTE 
KK 20:00 MISRIT 
november 20., hétfő
U20   OHCUTE 
EL 20:00 TITDAB 
    • M4 SPORT
november 21., kedd
EBEL 18:45 AVSKAC 
november 22., szerda
U18   ETOOKR 
U20   PEFETO 
U20 15:00 DHKKMH 
MK 18:00 DABMAC 
MK 18:00 FTCVAS 
MK 18:30 MISKMH 
MK 18:30 TITUTE 
november 23., csütörtök
U18   DHKAVS 
U18   GEPMAC 
U18   PEFUTE 
U18   SZDVAS 
U20   KMHETO 
U20   ZNOAVS 
U18 18:00 ZEGKMH 
U20 18:40 MACUTE 
november 24., péntek
EL 17:50 VC2SCC 
EL 18:00 DABFTC 
EL 18:30 MISBRA 
EBEL 18:45 AVSMZA 
EL 19:00 MACTIT 
   H I R D E T É S
Partnerünk